Musorujsag
Élő Eredmények

Sainz és a ralis tapasztalatok: Jobb versenyző lettem!

Sainz és a ralis tapasztalatok: Jobb versenyző lettem!

Formula1.com
A McLaren pilótája, Carlos Sainz úgy érzi, teljesebb versenyzővé vált a ralis tapasztalatoknak köszönhetően, melyek a Forma–1-ben is hasznára voltak, noha a két szakág között jelentős eltérések vannak.

Apja révén – aki 1990-ben és 1992-ben is megnyerte a rali-világbajnokságot – Sainz már gyermekkorában megismerkedhetett a motorsportok világával, és azt is hamar eldöntötte, ő is ebben próbál érvényesülni. A „nyílt terep” helyett azonban ő a pályaversenyzést választotta, ám az apa műfaja sem áll távol tőle – szabadidejében gyakran vezet raliautókat az idősebb Sainzcal.

Bár a Forma–1 és a rali igen messze helyezkedik el egymástól a motorsportok palettáján, a fiatal spanyol úgy érzi, sokat profitált ezekből a kalandokból, melyek révén sokkal összetettebb versenyzővé vált.

A két Carlos Sainz az idősebb Dakar-sikere után (Fotó: MTI/EPA) A két Carlos Sainz az idősebb Dakar-sikere után (Fotó: MTI/EPA)

„Az alapelv az volt, hogy rosszabb versenyzővé egészen biztosan nem válok majd tőle” – jelentette ki a Forma–1 hivatalos oldalának nyilatkozva. „Ha bármi jobb, és összetettebb versenyzővé tesz, azzal tenni fogok egy próbát” – folytatta a McLaren versenyzője, aki a Renault VIP autójával a tavalyi Monte-Carlo ralin is teljesített már egy szakaszt, majd kijelentette, a jövőben szívesen indulna akár világbajnoki futamokon is. De egyelőre természetesen az F1 az első számára.

A mezőnyből egyébként többen kipróbálták már magukat a rali világában (Robert Kubica és Kimi Räikkönen a világbajnokságon is szerepelt), vannak azonban olyanok is, akik nem vállalkozhatnak efféle kalandokra, szerződésük ugyanis tiltja, hogy ilyen veszélyes „hobbit” űzzenek. Sainz szerint ők egy dologról egészen biztosan lemaradnak.

„Lemaradnak egy jó mókáról, ez egészen biztos. Én nagyon élvezek minden pillanatot, amit raliautóban töltök. Lehet persze, hogy nem fog megváltoztatni és nem tesz jobbá, de az is biztos, hogy nem leszel tőle rosszabb versenyző. Ami engem illet, én nagyon jól érzem magam a raliautóban, egy jó szórakozás számomra, és valójában még segít abban is, hogy jobban érezzem az autót, és jobban kezeljem azt” – magyarázta.

Carlos Sainz (Fotó: XPB) Carlos Sainz (Fotó: XPB)
Borítókép: Carlos Sainz (Fotó: XPB)

További tartalmak