Musorujsag
Élő Eredmények

Russell nem Kubica legyőzésére fog összpontosítani

Russell nem Kubica legyőzésére fog összpontosítani

Sky Sports
Nem a hosszas kihagyás után visszatérő neves márkatárssal, Robert Kubicával folytatott házon belüli összecsapásra, hanem a Williams fejlődésének elősegítésére fog összpontosítani a csapat újonca, George Russell.

A Mercedes által támogatott Russell 2019-ben debütál majd a királykategóriában, azt követően, hogy a GP3-ban és a Forma–2-ben is bajnoki címet szerzett. Az utóbbi időszakban tehát volt alkalma hozzászokni a győzelmekhez, jövőre viszont – az idei forma alapján – feltehetően a pontszerzésért is vért kell majd izzadnia, a Williams ugyanis fennállása egyik legrosszabb szezonján van túl.

Tehetségét viszont más módon is bizonyíthatja, csapattársa ugyanis Robert Kubica lesz, aki 2011-es ralibalesetét követően, hosszas rehabilitációs folyamat után tér vissza, és ennek, valamit korábbi jó eredményeinek okán nagy figyelem hárul majd rá.

George Russell (Fotó: XPB) George Russell (Fotó: XPB)

Russell tehát a lengyel legyőzésével is felhívhatja magára a figyelmet, elmondása szerint azonban nem erre a küzdelemre fog összpontosítani, hanem arra, hogy hozzájáruljon csapata fejlődéséhez, és ahhoz, hogy a Williams visszatérjen a helyes útra. „A fő célom az lesz, hogy segítsem a Williamst abban, hogy előrelépjen és visszakerüljön oda, ahová való” – nyilatkozta a Sky Sportsnak.

„Engem és Robertet sem fogja különösen motiválni az, hogy a 19. és a 20. helyezésért harcoljon a másikkal. Az elsődleges célunk az lesz, hogy együttműködjünk, és közösen javítsuk a csapatunk teljesítményét. Majd, ha a jobb eredmények elkezdenek jönni, akkor figyelhetünk az egymással folyó küzdelemre” – jegyezte meg magabiztosan.

Bárhogy is alakuljon a következő szezon, egy biztos Russellre most kemény hetek, hónapok várnak, az F1-re való hangolódás ugyanis a csapattal való munka és a fizikai felkészülés szempontjából is nehezebb, mint volt a kisebb kategóriák esetében. „Sok időt töltök majd a csapattal” – felelte, amikor a teléről kérdezték. „A Forma–2-ben 30 emberrel dolgoztam, a Williamsnél pedig 750-nel fogok. Szóval megismerkedem majd velük, és igyekszem folyamatosan beépülni a csapatba” – folytatta.

George Russell (Fotó: XPB) George Russell (Fotó: XPB)
Borítókép: Robert Kubica és George Russell (Fotó: XPB)

További tartalmak