Musorujsag
Élő Eredmények

Grosjean: Még egy botlást már én sem bocsátanék meg magamnak

Grosjean: Még egy botlást már én sem bocsátanék meg magamnak

Motorsport
Romain Grosjean nem tudná megbocsátani magának, ha a jövőben még egy olyan gyenge szezonkezdést produkálna, mint 2018-ban, ám miután idén sikerült felállnia a padlóról, reméli, nem is kerül már hasonló helyzetbe.

Noha Ausztráliában jó versenyt futhatott volna a kerékcserés baki nélkül (itt nem ő, hanem a csapat hibázott), Grosjean később elveszítette a fonalat: több balesetbe is belekeveredett és sok pontot veszített saját hibái miatt. A gyenge kezdés jövőjét is kérdésessé tette, ám az utolsó utáni pillanatban fordítani tudott a sorsát, és meggyőzte a Haas vezetőit, érdemes megtartani őt 2019-re is.

Miután sikerült összeszednie magát több erős versenyt is futott, az év végére pedig láthatóan sikerült visszatalálnia „korábbi önmagához” (már, ami az eredményeket illeti). Reméli, a lendületet a folytatásban is megtarthatja, mert ha nem, azt már magának sem tudná megbocsátani.

„Egyértelmű, hogy nem követhetem el ugyanazokat a hibákat, mint idén” – felelte, amikor arról kérdezték, hogyan készül a szezonra annak érdekében, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsa majd. „Nem hiszem, hogy meg tudnám bocsátani magamnak, ha még egyszer olyan gyengén kezdeném az évet. Nagyon sokat tanultam idén, és megértettem, mi történt. Emlékszem, a Német Nagydíj előtt felhívtam a menedzserem és közöltem vele, hogy visszatértem” – tette hozzá.

Romain Grosjean (Fotó: XPB) Romain Grosjean (Fotó: XPB)

„Még azelőtt mondtam neki ezt, hogy autóba ültem volna. Olyan volt, mintha minden a helyére került volna, és sikerült továbblépnem. Egészen nagyszerű élmény volt ez számomra. Néha olyan dolgok is zavarhatnak, melyekről nem is gondolod, hogy egyébként zavaróak lehetnek” – magyarázta a francia, aki F1-es pályafutása során másodszor állt fel nagyon mélyről.

2012-ben szintén számos balesetbe belekeveredett, egy futamtól pedig el is tiltották, végül azonban úrrá lett a nehézségeken, és gyökeret vert a mezőnyben. Úgy érzi, idei visszatérése különlegesebb, hiszen nagyon mélyre kellett ásnia saját magában, hogy megtudja, mi a probléma. „Érdekes volt, és nagyon büszke vagyok arra, hogy visszajöttem. Volt, amikor az emberek azt gondolták, otthon kellene maradnom. Én viszont hittem, hogy még mindig megvan bennem a tűz, és meg is volt, csak meg kellett értenem, miért nem álltak össze a dolgok” – fogalmazott.

Végül megkérdezték tőle, tudja-e mi kell ahhoz, hogy elkerülje az ide szezon első felében látottakhoz hasonló problémákat. „Remélem. Nagyon remélem. Sosem lehetsz biztos semmiben, addig, amíg nem tapasztaltad, de mindig igyekszem levonni a tanulságot, hogy ne kövessem el ugyanazt a hibát kétszer. És remélhetőleg most is ez a helyzet” – zárta gondolatát.

Romain Grosjean (Fotó: XPB) Romain Grosjean (Fotó: XPB)
Borítókép: Romain Grosjean (Fotó: XPB)

További tartalmak