Musorujsag
Élő Eredmények

Élőben közvetítheti az F1 a téli teszteket

Élőben közvetítheti az F1 a téli teszteket

Reddit, GP Fans
Online közvetítést ígért a téli Forma–1-es gyakorlásokról a sportág piackutatásért felelős vezetője.

 

Olvasóinktól évről évre kapunk olyan kérdéseket az év eleji téli tesztek előtt, hogy elérhető lesz-e valahol élő közvetítés a csapatok kollektív gyakorlásáról, amelyeken először láthatjuk a pályán száguldani az új versenyautókat. Hasonlóra eddig egyszer tettek kísérletet: 2013-ban a brit Sky Sports televízió egyes tesztnapokról pár órás élő adásban jelentkezett be. élő képpel a pályán zajló eseményekről. Műsoruk viszont nem bizonyult nagy sikernek, a versenyekhez képest unalmas körözés a megszokott grafikák és információk nélkül nem volt kellően érdekes, a csatornának pedig nem érte meg a fáradságot, így a többek által áhított élő közvetítésekre azóta nem került sor.

Ha viszont hinni lehet a Forma–1 piackutató igazgatójának, jó esély van arra, hogy a 2019-es előszezont az eddiginél szorosabban követhetik figyelemmel a szurkolók. Matt Roberts a Reddit fórumán válaszolt olvasói kérdésekre, és előrebocsátotta, tervbe vették, hogy az idén elindított F1 TV-n keresztül közvetítsék a teszteket.

„Utánakérdeztem a digitális részlegen dolgozó kollégáknál, és az F1 TV (az még kérdéses, hogy a Pro vagy az Acces előfizetésen) fogja közvetíteni a téli teszteket a következő szezonban” – ígérte Roberts.

Az idén igencsak dadogósan, sok hibával induló és működő F1 TV Magyarországon is előfizethető. A néző pedig két csomag közül választhat. Az Acces kevesebb tartalmat (Live Timing, összefoglalók, archívum) kínál kevesebb pénzért, míg a Pro-előfizetésnél a felhasználó mindent élőben nézhet számítógépén vagy mobileszközein, és a kínált számos kameraállás közül is maga válogathat – természetesen magasabb előfizetési díj ellenében.

Fotó: XPB Fotó: XPB

Az F1 piackutatóját arról is kérdezték, várható-e, hogy az F1 TV-n kívül tévétársaságok is beszállnak a tesztközvetítésekbe, ám Roberts szerint erre nem mutattak érdeklődést az érintettek. „Azért nem adják a tévében a teszteket, mert a csatornákat nem hozza lázba, hogy közvetítsék azokat, többen pedig úgy érzik, nagyobb nézőszám érhető el azon idősávban más tartalmakkal. Mint azt korábban említette valaki, a Sky közvetített egyszer, de azt szinte alig nézte valaki, ezért le is álltak vele” – fogalmazott a szakember.

Az F1 egyelőre hivatalosan nem jelentette be, hogy közvetíteni szándékozik a téli felkészülési idényt, így egyelőre az sem világos, hogy ha meg is valósul az adás, milyen minőségben és formában kerül rá sor, felszerelik-e a pályát a minőségi közvetítéshez szükséges kamerákkal, vagy csak a minimális felszereltségre, az eleve kihelyezett kevés kamerára szorítkoznak-e. A tesztek nyomon követése szempontjából mindenesetre már az hatalmas előrelépést jelentene, ha a nagyközönség hozzáférhetne az eddig csak a helyszíni tudósítók által látott élőidős eredményekhez.

A téli tesztidénynek 2019-ben is a barcelonai Circuit de Catalunya-versenypálya ad otthont. Az első négynapos gyakorlást február 18-a és 21-e között tartják, míg a másodikat február 26-a és március 1-je között.

 

Borítókép: Valtteri Bottas (Fotó: Mercedes)

További tartalmak