Musorujsag
Élő Eredmények

Hamilton új kalandot keres az F1 után

Hamilton új kalandot keres az F1 után

Motorsport
Miután egy nap visszavonul a Forma–1-től, Lewis Hamilton valami teljesen mással foglalkozna, noha úgy érzi, a versenyzés világában szerzett tapasztalatainak köszönhetően valamilyen munkát egészen biztosan kapna a királykategóriában.

Az utóbbi években Hamilton több olyan területen is kipróbálta magát a versenyzés mellett, melyek egyébként is érdeklik őt, próbálkozott például zenéléssel és divattervezéssel is, de olyan ügyekért is igyekezett tenni, amiket fontosnak tart: többször beszélt a környezetvédelem fontosságáról, a nyáron pedig ő maga is részt vett egy tengerpart megtisztításában.

A versenyzés befejezése után pedig ezek egyikére, vagy akár egy teljesen új tevékenyégre szeretne összpontosítani, igaz – ahogyan azt nemrég egy szponzori eseményen is kiemelte – még nem foglalkozik komolyabban a visszavonulás gondolatával.

„Még nem igazán tudom, mi jöhet majd a Forma–1-es visszavonulás után” – mondta. „Persze, ezzel sok sportoló és sportolónő így van, hiszen addig, amíg be nem fejezik, az egész életüket az teszi ki, amit csináltak. Ami engem illet, nyolcéves korom óta versenyzem, szóval elsősorban mindig csak erre összpontosítottam” – hangsúlyozta.  

Lewis Hamilton (Fotó: MTI/EPA) Lewis Hamilton (Fotó: MTI/EPA)

„Az F1-en kívüli tevékenységeimben keresem, hogy mihez kezdhetnék, hogy mit csinálhatnék a versenyzés után. Miután abbahagytam, egyértelmű, hogy szuperkönnyű volna visszajönnöm a futamokra, akár valamiféle kisfőnökként Toto (Wolff) mellett. Évek óta versenyzem már, szóval én is ismerem már ezt a világot annyira, mint bárki más. De sokkal jobban érdekel az, hogy valami újat tanuljak majd” – utalt arra, hogy inkább a nehezebb utat választaná.

Ami az F1-es folytatást illeti, Hamilton idén két évvel meghosszabbította szerződését 2020 végéig tehát biztosan a mezőny tagja lesz. Hogy utána is marad-e, arról még nem döntött. „2021-ben komoly szabályváltozások jönnek, és az új tulajdonossal az F1 most dinamikus változásban van. A csapatoknak is meg kell majd állapodniuk a kereskedelmi feltételekről. Toto keményen dolgozik majd ezen. Szóval, oda fogok figyelni, hogyan alakulnak a dolgok a jövővel kapcsolatban” – mondta.

Motor Racing - Formula One World Championship - Mexican Grand Prix - Practice Day - Mexico City, Mexico

Borítókép: Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

További tartalmak