A Mercedes felbosszantotta, a Ferrari már várja Wehrleint

Elismerte Pascal Wehrlein, hogy tárgyal a Ferrarival egy szimulátorversenyzői pozícióról, ám végleges megállapodást még nem kötöttek.

Sebastian Vettel és Pascal Wehrlein (Fotó: XPB)

Már hetekkel ezelőtt híre ment, hogy a távozó Danyiil Kvjat és Antonio Giovinazzi helyére új szimulátorversenyzőket kereső Ferrari a Mercedes által elengedett Pascal Wehrleinnel erősíthet, miután pedig a hét elején a német a hírek szerint Maranellóban járt, egyes médiumok már kész tényként kezelték az egyelőre még meg nem erősített szerződtetését.


Bár minden jel arra utal, hogy az idén egyébként a Forma–E-ben versenyző Wehrlein a Ferrarinál köt ki, ő maga a német Motorsport-Magazinnak adott interjúban hangsúlyozta, még nem biztos a dolog. „Jelenleg úgy áll a helyzet, hogy zajlanak a tárgyalások, de még semmi sincs megerősítve. Én részben azért is választottam a Forma–E-t, mert így más bajnokságokban is vállalhatok még munkát. Már a múlt évben elmondtam, hogy szeretnék valami mást is csinálni a Forma–E mellett, és a Ferrarival való együttműködés egy jó lehetőség lenne” – ismerte el, hogy kapcsolatban állnak.


Úgy tudni, az alkalmazását barátja, Sebastian Vettel szorgalmazta Maranellóban, ám Wehrlein nem tudja, mennyiben köszönheti neki a lehetőséget. „Már régóta jóban vagyok vele, de hogy mennyire volt érintett ebben, arról fogalmam sincs.”


A versenyző az Instagramon a héten azt közölte, hamarosan bejelentenivalója lesz. „Hogy pontosan mikor, azt még nem tudnám megmondani. De arra számítok, hogy nagyon közel vagyunk hozzá” – mondta.




Pascal Wehrlein (Fotó: XPB) Pascal Wehrlein (Fotó: XPB)


Bizonyos részleteket azért még tisztázniuk kell a vörösökkel, például azt, hogy hogyan oldják meg, ha a két sorozat programja ütközik. A Forma–E idén összesen hat alkalommal rendez versenyt F1-es hétvégén, ami nem kevés. „Meglátjuk, hogy ez hogyan fog működni” – mondta erről Wehrlein, megerősítve, hogy futamokat nem fog kihagyni a Mahindra-csapattal.


Mindez erősíti a feltételezést, hogy a Ferrari ismét két versenyző alkalmazását tervezi. Wehrlein mellett korábban Szergej Szirotkint, de még Brendon Hartleyt is hírbe hozták velük – utóbbi versenyző apja viszont nemrég egy új-zélandi lapnak cáfolta, hogy fia kapcsolatban állna a Scuderiával.


Ami a korábban a Manornál és a Saubernél versenyző Wehrleint illeti, küszöbönálló F1-es szerepvállalása is azt sugallja, hogy még mindig nem tett le a királykategóriás visszatérésről. „A célom még mindig a Forma–1. Pillanatnyilag elégedett vagyok azzal, ahogyan az idei évem kinéz, örülök, hogy egy formaautóban, a Forma–E-ben lehetek, és szeretnék a jövőben is megmaradni a formaautózás mellett. Ezenkívül még akár egy harmadik program is szóba jöhet számomra, valamilyen aktív program. De erről még korai lenne beszélni” – mondta terveiről.




Pascal Wehrlein (Fotó: XPB) Pascal Wehrlein (Fotó: XPB)




Ami a jelent illeti, a korábbi DTM-bajnok első Forma–E-versenyére készül a Mahindrával: a hétvégén Marokkóban rendezik az új évad második versenyét. Hogy a decemberi szaúd-arábiai idénynyitót Wehrlein kihagyta, annak prózai oka volt: hiába szakított a Mercedesszel, szerződése december 31-ig még élt, és mivel a Forma–E-ben a HWA-csapaton keresztül ugyancsak érintett csillagosok nem engedték el, így csak nézőként figyelhette leendő ellenfeleit.


Mint azt elárulta, ennek egy cseppet sem örült, miként annak sem, ahogyan volt csapata bánt vele. „Bosszantó volt, hogy nem szabadott versenyeznem, de annak örültem, hogy Jérome D’Ambrosio és a csapatom jól szerepelt (dobogós hely – a szerk.). Hogy miért nem versenyezhettem, annak kapcsán kérdezzék meg a Mercedest, miért nem jutottunk egyezségre… Én már lezártam ezt a témát. Csalódást keltő és frusztráló volt számomra, hogy ki kellett hagynom az első versenyt két hét miatt, amelyben már amúgy semmi dolgom nem volt a régi csapatommal” – kritizálta volt munkaadóját.


Még egy ok arra, hogy 2019-ben a Ferrarival is megpróbáljon borsot törni a Mercedes orra alá…