Musorujsag
Élő Eredmények

Marko: Könnyekben tört ki Verstappen a monacói baki után

Marko: Könnyekben tört ki Verstappen a monacói baki után

Motorsport-Total
Monacóban még könnyekben tört ki elszalasztott nagy esélye miatt, a szezon második felére viszont egyértelműen Daniel Ricciardo fejére nőt Max Verstappen. Helmut Markónak bizonyítékai is vannak arra, mennyivel jobb volt a holland.

Az első két évükben a mezőny talán legkiegyenlítettebb csapaton belüli párharcát vívta egymással Daniel Ricciardo és Max Verstappen, 2018-ban viszont teljesen felborult az egyensúly közöttük. Míg korábban rendszeresen csak századok és ezredek döntöttek hol az egyikük, hol a másikuk javára, addig a múlt szezon egyértelmű Verstappen-fölényt hozott az időmérőkön.

Az ausztrál monacói sikerét követően igencsak peches volt, folyamatosan üldözték őt a műszaki problémák, a nyári szünet után pedig már azzal a tudattal tért vissza, hogy 2019-nek a Renault színeiben vág neki, így mondhatnánk, csapattársával szembeni produkciója nem teljesen tűnik mérvadónak.

Saját bevallása szerint az év második felében már egyáltalán nem is érdekelte őt, hogyan szerepel kollégája ellen. „Nagyjából az év felétől már nem foglalkoztam többet a statisztikákkal. Tudtam, hogy az időmérőknél úgyis vége, kit érdekel így? Ha kevesebb pontom lesz a végén? Kit érdekel? Csak azt csináltam, amit tudok, és ha működik, akkor működik, ha nem, akkor meg az élet megy tovább. Természetesen érdekelt, de nem tulajdonítottam nagy jelentőséget neki, mert már így is annyi minden járt a fejemben” – nyilatkozta.

Motiváció ide vagy oda, a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko szerint ettől még teljesen egyértelmű volt a kép a két versenyzőjük között. Az osztrák határozott igennel felelt, amikor a Motorsport-Total arról kérdezte, Verstappen volt-e a gyorsabb versenyzőjük. „Vannak pontos adatok. Az időmérőn nagyobb volt az előnye Ricciardóval szemben, de a versenyen is gyorsabb volt nála egy kicsivel. És a legérdekesebb az volt, hogy Max kicsit többet csúszkált az autóval, ennek ellenére sikerült neki tovább életben tartani a gumikat” – árulta el.

„Ez fokozatosan alakult ki így. Amikor megérkezett hozzánk, még nem ez volt a helyzet. A második évben Ricciardo kicsit visszaesett, de ráébredt erre, és intenzíven dolgozni kezdett a fizioterapeutájával, és fokozatosan visszazárkózott rá. De a 2018-as második félévben Verstappen egyértelműen elhúzott tőle.”

Verstappen fejlődése saját év eleji teljesítményéhez viszonyítva is látványos volt. Az első versenyeken még sorra követte el a döntő hibákat, többször győzelmi esélyt szórva el ezzel. A legfájóbb ezek közül a végül a fordulópontot jelentő monacói balesete volt, melynek során a szombati szabadedzésen törte össze autóját, ami miatt lemaradt az időmérőről és a pole pozícióról. No meg a csapattársa által bezsebelt győzelem esélyéről.

Max Verstappen (Fotó: XPB) Max Verstappen (Fotó: XPB)

Mint azt Marko elárulta, az agresszivitásáról és a kritikákkal szembeni ellenállásáról híres holland a történtek után a külvilág számára nemigen ismert arcát mutatta a garázsban: sírt. „Max nem hülye. Akkor könnyekben tört ki a boxban, és alaposan elgondolkodott a történteken. Elég gyors, ezért nem kell folyamatosan bizonygatnia, hogy ő a jobb” – állapította meg Marko.

„Az alapvető gond az volt, hogy nem tudta kezelni a türelmetlenségét. Vegyük csak példának a Vettellel történt esetét Kínából! Várnia kellett volna, és csak a hajtűkanyar után kellett volna előznie. A kigyorsításunk a gumik és a karosszériánk miatt is sokkal jobb volt, szóval simán elmehetett volna mellette. Az egészet Hamiltonnal kezdte, akit kívülről akart megelőzni. Ez elég merész volt a részéről. Monacóban Ricciardo pedig csak azért állt előtte az eredményjelzőn, mert ő forgalomba került.”

Marko kiemelte, utóbbi veresége olyannyira erős hatással volt a hollandra, hogy Franciaországtól egyetlen hibát sem vétett, s ezzel nemcsak Ricciardo fölé nőtt, de sokkal jobbnak ígérkező 2019-es évet is megalapozta. Ő és versenyzője karácsony előtt el is beszélgettek a múlt szezonról, hogy levonják a tanulságokat. „Meghúztuk a vonalat a következő szezon előtt. Úgy vélem, Verstappen személyében egy bajnokesélyesünk van. És azt se felejtsük el, hogy szeptemberben még csak huszonegy éves lett!” – emelte ki.

Borítókép: Max Verstappen és Daniel Ricciardo (Fotó: Red Bull)

További tartalmak