Mindent a fiatalokért! Az F1-et is?

A Forma-1 kutatási részlegének igazgatója, Matt Roberts egy kis közvélemény-kutatást végzett a fiatalok körében – akik nem nagyon vannak jelen... mint kiderült.

Van már minden, ami csak gyerekszájnak ingere: esport, közösségi média, humor és megannyi próbálkozás, amivel a Liberty Media talán legalább olyan arányú fiatal rajongót próbál a Forma-1 nézői körébe csábítani, mint amilyen számban a 25 év alattiakat felsorakoznak a 2019-es rajtrácsra.

Az utóbbi pontosan 50%, az előbbi viszont csak 14%! Vagyis a meglehetősen megfiatalított hozzáállású rajongói kiszolgálás egyelőre nem működik tökéletesen. Olyan, mint amikor az apuka a 40-es éveiben elkezdi használni a gyermekei szájából hallott szlengeket, majd beül azok haverjai közé, hogy megmutassa, mennyire menő szülő is ő.

Miközben tehát a fiatalabb rajongókért folytatott harc egyelőre nem járt komoly eredménnyel, a mezőny maga egészen "fiatalos". A versenyzők pontosan 50%-a 25 év alatti (Giovinazzi épp 25), és ebből egyelőre kiemelkedően nagy rajongói megmozdulást egy versenyző esetében látni, méghozzá Max Verstappenében, aki igazán megosztó egyéniség. A bajnokok jelét viseli magán: lehet szeretni, vagy nem szeretni, de tudomást nem venni róla szinte lehetetlen.

Persze még ott van Charles Leclerc is, aki bizonyosan egészen pozitív fogadtatásban részesül a rajongók körében, ráadásul máris itt a nagy lehetőség előtte, hiszen a 21 éves versenyző a Ferrarihoz igazolt, ahol Sebastian Vettel csapattársa lesz idén.

A mezőny már fiatalodik... - Lando Norris A mezőny évek óta fiatalodik... - Lando Norris



A mindenki bajnoka, Kimi Räikkönen viszont idén már 40 éves, és a felmérések szerint ez az a korosztály, amelyik az átlag életkort jelenti az F1 nézőseregében. A 35-40-esek ülnek a legnagyobb számban a lelátókon és a televíziók előtt. Ők azok, akik még valószínűleg ebben a gyorsuló világban is képesek 2 órát csücsülni egyhuzamban (hacsak az okosórájuk rájuk nem szól 1 óra múltán, hogy „Ideje felállni!”), hogy a rajttól a befutóig lássák a csodát, vagyis a versenysport királykategóriájának teljes előadását. De vajon született-e az utóbbi negyed évszázadban olyan gyermek, amelyiknek képes 2 órán át fenntartani a figyelmét hasonló korú srácok zümmögős előadása? Az esport egyelőre telitalálat, de ott a fiatalok meg is élik az élményt, akár profi körülmények között, a csapatok szárnyai alatt, akár otthon a számítógépek előtt.

A Forma-1 kutatási részlegének igazgatójának, Matt Robertsnek a felmérései egyelőre tehát nem igazolják a Liberty Media törekvéseit a nézők fiatalítását illetően, de az is egy nagy kérdés, hogy vajon kell-e fiatalítani.