Musorujsag
Élő Eredmények

Több milliós anyagi kárt hoztak a Toro Rosso balesetei 2018-ban

Több milliós anyagi kárt hoztak a Toro Rosso balesetei 2018-ban

Autosport
Átszámítva több mint 740 millió forintnak megfelelő összegébe került 2018-ban a Toro Rossónak két versenyzője sok balesete.

Sikerekben nem annyira, autótörésekben annál inkább bővelkedett az előző szezonja a faenzai csapatnak. Két, az F1-ben tapasztalatlan, első teljes idényét futó versenyzővel, Pierre Gaslyval és Brendon Hartleyval vágtak neki a bajnokságnak, és szerelőik bizony nem csak az összes gárdát tekintve legtöbb motorcsere miatt kényszerültek sokszor túlórázásra.

Franz Tost csapatfőnök elárulta, az anyagi káruk jelentős volt a 21 hétvégés évad során. „Elég sok balesetünk volt. Idén 2,3 millió eurót költöttünk csak a balesetek miatt” – jelentette ki az Autosportnak az osztrák. Mindez átszámítva 740 millió forintos kárt jelent.

Volt, hogy versenyzőik vétlenül keveredtek balesetbe, az is előfordult, hogy műszaki hiba miatt buktak, míg máskor saját hibájukból. Brendon Hartley a szezon második felében többször is hangoztatta, annyi bukás jutott neki 2018-ban, mint előtte egész pályafutása során, ráadásul a nagyobb fajtákból. Spanyolországban a füvet csípte meg egyik kerekével, és úgy csapódott a gumifalba nagy tempóval, Kanadában Lance Stroll lökte a betonfalnak, míg Silverstone-ban a szabadedzésen a felfüggesztése hibája után láthattuk tőle az év talán egyik legnagyobb balesetét.

„Volt egy súlyos balesetünk Gaslyval és Grosjeannal a barcelonai első körben. Gasly nem tehetett semmit. Aztán ütközött Oconnal is Franciaországban az első körben. Majd jött a nagy baleset Stroll és Hartley között Kanadában, és a silverstone-i. Monzában Brendont Stoffel Vandoorne és Marcus Ericsson is megütötte, szinte mind a négy kerekének annyi volt. Ez egyáltalán nem volt jó mérleg” – összegzett Franz Tost.

Pierre Gasly összetört autója Barcelonában (Fotó: XPB) Pierre Gasly összetört autója Barcelonában (Fotó: XPB)

A Red Bull juniorcsapataként Faenza persze hozzászokhatott már ahhoz, hogy az általában fiatal és kevésbé tapasztalt versenyzőik több kalamajkába keverednek bele. 2019-nek felemás kilátásokkal vágnak neki ilyen szempontból, hiszen Alexander Albon még sosem versenyzett F1-es autót, Danyiil Kvjat viszont már egészen tapasztaltnak nevezhető – jóllehet, nem véletlenül aggatták rá a Torpedó becenevet…

Tost a tavalyi év kapcsán összességében mégis pozitív mérleget vont, és úgy véli, a Hondával tett előrelépésüknek, valamint a Red Bull-lal szorosabbá váló kapcsolatuknak köszönhetően szép javulást érhetnek el 2019-ben.

„A Renault-val esélyünk sem lett volna harcba szállni, mert mindkét versenyzőjük sok pontot szerzett. A Force India is jobb volt, szóval nagyjából ott végeztünk, ahová valók vagyunk. A középmezőnyben viszont apróságok válhatnak döntővé. A csapat mentalitása remek, jól dolgozunk, és nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy a Honda mögött három nehéz év áll, de így is több pontot szereztünk velük, mint ők az előző évben a McLarennel. A teljesítményünk tehát jobb volt, és így kell folytatnunk tovább az új szezonban is.”

Borítókép: Brendon Hartley és Lance Stroll kanadai balesete (Fotó: Formula1/Twitter)

További tartalmak