Alázat és emberség: így tette csapatsporttá Schumacher az F1-et

A ma 50 esztendős Michael Schumacher nevével gyakran emlegetjük együtt híres álomcsapatát, mellyel minden rekordot megdöntöttek. Sikereivel a hétszeres bajnok kollégái pályafutását is meghatározta, volt csapattársainak egész sora tölt be manapság meghatározó pozíciót az F1-en belül. Egy olyan szellemiség és értékrend diadala volt ez, mely az egész Forma–1-et új irányba terelte, mércét állítva egy új korszak elé.

Fotó: XPB/Boxutca

„Együtt nyerünk, és együtt veszítünk.” A Forma–1-ben gyakran puffogtatott mondat ez, egy mély tartalommal bíró, gyakori emlegetése miatt mégis közhelynek ható megállapítás, mely már-már elveszítette az élét. Lewis Hamilton talán csak a Nico Rosberg 2016-os visszavonulása óta eltelt időszakban fedezte föl a csapatmunka csodáját, a 2017-ben és 2018-ban látott fejlődése és formája a legaktuálisabb bizonyítéka annak, mekkora potenciál van benne. De Sebastian Vettel és a Ferrari tavalyi bukását is említhetnénk, amely éppen a nem megfelelő csapatmunka eredménye volt leginkább.


„Együtt nyerünk, és együtt veszítünk.” Sokszor a csapatok és versenyzők médiával való kommunikációja is e mondat köré épül, mert elejét lehet venni vele annak, hogy a sajtó egy versenyző és a csapata üzengetéséről, nyílt kritikáikról harsogjon, éket verve közéjük, elvéve a figyelmüket. Mert tudják, a harmónia a siker alapja.


A csapatban gondolkodás ma alapvetés az F1-ben, a szurkoló néha okkal érezheti úgy, hogy, a királykategória már nem is a pályán összecsapó hősök, inkább az óriásira hízott csapatgépezetek játszótere, melyen siker és kudarc sorsáról az istállók struktúrája, infrastruktúrája és anyagi háttere dönt, nem az egyéni képességeké. A változás nagy volt két évtized alatt. Korábban (2002, Spielberg) még világraszóló botrányok kerekedtek egy-egy csapaton belüli helycsere miatt, manapság gyakran már azt kérik számon a résztvevőkön (2018, Ferrari), ha nem alkalmaznak a bajnokság szempontjából meghatározó csapatutasítást. Ma már nem sztártervezők és sztármérnökök képezik az F1-es csapatok alapegységét, hanem szakértői csoportok és részlegek. Az egyént minden esetben felülírja a csapat, az gárdák felépítése és megszervezése pedig már legalább olyan tervezett tudományos folyamatnak számít, mint maga az autótervezés.


Hogy hogyan jutottunk idáig? A választ Michael Schumacher jelenti. De persze nem így, egy személyben, hanem a nevével fémjelzett sikercsapat(ok) és a korszak révén, mely megteremtette az iskolát, amit azóta minden sikerre vágyó csapat követni igyekszik.




Michael Schumacher és a Ferrari (Fotó: XPB) Michael Schumacher és a Ferrari (Fotó: XPB)


Képkockákra szabdalt emlékezet


Michael Schumacher fő hajtóereje a győzelem iránti mérhetetlen vágy volt, amely arra sarkallta, hogy a legkisebb részletekre is odafigyeljen, és ne sajnáljon egyetlen percet sem, amit az autó vagy a csapat teljesítményének javítására, tesztekre, fejlesztésekre fordíthatott.


A csapatmunka fontosságával először leginkább 1989 végén szembesülhetett, amikor F3-as versenyzőként a Mercedes kiválasztotta őt, és Heinz-Harald Frentzen, valamint Karl Wendlinger mellett nevelőprogramjába emelte. A hosszútávú sportautó-világbajnokság a csapatmunkáról szólt, versenyzőtársakkal kellett osztozni az autón, és a gépezetként működő csapattal csakis akkor lehetett sikert elérni, ha minden részlet a helyére kerül, köztük az ego is.


Schumacher szemléletmódját sikere révén a mérnökök, fokozatosan pedig az egész F1 is magáévá tette. „Az a fajta pedáns figyelés a részletekre, ami manapság már magától értetődőnek számít, tőle indult. Ő kezdte ezt, a mérnökök erre építkeztek, és ezt fejlesztették tovább. Akkoriban nem sok olyan versenyző volt, aki így dolgozott volna” – mondta benettonos versenymérnöke, Pat Symonds.


„Szakmai szempontból engem, a mérnököket és az egész F1-et megtanította valamire” – értett egyet a Schumacher idején a Ferrari csapatmenedzsereként dolgozó Stefano Domenicali. „Próbáljuk meg behunyni a szemünket, és elképzelni egy szuperlassítást egy körről képkockákra bontva azt! Ő képes volt erre, hogy lássa, hol lehetne előnyre szert tenni a teljesítmény terén. Különböző kapcsolókat fejlesztett ki a mérnökökkel, hogy különböző teljesítményekre legyen képes fékezés közben, a kanyar bejáratánál, a kanyar közepén, a kanyar kijáratánál, és állíthassa a fékerőegyensúlyt az egyenesben. Ő behunyta a szemét, és lépésről lépésre megvizsgálta, miben tudna versenyzőként fejlődni, és miben tudnánk csapatként. Számomra ez volt a leghihetetlenebb dolog, amit a közös munka során láttam.”


Ismerős az F1 végletesen elemző szemléletmódja? Schumacher számára ez egyértelműen egy új sikerreceptet jelentett.




Michael Schumacher (Fotó: Ferrari) Michael Schumacher (Fotó: Ferrari)


A Ferrarinál vele csak a tesztcsapat tagjaként együtt dolgozó Rob Smedley szerint e szemléletmódja miatt figyelt oda a csapat minden részére is, s ezáltal vűéjatptt a Scuderia „valódi vezérévé”, ahogyan Bernie Ecclestone emlegette őt. „Manapság a versenyzők profizmusa rendkívüli, de ő volt a profizmus megtestesítője. Minden apró részletre odafigyelt, és mindez a csapaton belül is hatott, irányt mutatott. Nem szabad elfelejtenünk Jean Todtot vagy Ross Brawnt, de mégis ő volt a csapat vezető ereje, aki Forma–1-et és győzelmet lélegzett, ezzel aludt és kelt. Jean Todt egy csapatértekezleten nyerő gépezetként jellemezte, és az is volt, egy nyerőgép, ezt tette folyamatosan.”


Domenicali szerint gyorsan kialakult az egyre szorosabb kötődés csapat és versenyzője között. „Olyan karizmatikus volt, hogy több volt egy versenyzőnél. Lépésről lépésre rájött, hogy az ő szerepe több ennél. Már az első alkalommal, 1996-ban nagyon összeszedett volt, és már akkor láttad rajta, miért annyira más, mint a többiek: a tehetsége mellett a munkamódszere miatt. Eleinte még hűvösebb volt, mert egy másfajta közegből érkezett, de ahogyan fejlődött a kapcsolatunk, vállalati szempontból úgy lett belőle egy hihetetlen kapcsolat, ami aztán túl is nyúlt a vállalati szempontokon. Egy csomó időt töltöttünk együtt a pályán és azon kívül is, együtt mentünk étterembe, együtt voltunk a csapattal, és nagyszerű hangulatot teremtettünk.”


„Ha a szomszédom lenne, a legjobb barátok lennénk”


Hogy mit jelentett Schumacher számára csapatembernek lenni, azt számos apró gesztus, ismert és kevésbé ismert anekdota megmutatja a napnyugtába nyúló gumitesztektől a Német Nagydíjak idején megejtett hagyományos kerpeni gokartozásokig a szerelőkkel. Benettonos mérnöke, a manapság a Red Bull csapatmenedzsereként dolgozó Jonathan Wheatley így emlékszik a közös időszakuk kezdetére: „Amikor Michael hozzánk került, azonnal összebarátkozott a csapat tagjaival. Mindenkit kézfogással üdvözölt, és kezdettől fogva érdeklődött a magánéletünk, a családunk iránt is.”


Visszatérésének bejelentése után, 2009 decemberében a Mercedesnél is hasonlóképpen indított, és egyből a csapat dolgozóival egy helyen ebédelt. „Ilyet abban a gyárban még egy versenyző sem tett. Michael számára nem volt nagy dolog, de a fiúkat alaposan meglepte vele” – mesélte menedzsere, Sabine Kehm.




Michael Schumacher és a ma már a Ferrari technikai igazgatójaként dolgozó egykori motormérnöke, Mattia Binotto (Fotó: michael-schumacher.de) Michael Schumacher és a ma már a Ferrari technikai igazgatójaként dolgozó egykori motormérnöke, Mattia Binotto (Fotó: michael-schumacher.de)


„Michael sosem feledkezett meg a sportágunk emberi oldaláról” – erősítette meg Pat Symonds. „Gyakran egy tál tésztával jelent meg este a garázsban, és azzal vidította fel a szerelőket. Ott, a csapata kis zárt világában mindenkivel nyitott volt, mindig lehetett vele beszélgetni, sosem volt sem elutasító, sem lekezelő nem volt. Ezzel a csapattársaival szemben is előnyös helyzetbe hozta magát.”


Schumacher valóban hamar megnyerte magának a munkatársakat, akiket nemcsak hasonlóan alázatossá, szorgalmassá és motiválttá tett, de ki is hozta belőlük a legjobbat. „A mérnökök kétségkívül szerették őt. Mindent megtettek érte” – erősítette meg Symonds, aki szerint a titok az volt, hogy nem sztárként viselkedett velük. „Ez részben annak volt köszönhető, hogy teljesen normálisan beszélgetett velük. Tudta, hogy már iskolásak-e a gyerekeik, vagy hogy éppen mi történik otthon.”


Symonds elgondolkodott, vajon egy-egy beszélgetés után visszavonul-e, és jegyzeteket készít, hogy ennyire felkészült, de arra jutott: „Szerintem ezek ténylegesen érdekelték Michaelt.”


Schumachert tehát nem pusztán a győzelem iránti vágy motiválta arra, hogy mindenkire odafigyeljen, ő jelleméből és neveltetéséből adódóan ilyen személyiség volt. „Michael elképesztően jól kijött az emberekkel. Ő a legkedvesebb fickó, akivel ebben a sportágban valaha találkoztam. Nagyon nagyra tartom őt. A munkatársai nagyon fontosak voltak számára, mindegyiküket ismerte. Ha szomszédok lettünk volna, akkor a legjobb barátom lenne” – állította róla Symonds.


Mondja mindezt úgy is, hogy sokan a német szemére vetették az adelaide-i és jerezi eseteket, melyeknél sportszerűtlenül viselkedett. „Nagy-Britanniában egyáltalán nem volt valami jó híre, mivel az ellenfele Damon Hill volt. Emiatt inkább ellenségnek látták őt. Pedig Michael mindenképpen egy szeretetreméltó fickó, egy gondoskodó ember, aki tudatosan soha nem tett volna olyat senkivel, ami sérülést okozhatott volna” – védte őt meg Symonds, aki a kisiklásokat azzal magyarázta, hogy az ember versenyhelyzetben, az autóban ülve megváltozik. „Sosem találkoztam még versenyzővel, aki ne lett volna más az autóban. Michaelt annyira hajtotta a győzelem iránti vágy, hogy néha ez háttérbe is szorította a józan észt.”




Michael Schumacher és Pat Symonds (Fotó: XPB) Michael Schumacher és Pat Symonds (Fotó: XPB)


Domenicali is hasonlóan vélekedett, kiemelve, hogy Schumacher utólag tudatában volt annak, amikor átlépett egy határt. Ross Brawn Total Competition című könyvében eközben arról beszélt, Schumacher az említett helyzetekben egy „külön világban volt”. Jerez után is meg volt róla győződve, hogy Jacques Villeneuve hajtott bele, és csak azt követően látta be a hibáját, hogy szóltak neki, nézze vissza a felvételeket.


Ezen pályán mutatott kisiklások viszont nem törték meg a csapat belé vetett bizalmát, a munkatársai szemében a mindennapi munka során látott figyelmes ember dominált a semmitől sem visszariadó győzelemhajhásszal szemben.


És ez ahhoz is elég volt, hogy helye és helyzete biztos legyen a csapatain belül. „Michael gyakran járt Maranellóban, akkoriban még nem volt tesztkorlátozás. Az efféle teszteknek alapvető részét képezte a szerelőkkel való asztalitenisz-meccs, majd utána egy pizzázás este. Nem akart későn a hotelbe menni, ezért engedélyt kért rá, hogy Enzo Ferrari házában aludjon, ami a fioranói pályán található. Még egy edzőtermet is berendezett ott, mert edzeni is akart” – mesélte Luca di Montezemolo a német elhivatottságáról, amivel a FIAT akkori elnökének is belopta magát a szívébe. „Az ipari részlegről Gianni Agnelli nagyon kedvelte Schumachert. Mindig azt mondta: »Ez a német közel áll a szívemhez. Talán egy vagyonunkba kerül, de minden egyes lírát megér.«”




Gianni Agnelli és Michael Schumacher (Fotó: michael-schumacher.de) Gianni Agnelli és Michael Schumacher (Fotó: michael-schumacher.de)


Egy megtörhetetlen, mindent elsöprő szövetség


A kettős megítélés nem csak emberi oldalról kísérte őt pályafutása során. Sikerei kapcsán a kritikusok gyakran megjegyzik, hogy mindig kiváltságos szerepkörben volt csapatainál. Mindez talán igaz is volt, ám képességei és a csapattársakkal való viszonya nagyban hozzájárult ezen előnyös helyzet megteremtéséhez. Ezt a csapattársak érezték is. A Benettonnál JJ Lehtótól Jos Verstappenig és Johnny Herbertig mind úgy vélték, hátrányos megkülönböztetésben részesülnek. Eddie Irvine szerint ezzel szemben az előnye nem feltétlenül jelentett egyenlőtlen bánásmódot (még ha nyilvánvaló is volt, hogy a fejlesztéseknél ő élvezett elsőbbséget). „Sosem kapott jobb technikát, mint a csapattársa, de nagyobb mentális támogatást igen.” Rubens Barrichello irigykedve figyelte ezt. „Láttam a büszkeséget azon szerelők szemében, akik az ő autóján dolgoztak. Nálam ugyanezt a csillogást nem lehetett látni a szemekben.”


Sokan emlegetik úgy Schumachert, mint aki szerződésben köttette ki munkaadójával az első számú státuszt, ám a rekordbajnok mindig is állította, hogy sosem szerepelt efféle kitétel a kontraktusaiban. Egy másfajta, sokatmondó viszont szerepelt – mint azt akkori főnöke, Jean Todt elárulta. „Az első bajnoki címig vezető nehéz idők tették különlegessé a kapcsolatunkat, az az időszak, amelyben vesztettünk. Nem sikerült minden elsőre úgy, ahogyan vártuk. Pár technikai hibával több volt, mint kellett volna, és nagy volt a nyomás, hogy engem menesszenek. Nekem akkoriban jó volt a viszonyom Michaellel, tiszteltük egymást, de még nem voltunk barátok. Mindig is az ő főnöke voltam. Amikor viszont az én helyzetemről beszélt, mindig azt mondta, hogy »Ha Jeannak mennie kell, akkor én is megyek«. És ténylegesen benne is volt a szerződésében egy kitétel, mely kimondta, hogy szabaddá válik, ha én elhagyom a Ferrarit. Szóval ezzel segített nekem.”


A másik melletti töretlen kiállás egységet teremtett, amely oda-vissza működött. „Jerezben 1997-ben, egyértelműen kicsúszott az irányítás a kezéből” – idézett föl egy fordított esetet Todt. „Vitákat robbantottunk ki, és természetesen előfordult, hogy Michael Schumacher is meggyengült. De én mindig mellette álltam. Megértettem, mennyire fájt neki az autóban, és hogy mit érzett akkor. Ezzel folyamatosan egyre közelebb kerültünk egymáshoz.”




Ross Brawn és Jean Todt (Fotó: XPB) Ross Brawn és Jean Todt (Fotó: XPB)


E véd- és dacszövetség kikezdhetetlenné tette a későbbi sikercsapatot, mely ellenállóvá vált a külső nyomással és a kritikákkal szemben, s így rendületlenül mehetett tovább a jónak ítélt úton. A Ferrari akkori elnöke, Luca di Montezemolo is ebben látta az erejüket. „Manapság mindannyian az elképesztő sikereire emlékezünk, amit együtt értünk el, de azt sem szabad elfelejteni, hogy voltak csapások is, és öt évünkbe telt, mire meglett az első bajnoki cím. Az odáig vezető út tele volt bukásokkal és botrányokkal. Emlékszem, a Villeneuve-vel történt jerezi, vagy a Coulthard elleni 1998-as belga futam után az emberek követelték, hogy rúgjuk ki őt. Kirúgni egy Schumachert – értik? Azt mondták, nem ura az érzelmeinek, számoltassam őt el. El sem tudom elképzelni, mi lett volna, ha engedek nekik.”


Nem engedett, mert élt a végtelen bizalom, ami nélkül nem kerülhet a helyére minden láncszem, és nem hozhatja ki magából csapattag a maximumot. „Mindig mindenben hagyatkozhattam Michaelre és Jean Todtra. Emellett végignézhettem, ahogyan Michael előmozdította a fiatal mérnökök fejlődését, akik őt választották példaképüknek. Egy ízig-vérig csapatember volt, és nem emlékszem olyanra, hogy valaha is vita lett volna közte és a Ferrari között. Még ha szorosan is fogta a gyeplőt, Michaelben akkor is volt egy jó adag érzelem, és ő már-már déli emberré vált nálunk.”


Lábát törte, elbukott, de egy rossz szava nem volt


Schumacher valóban példát mutatott a csapattársaknak az összetartásból. Amikor 2006-ban Szuzukában, egy futammal a bajnoki finálé előtt motorhibával esett ki vezető pozícióból, szertefoszlott azon álma, hogy nyolcszoros bajnokként köszönjön el az F1-től. Egykedvűen tűnődött a kerítés mögül figyelve a későbbi bajnokot, Fernando Alonsót, ám amikor visszatért a garázsba, már mosolygott, és egyesével kezet fogott minden csapattaggal. „Azt hittük, nekünk kell majd vigasztalnunk őt, ehelyett ő vigasztalt bennünket” – idézte fel Todt.


1999-ben egy lábtörés és a miatta kihagyott hat futam fosztotta meg őt a bajnoki cím elhódításától. Silverstone-i balesete egy műszaki hiba miatt történt, de sosem tett szemrehányást emiatt. „Soha egy rossz szót nem hallottál tőle a csapatra” – emelte ki Domenicali. „Hiába voltak hibák vagy gondok, sosem volt ilyen. Befelé persze megmondta, hogy valaminek történnie kéne, de kifelé soha. Ott volt a lábtöréssel végződő silverstone-i balesete. A hiba az volt, hogy nem illesztettünk össze valamit a féknél, ezért nem volt nyomás a rendszerben. Ez egy hiba volt, de ő a nyilvánosság előtt sosem említette, soha semmi rosszat nem mondott a csapatra. És amikor egy ennyire intenzív dolog résztvevője, egy csoport tagja vagy, az ilyesmi jelenti a különbséget. Ezért állt mögötte az egész csapat és az egész nemzet.”




Michael Schumacher szomorúan ballag 2006-os szuzukai kiesése után (Fotó: XPB) Michael Schumacher szomorúan ballag 2006-os szuzukai kiesése után (Fotó: XPB)


És nemcsak a Ferrarinál volt így. 2012-ben a Mercedesnek időnként egészen ütőképes autója volt, ám Schumachert sorra műszaki hibák hátráltatták, és a csapat is sokszor csődöt mondott, miközben képtelen volt úrrá lenni gumigondjain. Egyesek már összeesküvés-elméleteket szőttek, miközben ő még ebben is csak a fejlődés lehetőségét látta és bizakodott. „Ezek a gesztusok mind kölcsönös tiszteletet, de mindenekelőtt barátságot eredményeztek” – hívta fel Todt a figyelmet.


„A Ferrarinál volt két tesztpályánk, megvolt a pénzünk, de mindenekelőtt ez a nagyszerű csapatunk” – erősítette meg Brawn az összetartás fontosságát. „Mindannyian építhettünk egymásra, Michael pedig fontos része volt ennek. Egy tehetséges versenyző volt, de egy igazi csapatjátékos is. Nálunk nem volt belső politizálás, ha probléma adódott, megbeszéltük, és ez tett bennünket olyan erőssé.”


Ferraris versenymérnöke, Luca Baldisserri szerint Schumacher nem véletlenül vált vezérré. „Kezében tartotta a csapatot, elérte, hogy meglegyen a harmónia, és a győztesek útjára vezette őket. Senki más nem volt képes úgy összetartani egy csapatot, ahogyan Schumacher. Ő a pályán kívül is egy igazi nagyság volt. Azt az érzést keltette benned, hogy alkalmazottként alapvető részecskéje vagy a csapat sikerének. Hetente legalább egyszer felhívott, hogy megkérdezze, egy adott mérnök éppen mivel foglalkozik, vagy hogy hogy vannak bizonyos mérnökök. Szóval kifejezni sem tudom, hogy milyen fontos volt Michael mindannyiunk számára.”


Még Sven Krieter, a sisakgyártó Schubert munkatársa is átérezte, milyen pluszt jelent Schumacher súllyal bíró jelenléte a csapat számára. „Amikor Michael belépett a garázsba, mindenki még jobban koncentrált, mint addig. A világ legjobb versenyzőjének dolgozni különleges volt. Ilyenkor az ember duplán megerőlteti magát. De Michael is sokat követelt. A legapróbb részletnek is stimmelnie kellett.”


A garázs másik oldalát is felvillanyozta


Rob Smedley szerint nemcsak saját kollégáit, a csapattársa oldalán dolgozókat is hajtotta a német lendülete, és ez magától értetődően jött tőle. „Nem mondanám, hogy Michael valaha bárkit is noszogatott volna. Ő nem ezt tette, hanem csak mércét tett mindenki elé, megmutatta, hogy a kiválóság ezen szintjét kell elérni, aztán elvárta, hogy megoldjuk ezt. Ilyen szempontból tökéletes vállalati vezető volt, csak éppen közben nagyon gyorsan vezetett autókat.”


„Kívülállóként gyakran jellemzik őt arrogánsnak azok, akik nem ismerik. Pedig éppen az arrogancia ellentéte. Hiába lett övé a legtöbb bajnoki cím, Michael megőrizte az alázatosságát. Nem láttam még embert, aki annyira előtérbe helyezte volna a csapatot, mint ő, és tisztában lett volna azzal, mennyire fontos a csapatmunka. Tudta, hogy a csapat a legfontosabb, és ő csak utána jön, hiszen maga is része ennek. Hiába volt vezető és vezér, és hiába elképzelhető, hogy az egész nélküle meg sem történt volna, ő megőrizte az alázatosságát és mindig minket helyezett előtérbe. Még akkor is, amikor hajtott minket. Egyetlen versenyen sem felejtett el odamenni a csapat minden tagjához, hogy kezet rázzon vele és megköszönje a fáradozásait.”




Ünnepel a Ferrari garázsa - itt éppen Michael Schumacher 7. világbajnoki címét Spában (Fotó: XPB) Ünnepel a Ferrari garázsa - itt éppen Michael Schumacher 7. világbajnoki címét Spában (Fotó: XPB)


„Még azon emberek esetében is így volt, akik nem az ő autóján dolgoztak. A ferraris korszakomban én a másik autónál voltam, Felipénél (Massa), előtte meg a tesztcsapatnál. Sokszor előfordult, hogy a verseny után két napig nem is láttuk őt, de még ha dominált is egy versenyen, az első dolga utána az volt, hogy eljött a tesztcsapathoz, és minden egyes mérnökkel kezet fogott. Beszélgettünk arról, mivel foglalkozunk éppen a teszten. Egyszerűen nagyszerű volt vele dolgozni, és amikor olyan vezetőséget kapsz, mint ez a triumvirátus vele, Jeannal és Ross-szal, az annyira jó volt, hogy nem lőhetett mellé.”


Együtt nyerni, és együtt veszíteni. Schumacher csapataival a szó szoros értelmében csapatsporttá tette az egoistákkal teli Forma–1-et, és új szintre emelte a csapatmunka fogalmát. „Ez egy hosszú szerelmi történet” – tekintett vissza ferraris éveikre Montezemolo. „Michael a Ferrari és az olasz szurkolók számára is egy hős volt. Mindenféle pályán, mindenféle időjárási körülmények között nyerni tudott. Ő volt az első versenyző, aki komoly fizikai felkészülést végzett, és professzionális szemléletmódot honosított meg a versenyzés világában. Nagyon fontos volt – és ezt mindenki tisztelte is benne –, hogy nemcsak a szép, hanem a nehéz időkben is képes volt a csapattal dolgozni. Sok versenyzőt láttunk, aki nagyon erős volt, amikor nyert, és mindenkinek megköszönte, de amikor nem nyert, azt mondta, hogy az a csapat hibája volt. Michael mindig támogatott bennünket, és ezt mi és a szurkolók is nagyon becsülték benne.”


Űrt hagyott hátra, de utat is tört az új generációk előtt


A sok apró gesztusból és a részletekre való odafigyelésből valami egyedülálló épült föl, mely rekordok sorát hozta Schumacher és csapatai számára. Brawn már a Benettonnál megtapasztalta ezt. „A pályán hamar kivívta magának a tiszteletet azzal, hogy soha nem hagyott helyet senkinek, de azt is fontos kiemelni, hogy Michael nem egy bajnokcsapathoz érkezett, ő alakított bajnokcsapattá minket. Amikor 1994-ben megvolt az autónk ahhoz, hogy a bajnokságért küzdjünk, ő már készen állt rá. A csapatszellem volt az egyik fő erőssége. Imádott egy csapat részének lenni. Tudta, hogy egyedül sosem nyerhet bajnokságot, csakis csapattal.”


Schumacher sikerének titkát Smedley szerint ez, és nem önmagában a versenyzői kvalitásai jelentették. „Talán nem volt mindig, minden nap ő a leggyorsabb, de ez sokkal többről szól annál, hogy gyors vagy-e. Ő volt a legkomplettebb, és ő következetesen gyors volt, mentálisan pedig nagyon erős. El sem hinnéd, mennyire sok kapacitása maradt az autóban ülve. Gyorsan vezetett, de mellette karmester is volt, és több mint ezer embert volt képes felvillanyozni. Még azon embereket is, akik Rubens vagy Felipe autóján dolgoztak. Minket is felvillanyozott a győzni akarásával.”


Hogy ez mennyire sokat jelentett a Ferrarinak, az igazán a 2006-os távozása, valamint a Schumacher, Brawn, Todt tengely felbomlása után mutatkozott meg, mely Smedley szerint teljesen felborította a csapat addigi egyensúlyát. „Akkor teljesen megváltozott a hangulat. Michael továbbra is részt vett a csapat életében, de nem akarta igazán elkötelezni magát. Már nem volt olyan, mint amikor még versenyzett, és napról napra visszajelzéseket adott arról, hol tartunk, merre tartunk, min kell dolgoznunk, mi miatt ne aggódjunk, és mire figyeljünk helyette. A csapat dinamikája teljesen más lett, és nem túlzás azt mondani, hogy irányt veszítettünk nélküle.”




Michael Schumacher 2001-es monacói sikere után (Fotó: michael-schumacher.de) Michael Schumacher 2001-es monacói sikere után (Fotó: michael-schumacher.de)


Lehet-e nagyobb dicsérete egy csapattagnak annál, mint ha alig pótolhatónak bizonyul? A Ferrarinál Schumacher óta olyan remek versenyzők fordultak meg, mint Kimi Räikkönen, Felipe Massa, Fernando Alonso vagy Sebastian Vettel, ám hiába az előd útmutatása, eredményeit megismételni igazán egyiküknek sem sikerült, és egyikük sem tudott olyan csapatot maga köré építeni, mint ő. Ez persze nem csak rajtuk múlt/múlik.


Szemléletmódját, munkamódszerét talán azóta sokan átvették, és talán tehetségből is jutott páraknak hasonló adag, ez mégis megtartotta Schumachert egyedinek. „Egy versenyzőnél alapvető fontosságú a tehetség. Egy nagy versenyző nyerni képes egy átlagos autóval is. Egy átlagos versenyző talán van olyan szerencsés, hogy világbajnok lesz egy kiváló autóval. De rossz autóval még egy kiváló versenyző sem tudott bajnokságot nyerni. Ha pedig egy kiváló versenyződ van és egy átlag fölötti autód, a kombináció szinte legyőzhetetlen. Nekünk évekig megvolt ez a Ferrarinál Michael Schumacherrel. Szinte érinthetetlenek voltunk. Számomra Michael marad minden idők legjobbja. Nemcsak a versenyzői képességei miatt, hanem azért is, mert meghatározó szerepet játszott a Benetton és a Ferrari csapatának felépítésében is. Álomszerű volt vele dolgozni. És ő volt az egyetlen ilyen kaliberű versenyző azok közül, akikkel együtt dolgoztam” – vonta le a végkövetkeztetést Brawn, elismerve persze elfogultságát Schumacher iránt, akivel életre szóló barátok is lettek.


Schumacher utolsó interjújában maga is vallott saját újszerű megközelítésének F1-re gyakorolt hatásáról. „Egyfajta úttörő voltam a mai generáció számára. Sok versenyző nem értette, hogy nem pusztán a tehetségen múlik, hanem azon, hogyan dolgozol a csapattal, hogyan hozod ki a maximális teljesítményt az autóból és a csapatból is. Elmész a végső határokig, majd kitolod azokat – erről szól a versenyzés. A fiataloknál is ezt látom: már sokkal felkészültebbek, a versengés magasabb szintre jutott, és bizonyos szempontból ez büszkeséggel tölt el.”




Michael Schumacher (Fotó: XPB) Michael Schumacher (Fotó: XPB)