Musorujsag
Élő Eredmények

„Schumacher elhozta az F1-et az átlagember nappalijába”

„Schumacher elhozta az F1-et az átlagember nappalijába”

Beyond The Grid
Michael Schumacher több szempontból is a Forma–1 úttörőjének számított, ám menedzsere szerint rendkívüli népszerűsége alapját leginkább az egyszerűsége és hétköznapisága adta.

Lewis Hamilton és a Mercedes rekordokat veszélybe sodró diadalmenetének, valamint a közelmúltban ünnepelt 50. születésnapnak is köszönhető, hogy mostanság többet foglalkoznak a hétszeres F1-es világbajnok, Michael Schumacher sportágon belüli örökségével. Toto Wolff a Mercedes mai sikerinek letéteményeseként emlegette őt, korábbi kollégái, barátai, így Ross Brawn, Jean Todt, Pat Symonds vagy Flavio Briatore pedig nem győzik hangsúlyozni, hogy milyen sok területen hozott újítást, profizmust, egy új szintet a királykategóriába.

Menedzsere, Sabine Kehm az F1 Beyond The Grid című podcastjában a következőképpen összegezte a rekordbajnok örökségét: „Ő a Forma–1 vezéralakja volt. Ő határozta meg azt, milyennek definiálnák az emberek manapság a Forma–1-es versenyzőt. Meghatározta, hogyan kell vezetni, amikor egyedül vagy a pályán, ő definiálta, hogyan kell együttműködni a csapattal, megérteni mindent, belelátni mindenbe, irányt mutatni vagy föltenni a megfelelő kérdéseket, megadni rájuk a válaszokat. Emellett az erőnlét terén is meghatározó volt. Ha megnézzük a mai versenyzőket mindannyian rendkívül fittek. Ő állította fel a modern F1-es versenyző mintapéldáját.”

Schumacher aktív időszakában olyan népszerűségnek örvendett, amilyennek manapság nemigen örvend versenyző. Kehm szerint ennek is köszönhető, hogy olyan erőteljes hatást gyakorolt a sorozatra. „Az én szememben a Forma–1 valóban az autósportok csúcsa. Ez a modern idők gladiátorainak a küzdőtere, és Michael egyértelműen a vezető gladiátor volt sok-sok éven keresztül” – állapította meg. „Szerintem két dolgot adott a sportágnak. Az egyik, hogy ő volt a sztár, és minden más köré épült. Vagy az volt a fő hír, hogy veszített, vagy az, hogy nyert. Közben szerintem nagyon sok ember megértette, hogy van egy másik oldala is Michaelnek, amihez nem akarta közel engedni őket. Az emberek számára ez is érdekes volt” – utalt arra, hogy magánéletét mindig a nyilvánosságtól elzárkózva élte.

A másik érdemét pedig abban látja, hogy elérhetőbbé tette az elitsportot a hétköznapi emberek számára is. „Úgy vélem, egy olyan szintre emelte a Forma–1-et, amellyel az beléphetett az átlagemberek nappalijába. Míg előtte – legalábbis Németországban ez volt a helyzet – úgy tűnt, hogy az F1 inkább a kissé őrült emberek küzdőtere, egy klassz sportág, amit viszont nem lehet eléggé komolyan venni. Michael viszont megváltoztatta ezt a gondolkodást, és elvitte a sportágat a nappalijukba” – fogalmazott Kehm hangsúlyozva, elsősorban németországi változásokról beszél.

Fotó: XPB Fotó: XPB

Schumacher hazájában azóta sem örvendett akkora népszerűségnek versenyző, mint ő. Pedig már több világbajnokuk is lett azóta: Sebastian Vettel négyszer lett első, míg Nico Rosberg 2016-ban ért fel a csúcsra.

Vajon mi az, amit Schumacher tudott, ők viszont nem? „Két oldala van ennek” – fejtegette Kehm. „Nem tudom, más országokban is így van-e, de Németországban az egyik dolog, hogy az emberek jobban szeretik azt, aki valamiben először kiemelkedő, és nagyobb hatást gyakorol, miközben a másik már csak a következő lesz. Michael az első volt. Lehet, hogy ha Stefan Bellof megcsinálhatja, és ő az első, akkor minden másképpen alakul, de Michael volt az első, és az első évemben (ti. 1994-ben kezdett tudósítani az F1-ről újságíróként – a szerk.) én is megdöbbentem: »Hű, itt egy német versenyző, aki világbajnok lehet? Ezt látni kell!«”

„A másik dolog, hogy Michael egy nagyon hétköznapi közegből érkezett. Emiatt sok ember azonosulni tud vele, hiszen nem volt egy gazdag család gyermeke, meg kellett dolgoznia a sikeréért, kemény munka árán jutott el oda, ahova és ért el olyan eredményeket, amilyeneket. Az embereknek ez tetszett: egy volt közülük” – mutatott rá a maihoz nem fogható népszerűség okára.

Michael Schumacher a sajtótájékoztatón (Fotó: xbp.cc) Michael Schumacher a sajtótájékoztatón (Fotó: xbp.cc)

Kehm szerint az igazán nagy szó az, hogy Schumacher bár a világ sportjának egyik legnagyobb sztárja volt, s az egyik leggazdagabb sportoló lett, közben mégis meg tudott maradni annak az egyszerű fiatalembernek, aki Kerpenből indult, autószerelőnek készült, és álmodni sem mert az F1 csillogásáról.

Ezért van az, hogy számos sztárral ellentétben ő sosem érezte magát magányosnak az Olümposz tetején. „Egyértelműen nem. Neki ott volt a családja, Corinna és gyerekek, és már nagyon fiatal koruk óta együtt vannak. Ami a családot illeti, nagyon közel állt hozzájuk, és még ma is közel áll. A másik – és ezt nagyon jó kimondani –, hogy Michael máig meg tudta tartani a gyerekkori barátait. Ott vannak az olyan emberek, mint Peter Kaiser, aki manapság a fiát, Micket kíséri mindenhová. Ő nagyjából a kerpeni gokartos idők óta a legjobb barátja, vagyis a kezdetektől. És vannak mások is, akik még mindig itt vannak mellette.”

„Ez nagyszerű dolog, mert mindig körülötte maradtak, és azt mondták: »Hé-hé, gyere velünk! Lehet, hogy sztár vagy, de ettől még kerpeni, szóval csönd, gyere, igyunk egy sört!« Ő ezt nagyon szerette, és tisztában volt vele, mekkora kincs ez. Sok közeli és nagyon jó barátja van tehát. Olyanokról beszélek, akik Kerpenből jöttek, a gokartpályáról, akikkel együtt versenyzett. Egyikük a korábbi szerelője, szóval igazi gyerekkori barátok. Szerintem nem sok ember mondhatja ezt el, és ez mindig is sokat jelentett Michael számára” – ecsetelte a menedzser.

Borítókép: Michael Schumacher (Fotó: XPB)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

A valóság Schumacher két arca mögött
Agresszív, kegyetlen, megközelíthetetlen nyerőgép a pályán – közvetlen, barátságos, mókázni szerető ember az életben. De hogyan és miért különült el ennyire Michael Schumacher két személyisége egymástól? A választ a mindkét énjét tökéletesen ismerő menedzsere, Sabine Kehm adta meg!
F1 Hírek
Alázat és emberség: így tette csapatsporttá Schumacher az F1-et
A ma 50 esztendős Michael Schumacher nevével gyakran emlegetjük együtt híres álomcsapatát, mellyel minden rekordot megdöntöttek. Sikereivel a hétszeres bajnok kollégái pályafutását is meghatározta, volt csapattársainak egész sora tölt be manapság meghatározó pozíciót az F1-en belül. Egy olyan szellemiség és értékrend diadala volt ez, mely az egész Forma–1-et új irányba terelte, mércét állítva egy új korszak elé.
F1 Hírek
Schumacher-stílus: mi tette különlegessé és annyira gyorssá?
Mi tette különlegessé, annyira gyorssá és sikeressé Michael Schumachert a volán mögött? Mi jellemezte stílusát, munkamódszerét, és hogyan dolgozott folyamatosan a jobbá váláson? Szakértők, mérnökök és ellenfelek segítségével próbáltuk meglelni a titok nyitját.
F1 Hírek
Schumacher F1-es fitneszforradalma
Michael Schumacher erőfölényben – megszokott volt a 2000-es években, ám nem csak a csodás Ferrarijának köszönhetően. A tökéletességet megszállottan hajszoló rekordbajnok a fizikai felkészülés terén is teljesen új távlatokat nyitott a királykategória előtt.
F1 Hírek