Musorujsag
Élő Eredmények

Räikkönen: Minden adott ahhoz, hogy a Sauber jó legyen

Räikkönen: Minden adott ahhoz, hogy a Sauber jó legyen

Motorsport
Az istállóhoz visszatérő Kimi Räikkönen úgy érzi, a Saubernél minden adott ahhoz, hogy a csapat egy jó autóval álljon elő 2019-ben. A finn világbajnok az FIA díjátadó gálája előtt a múlt heti tesztről is beszélt, melyen pályára vihette a svájciak idei versenygépét.

A második, ötéves ferraris éra után Räikkönen ismét elköszönt a vörösöktől, magát a királykategóriát viszont nem fogja elhagyni, 2019-ben ugyanis visszatér ahhoz a csapathoz, ahol 2001-ben nekivágott a kalandnak, a Sauberhez. A finn klasszis Abu-Dzabiban, a Pirelli gumitesztjén ülhetett ismét egy Sauber volánja mögé, tapasztalatairól azonban akkor még nem beszélhetett.

Most, az FIA díjátadója előtt viszont már nyilatkozott az ott szerzett tapasztalatokról, és arról, milyen reményekkel vág neki az új szezonnak. Noha a komoly anyagi válságból éppen talpra álló istálló egyelőre az építkezési fázisban van, Räikkönen szerint már jövőre ott lehetnek a sűrűjében.

Kimi Räikkönen (Fotó: XPB) Kimi Räikkönen (Fotó: XPB)

„Nagyon izgatott vagyok” – mondta a második sauberes debütálás kapcsán. „A helyzet természetesen más, mint akkor volt, amikor először jöttem a csapathoz. Most nagyon sok új arc van az istállónál. Minden szükséges eszközzel rendelkeznek. Remek szélcsatornájuk van, és minden adott ahhoz, hogy jó autót építsenek. Ferrari-motorokat használnak, szóval nagyon jól tudjuk, mit kapunk majd az erőforrástól. Nem látom okát annak, hogy ne tudnának jó munkát végeznek” – hangsúlyozta.

A következő szezonban minden kiderül majd. Ami engem illet, nagyon fontos volt, hogy vezethettem az autót, és láthattam, hogy vannak dolgok, amiket ki kell javítani. De a teszt nagyon sima volt” – számolt be tapasztalatairól, majd megjegyezte, noha egyértelműek a különbségek a Ferrari és a Sauber között a két autó nem volt „annyira más”.

„Eléggé hasonlított ahhoz, amit használtam. Persze ez egy másik autó, máshogy is néz ki, de hogy őszinte legyek, maga az érzés nem volt annyira más. Főleg a gumikat teszteltük. Nem igazán dolgoztunk a beállításokon. Csak körözgettünk, és próbáltuk kideríteni, milyenek az abroncsok. Első tapasztalatként, ez a teszt teljesen rendben volt” – zárta gondolatát a 2007-es világbajnok, aki este a harmadik helyért járó díjat veheti majd át az FIA gáláján.

Kimi Räikkönen (Fotó: XPB) Kimi Räikkönen (Fotó: XPB)
Borítókép: Kimi Räikkönen (Fotó: XPB)

További tartalmak