Musorujsag
Élő Eredmények

A McLaren azonnal meggyőzte Sainzot

A McLaren azonnal meggyőzte Sainzot

Motorsport
Carlos Sainz eddig sem kételkedett abban, hogy a McLarenre szebb idők várnak, egy a csapat által tartott bemutatót követően viszont már biztosra veszi, hogy az istálló nagyon jól tudja, mit kell tennie ahhoz, hogy jobb eredményeket érjen el.

Hiába szakította meg együttműködésüket a sokat kritizált Hondával, és kezdtek újat a Renault-val, a McLaren nem tudta teljesíteni 2018-ra kitűzött célját, sőt ahelyett, hogy a középmezőny élére ugrott volna, a vezetőség által „javíthatatlannak” nevezett autójával az év végére az utolsó előtti pozícióba került. A csapat azonban ígéri, 2019-ben visszavág!

Többször elmondták már, tudják, mi állt idei gyengélkedésük hátterében, jövőre tehát orvosolhatják a problémát, az előző évek hibáiból tanulva viszont hozzátették, csodát egyelőre kár lenne várni tőlük, hiszen most kezdik a csapat újjáépítését, ami időigényes feladat.

Spanyol versenyzőjük, Carlos Sainz már a nyáron – nem sokkal azt követően, hogy aláírta szerződését – elmondta, szerinte a McLaren idén érte el a mélypontot, most pedig, hogy az első komolyabb gyárlátogatáson és megbeszéléseken is túl van, még biztosabb abban, hogy innen csak felfelé vezet a csapat útja. „Nem látok bús arcokat” – nyilatkozta. „Azt látom, hogy többé-kevésbé tudják, mi volt a gond, és azt is mit kell tenniük, hogy megoldják a problémát” – folytatta.

Carlos Sainz (Fotó: XPB) Carlos Sainz (Fotó: XPB)

„Amikor megérkeztem, tartottak nekem egy bemutatót és elmagyarázták, mi volt a gond. Nekem ez nagyon pozitív volt, hiszen láthattam, hogy tiszta a fejük, a vezetőségnek pedig határozott elképzelései vannak arról, merre kell indulnunk. Nagyon jó volt, hogy azonnal láthattam ezt, amint megérkeztem” – hangsúlyozta a fiatal versenyző.

Elmondta, ő sem vár csodát, azt viszont nem tartja elképzelhetetlennek, hogy a McLaren hosszabb távon a győztesek útjára is visszatalál. „Hogy már jövőre bejönnek-e a dolgok, vagy sem, azt még nem tudjuk, azt viszont igen, hogy határozott az irányt, amit követünk. Ezt megvizsgáltuk már. Időre van szükségünk. Ez minden, amit mondhatok. Nem fog minden egy éjszaka alatt megváltozik, ehhez évek is kellhetnek, de örülök, hogy részese lehetek ennek a folyamatnak. Büszke vagyok a csapatra. Úgy érzem, a segítségükre lehetek, és velük együtt javulhatok” – magyarázta.

Kezdetben ugyan aggódott amiatt, hogy a McLaren csapatmorálja alacsony lesz a gyenge szezont követően, ám miután megérkezett az istállóhoz, ennek az ellenkezőjét tapasztalta. „Az járt a fejemben, hogy egy olyan csapatot találok majd, ami alig várja az év végét, és csak az új szezont várja. De ehhez képest egy olyan csapatot találtam, ami még decemberben is energetikus. Ez az energetikusság pedig fertőző, mindenkire átragad” – fogalmazott.

Végül megkérdezték, hiszi-e, hogy a McLaren rendelkezik minden a győzelemhez szükséges eszközzel. „A csapatnak vannak eszközei, de a Mercedes minden ellenfél számára új mércét állított fel. Rajtuk kívül most mindenkinek fel kell zárkóznia. Mindenkinek nagyon keményen kell dolgoznia, hogy felérjen arra a hihetetlenül magas szintre. Nem sietünk. Először erős középmezőnybeli csapat akarunk lenni, aztán jöhet a következő lépés. Ez a közép és a hosszabb távú tervünk. Remélhetőleg ez a csapat egy nap visszatér oda, ahová való, és remélhetőleg még akkor is itt leszek” – mondta.

Carlos Sainz a McLarennel (Fotó: XPB) Carlos Sainz a McLarennel (Fotó: XPB)
Borítókép: Carlos Sainz (Fotó: McLaren)

További tartalmak