A Ferrari lecsaphat Mick Schumacherre?

Bár a Mercedes és is érdeklődéssel figyeli Mick Schumacher fejlődését, pletykák szerint a német inkább a Ferrari juniorprogramjához kötelezné el magát.

Mick Schumacher a Ferrari garázsában (Fotó: XPB)

A Forma–3 bajnokaként zárta a 2018-as szezont Mick Schumacher, aki ezzel még inkább magára irányította az autóversenyzés világának figyelmét. A hétszeres F1-es világbajnok, Michael Schumacher fiaként már eleve nagy felhajtás övezi őt, ám a második félévben mutatott menetelésével már nemcsak a szurkolók és a sajtó foglalkozott vele előszeretettel, hanem az F1-es csapatok is.


Maurizio Arrivabene még az ősszel jelentette ki, hogy ha úgy adódna, a Ferrari ajtaja nyitva áll az ifjú Schumacher előtt, akinek már csak azért is örömmel segítenének, mert az apja olyan sokat tett a márkájukért. Az FIA múlt hét végén tartott oroszországi díjátadó gáláján eközben Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke is megjegyezte, szép jövőt, F1-es sikereket jósol Mick Schumachernek, és azt is el tudja képzelni, hogy egy nap az ő csapatukat erősítse.


Schumacher 2019-ben a Prema-csapat versenyzőjeként a Forma–2-es bajnokságban fog indulni, ám miután a szükséges licencpontokat már megszerezte, nem csak ez viheti őt közelebb egy lépéssel az F1-hez: adott esetben akár már kaphatna tesztlehetőségeket királykategóriás gárdáktól is.


Az olasz Motorsport találgatása szerint Mick a küszöbén áll annak, hogy egy F1-es csapat juniorprogramjába kerüljön, és úgy vélik, nem véletlenül dicséri őt Wolff és Arrivabene. Szerintük a Mercedes és a Ferrari is lehetőségként tekint arra, hogy programjába vonja a 19 éves németet, akinek nemcsak az eredményei, a neve is vonzó lehetőségeket kínál.


És a lap szerint Schumacher inkább hajlana a Scuderiával való kapcsolatra. „A Mercedes már kopogtatott a Schumacher család ajtaján, de a Ferrari cselekedett határozottabban. Pillanatnyilag a kis Schumacher még nem írt alá szerződést, de nagyon közel van hozzá. És erre a Scuderiával kerülhet sor, amellyel az apja, Michael öt bajnoki címet szerzett. A csapat jelenleg aktívan fáradozik a versenyzői akadémiája megújításán Charles Leclerc előléptetése után” – írták egyelőre inkább csak találgatva, mintsem tényekre alapozva.




Mick Schumacher (Fotó: Prema) Mick Schumacher (Fotó: Prema)


Az ellenben tény, hogy a Prema és a Ferrari között megvan a kapcsolat, és korábban Leclerc is az olasz gárdánál versenyezve lett Forma–2-es bajnok, csapattársa pedig a szintén Ferrarihoz közel álló Antonio Fuoco volt 2017-ben.


A Leclerc által felállított mércének megfelelni nem lesz egyszerű feladat Schumacher számára – főleg nem úgy, hogy a német eddigi pályafutása azt mutatja, neki több időre van szüksége ahhoz, hogy a maximumot hozza ki magából egy új közegben. Egy ferraris lehetőség mindazonáltal talán valóban jobb távlatokat nyithatna Mick előtt, mint egy mercedeses: a vörösök a Haasszal és a Sauberrel is szoros kapcsolatban állnak, fiatal pártfogoltjaik pedig rendszerint e csapatoknál kapnak lehetőséget az F1-es szárnypróbálgatásra, tesztekre, szabadedzéseken való részvételre. Leclerc után a Sauberrel jövőre debütáló Antonio Giovinazzi is ezen az ösvényen jutott be a királykategóriába – szintén azok után, hogy 2016-ban a Premával versenyzett a GP2-ben.