Musorujsag
Élő Eredmények

Ázsiai „haknival” az F1-es jogosítványért

Ázsiai „haknival” az F1-es jogosítványért

Autosport
Távol-keleti sorozatban száll harcba a Red Bull tehetsége, Dan Ticktum a Forma–1-es induláshoz szükséges licencpontokért.

Danyiil Kvjat és Alexander Albon párosával vág neki a Toro Rosso F1-es csapata a 2019-es szezonnak. A Red Bullnál mindketten visszatérőnek számítanak, hiszen míg az oroszt már többszörösen lefokozta, 2017-ben pedig még a szezon vége előtt kirúgta az osztrák márka, thaiföldi csapattársával már évekkel korábban juniorversenyzőként, még az előtt szakított, hogy egyáltalán az F1 közelébe kerülhetett volna. Ha e két pálfordulást kiegészítjük a 2010-es évek elején egyszer már szintén kirúgott Brendon Hartley múlt évi visszafogadásával, képet kapunk a Red Bull utánpótlás-gépezetének problémájáról: egy sikeres generáció, valamint Max Verstappen rendkívül gyors feljebb menetele után hosszú szünet következett azon a híres futószalagon…

Hogy így alakult, az azonban nem csak a tehetséghiánynak köszönhető. A Red Bull már tavaly fontolóra vette volna például a Forma–3-as Európa-bajnokságon szereplő Daniel Ticktum előléptetésének lehetőségét, ám a britnek végül két okból esélye sem volt a Toro Rosso ülésére. Egyfelől saját hanyatló és Mick Schumacher erősödő év végi formájának köszönhetően lemaradt az F3-as bajnoki címről és ezzel együtt az F1-es szuperlicenchez szükséges pontokról, másfelől két évvel korábban egy alsóbb kategóriás ámokfutásáért (10 autót előzött meg egy biztonsági időszakban) egyéves eltiltást kapott, kihagyása miatt pedig korábban megszerzett pontoktól is elesett, amik szintén hiányoztak neki.

A Red Bull mindent megtett, hogy közbenjárjon Ticktum érdekében, ám hiába kérte engedményre az FIA-t, a fiatal versenyző még az F1-es tesztlehetőségtől is elesett szerencsétlen helyzete miatt. Kvjat és Albon végül megkapta az új F1-es szerződését, a Red Bull pedig önvigasztalásként megállapította, Ticktum még úgysem áll készen, ráfér egy további tanulóév, így a japán Super Formula-bajnokságba küldte őt.

Ám mielőtt ott megkezdené a versenyzést, a téli szünetben kitérőt tesz Ázsiában. A Hitech GP színeiben indul a most hétvégén kezdődő ázsiai Forma–3-as téli bajnokságban, hogy annak remélt megnyerésével begyűjtse az F1-es jogosítványhoz még hiányzó 5 pontot, és ezzel legalább már az első királykategóriás tesztjéhez, hosszabb távon pedig az F1-es szerepléshez is közelebb kerüljön.

Daniel Ticktum (fotó: fiaf3europe.com) Daniel Ticktum (Fotó: fiaf3europe.com)

„Nagyon várom már, hogy versenyezhessek. A fő oka az indulásomnak, hogy gyűjtsek pár szuperlicencpontot, de emellett az extra pályaidőből is fogok profitálni a télen, hiszen nívós pályákon fogok küzdeni. Már alig várom, hogy elkezdődjön” – nyilatkozta az F3-as bajnoki veresége után a híres F3-as Makaói GP fölényes megnyerésével vigasztalódó brit.

Ticktum Ázsiában egyébként újra összecsaphat egy Schumacherrel, igaz, ezúttal Mick unokatestvéréről, Davidról van szó (Ralf Schumacher fia), aki az előző idényt a német F4-ben töltötte. Rajta kívül F4-es és F3-as bajnokokat is le kell majd győznie a végső sikerhez.

Kiruccanása mindenesetre jelzésértékű Kvjat és Albon számára: bár 2019-re elnyerték a kissé kényszerhelyzetbe is kerülő Helmut Marko bizalmát, helyzetük távolról sem betonbiztos, munkaadójuk pedig tesz azért, hogy baj esetén legyen kivel pótolni őket.

Borítókép: Daniel Ticktum (Fotó: XPB)

További tartalmak