„Szabályváltozás nélkül rosszabb lett volna a helyzet”

Mivel az autók folyamatosan fejlődnek, a mérnökök számára pedig mindig a tempó javítása az első, és nem az előzések számának a növelése, a 2019-es szabályváltozások nélkül még rosszabb lett volna a helyzet az akciók terén – véli a Forma–1 vezetőségében dolgozó Pat Symonds.

Fotó: XPB

Az idei évben újra változnak a királykategória technikai szabályai, ezeket a módosításokat pedig jó ideje először kifejezetten az előzések számának a növelése ösztönözte: a vezetőszárnyakat azért egyszerűsítik, hogy a pilóták könnyebben követhessék egymást, és ezáltal a manőverezés is egyszerűbb legyen.


Több csapatvezető is szkeptikusan nyilatkozott a várható előrelépésekről, a Forma–1 vezetői viszont biztosak abban, hogy a helyzet javulni fog, persze többször elmondták, csodát egyelőre kár volna várni, nagyobb fejlődést ugyanis csak hosszabb távon érhetnek el.




Daniel Ricciardo csatája Sebastian Vettellel (Fotó: XPB) Daniel Ricciardo csatája Sebastian Vettellel (Fotó: XPB)


A technikai részlegen dolgozó Pat Symonds szerint, ha másért nem, azért már mindenképpen megérte változtatni az előírásokon, hogy az eddigi helyzet ne romoljon. „Az F1 elképesztő tempóban fejlődik” – kezdte. „Egészen könyörtelen. Ha semmit sem tettünk volna, még nehezebb lett volna követni az elöl haladót. Minden kiderül, ha látjuk az eredményt. Nem várok átfogó változást, de higgyék el, csak rosszabb lett volna a helyzet. De gyanítom, azért kicsit javítottunk is” – folytatta.


A Liberty Media képviselői többször elmondták már, a komolyabb változások 2021-ben várhatók majd. Symonds is igyekezett kiemelni, az idei szabálymódosítások csak egy kisebb lépést jelentenek a két év múlva várható komolyabb reformok előtt. Viszont már abban a szellemiségben alkották meg őket, melyben a 2021-eseket is szeretnék (a fő cél a futamok izgalmasabbá tétele).


„2021-ben mindent sokkal holisztikusabban közelítünk majd meg. Az aerodinamika jelentős részét képezi majd a változtatásoknak, de higgyék el nekem, hogy nem az jelent majd mindent. A költségcsökkentés is szempont lesz, és foglalkozunk az egységes alkatrészekkel is, melyek nem okoznának komolyabb eltérést a teljesítmény tekintetében. Az aerodinamikán egy egész csoport dolgozik, melynek tagjai elmerülnek a részletekben. Tökéletes persze sosem lesz, mert a fizikai törvényeit nem tudjuk kijátszani, de sikerült előrelépnünk” – zárta gondolatát.




Lewis Hamilton, Esteban Ocon, Nico Hulkenberg és Fernando Alonso (Fotó: XPB) Lewis Hamilton, Esteban Ocon, Nico Hulkenberg és Fernando Alonso (Fotó: XPB)