Musorujsag
Élő Eredmények

Vettel: Ha most beszélhetnék Schumacherrel...

Vettel: Ha most beszélhetnék Schumacherrel...

Blick, Autosport
Továbbra is hiányzik Sebastian Vettelnek egy beszélgetés Michael Schumacherrel, ám úgy érzi, a hétszeres bajnok szellemisége még mindig érezhető a Ferrarinál.

Flavio Briatore nemrég azt nyilatkozta, biztosra veszi, hogy Fernando Alonso világbajnok tudott volna lenni Sebastian Vettel idei Ferrarijával. A Scuderia korábbi elnöke, Luca di Montezemolo eközben úgy fogalmazott, Lewis Hamilton annyira jó volt idén, hogy nemcsak a Mercedest, a Ferrarit is sikerre vezette volna. A korábbi olasz csapatvezetők a jelek szerint tehát főként nem a két csapat, inkább versenyzőik teljesítményében látták azt a különbséget, ami az idei szezonról döntött.

Mindezek után az FIA szentpétervári díjátadó gáláján a svájci Blick megfordította a dolgokat, és feltette a kérdést Sebastian Vettelnek, szerinte a Mercedesszel megszerezte volna-e az ötödik bajnoki címét. „Ezt nem tudom. Sosem ültem a Mercedesben. A Ferrarival pedig nem én nyertem” – hangzott a kitérő válasz Vettel részéről, aki továbbra is úgy véli, hogy összességében a csomagjuk nem volt elég jó a végső sikerhez. „Év elején lehetőségünk volt arra, hogy több versenyt nyerjünk, a végén viszont már nem voltunk erre képesek önerőből. Jó volt a csomagunk, de végső soron nem elég jó.”

„Spában egy szinten álltunk a Mercedesszel, de utána nehezebbé vált a helyzetünk. Az emberek azt gondolják, domináltunk Belgiumban, de mi belülről ezt teljesen másképpen éltük meg. Sokszor nem voltunk olyan erősek, mint amilyennek kívülről tűntünk. A tempónk megvolt, a nyári szünet után viszont már többnyire hiányzott. Gondjaink voltak a fejlesztési iránnyal, ami miatt vissza kellett építenünk az autót a monzai állapotába. Ennek oka egyszerű: a határon voltunk, és ilyenkor természetesen próbálkozik az ember, hogy még többet hozzon ki magából. Nekünk ezen a ponton becsúszott egy hiba, amiről nem vettük észre azonnal, hogy hiba, így gyorsan mentünk előre a rossz úton.”

Vezérüket vesztették

Vettel azt azért nem tagadta, hogy 2018 számára sem jelentette a csúcsot, nem volt élete formájában. Vannak, akik szerint megingásai szorosan összefüggenek a Ferrari kellő támogatásának hiányával, a csapaton belüli bizonytalansággal, a pletykákból hallható hatalmi harcokkal, a vezetőségben történt változásokkal.

„Kívülről mindenki csak az eredményeket látja, de sok minden történt a színfalak mögött is. Ilyen tekintetben nem volt ez egy egyszerű szezon. Igen, tudom, hogy nem volt az, a hangulat szempontjából sem” – ismerte el.

Sergio Marchionne (Fotó: XPB) Sergio Marchionne (Fotó: XPB)

Sergio Marchionne exelnök halála szerinte szintén mély nyomokat hagyott a csapaton. „Az ő halála természetesen nagy veszteséget jelentett. A napi munka ment tovább, mert mindenki tudta, mi a feladata, de nem volt könnyű számunkra, és próbáltuk a lehető leghatékonyabban folytatni. Nagy nyomást helyezett ránk, de közben mindig a rendelkezésünkre állt, hogy segítsen, és irányított is bennünket. Nagy veszteséget jelentett, de minden kérdésre próbáltunk úgy felelni, ahogyan ő tenné, és igyekszünk továbbvinni az ő örökségét.”

Ha beszélhetne Schumacherrel…

A Ferrari-versenyzők élete nem egyszerű – Vettel ezt idén is több szempontból megtapasztalhatta, legyen szó akár a kívülről rá nehezedő nyomásról, akár a csapaton belüli gondokról. Olyan nehezítő tényezőkről, amelyeken a Briatore által emlegetett Alonso sem tudott felülkerekedni 2010 és 2014 között, és amilyenekkel a Montezemolo által felhozott Hamilton még nem találkozott a Mercedesnél.

Van viszont egy személy, akiről nemcsak elméleti síkon lehet azt állítani, hogy sikerre tudná vezetni a mostani Ferrarit, de meg is valósította mindezt a gyakorlatban. Vettel pár hónapja azt nyilatkozta, szívesen kérne tanácsokat a Maranellóban rosszat és jót is bőségesen megélő barátjától, Michael Schumachertől, aki az ötödik szezonjában ért fel a csúcsra a vörösökkel.

Mint most a Blicknek elmondta, még mindig hiányzik neki Schumacher segítsége. „Igen, ez továbbra is igaz. Michael sok éven keresztül volt Maranellóban, a szellemisége pedig továbbra is jelen van a csapatnál. Michaellel most a versenyzők nyelvén beszélgetnék, nem a mérnökökén, és ezért lenne rendkívül nagy segítség, ha beszélhetnék vele. Michaellel amúgy is mindig nagyszerű volt a viszonyom. Igen, hiányzik!”

Arról is kérdezték, meglátogatta-e őt a balesete óta, ám Vettel némi gondolkodás után azt felelte: „Nem.”

Michael Schumacher és Sebastian Vettel (Fotó: Davenport / xpb.cc) Michael Schumacher és Sebastian Vettel (Fotó: Davenport / xpb.cc)

Vettel ettől függetlenül is igyekszik követni az elődje által kitaposott utat. Az egyik meghatározó vezérelvet számára is a csapatban gondolkodás jelenti. Ez derül ki a válaszából is, mennyire érezte nehéznek elismerni, hogy Lewis Hamilton és a Mercedes legyőzte őket idén. „Egyáltalán nem. Tényleg! Csak egy győztes lehet. Sajnos nekünk voltak hibáink. Nem választanám szét egymástól az enyémeket a csapatétól. Én mindig kiállok a csapatom mellett. A lényeg, hogy a Mercedes jobb csapat volt, Lewis pedig a jobb versenyző. Több pontot szereztek, kevesebb hibát követtek el – ennyire egyszerű ez.”

És hogy a Ferrarinak mi hiányzik még a végső győzelemhez? „Nagyon egyszerű: a jobb teljesítmény. Voltak versenyek, amelyeken nagyon közel voltunk, nagyon versenyképesek, és az autónk sokoldalúbb is volt idén, mindenféle pályán jól működött. Voltak csúcspontjaink, a többségüket ki is használtuk, de túl sok olyan versenyünk volt, amelyeken nem voltunk elég jók. Volt, hogy egy-két tized hiányzott, máskor több, és voltak hétvégék, amelyeken nem tudtunk többet tenni. Erre megoldást kell találnunk, jövőre jobban kézben kell tartanunk a helyzetet.”

Nem Hamilton, a Ferrari miatt akarja az ötödiket

Vettelt 2018 csúcspontjáról is kérdezték, két győzelmet emelt ki. „A csúcspontnak Bahreint nevezném meg. Akkor nem éreztem valami jónak, de mára megkedveltem. Tetszett a trófea, amit a verseny után kaptam, és egy szoros csatát vívtunk az utolsó körökben. Emellett említésre méltó volt még Kanada is, ahol Gilles Villeneuve ferraris első győzelme után negyven évvel sikerült nyernünk. Az egy érzelmes nap volt. Összességében hosszú volt az év, sok mélységgel és magaslattal. A csapatunknak még meg kell tennie az utolsó lépést ahhoz, hogy a végsőkig harcolhassunk a bajnoki címért, ne csak a szezonok bizonyos szakaszaiban.”

Vettel fő célja nem az, hogy a bajnoki címek számában Lewis Hamilton után eredjen és ő is ötszörös győztessé váljon – az csak vonzata lenne a valódi célja elérésének.  „Az igazi luxusprobléma, amikor az a kérdés, hogy ki éri el előbb a magasabb számot a bajnoki címek tekintetében. Természetesen motivál, hogy újabb címeket szerezzek, de a Ferrari miatt, ez a fő célom. Még nem valósítottam meg, nem teljesen, ezért tovább fogok próbálkozni” – ígérte 2018 másodikja.

Borítókép: Sebastian Vettel (Fotó: MTI/EPA)

További tartalmak