Ijesztő kezdés, költséges átállás: a 2019-es újítások veszélyei

A legrosszabb forgatókönyv megvalósulását sugallták a Racing Point 2019-es szabályváltozásokról lefuttatott első szimulációi. Bár a szakemberek gyors fejlődést jósolnak, a reform értelmét sokan megkérdőjelezik, és annak is fennáll a veszélye, hogy a mezőny jobban szétszakad.

2019-es első szárny a Williamsen (Fotó: Williams)

Első ránézésre talán csak korrekciónak tűnhetnek, a 2019-es aerodinamikai szabályváltozások mégis nagy változást jelentenek az F1-es tervezők számára. Az idei autók első és hátsó szárnya, valamint a fékhűtések és az oldalsó légterelők kialakítása is módosul, melyek célja az, hogy az autók könnyebben tudják követni egymást, és ezáltal egyszerűbb feladattá váljon az előzés.


Az első szárny idén 20 centiméterrel szélesebbé válik, 2 centiméterrel magasabb lesz és 2,5 centiméterrel előrébb is tolják. Mostantól az eddiginél kevesebb elemből állhat, a véglapjainak kialakítását pedig oly módon szabályozzák, hogy a mérnökök ne tudják olyan hatékonyan az első kerekek külső oldala felé terelni a levegőt, s így ne alakuljanak ki olyan zavaros légáramlatok az autók körül és mögött, mint 2018-ban.


Az elv a hátsó szárnyaknál is hasonló: megmagasítják őket, az alsó lapjukat a visszapillantó hatékonyságának növelése érdekében szintén magasabbra emelik, emellett 10 centiméterrel ki is szélesítik a légterelőt, a DRS hatékonyságát pedig a féklap alatt megnyíló rés növelésével javítják (25%-kal), miközben a véglapok itt is leegyszerűsödnek.


Emellett az oldalsó légterelők magasságát is csökkentik, előrébb tolják őket; de a fékhűtés dizájnját is leegyszerűsítik, hogy a kerekek belső oldalán elhelyezett légterelő elemeknek ne legyen akkora hatásuk az aerodinamikára.




A Force India már a Hungaroringen tesztelte az új széles vezetőszárny első változatát (Fotó: XPB) A Force India már a Hungaroringen tesztelte az új széles vezetőszárny első változatát (Fotó: XPB)



Elsőre ijesztő volt a visszalépés


E változtatások az FIA tavalyi becslése szerint a múlt évihez képest másfél másodperccel gyengébb köridőket eredményeznek a jelentősen csökkent leszorítóerő miatt – a csapatoknak ezt a veszteséget kell mielőbb visszanyerniük a téli fejlesztések során.


Andy Green, a Racing Point (Force India) technikai igazgatója az Autosportnak elárulta, az ő első szimulációik riasztó eredményeket hoztak: az újításoknak sokkal nagyobb hatása volt az aerodinamikára, mint gondolták, és teljesen megbontották az autó egyensúlyát is. „Elég nagy érvágás volt. Amikor hónapokkal ezelőtt először teszteltük a változtatásokat a szélcsatornában, több másodpercet veszítettünk, az autó egyensúlya pedig pocsék volt. A létező legrosszabb forgatókönyv valósult meg” – mesélte.


A munka persze azóta gőzerővel ment tovább, és a végeredmény aligha lesz annyira riasztó, mint az első szimulációk voltak. Green több kollégájával egyetértésben mégis bizonytalan a szabályváltozások hatása kapcsán. „Remélem, hogy lesz pozitívuma, és tényleg szorosabbá válik a versenyzés. Mint mindenki, most mi is próbálunk kimászni abból a gödörből, amibe fejest ugrottunk ezekkel az új szabályokkal. Ez jelentős változás, és bár nem teljesen változtatja meg az autókat, de nagyon közel áll ehhez a szinthez. A fejlődési görbe egészen meredek lesz, és folyamatos fejlesztéseket fogunk bevetni, hogy próbáljuk tartani a teljesítményszintet” – bocsátotta előre.




A Force India már a Hungaroringen tesztelte az új széles vezetőszárny első változatát (Fotó: XPB) Fotó: XPB


Miközben a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff azzal próbálja nyugtatni az uralmukat már unókat, hogy a szabályváltozások teljesen a feje tetejére állíthatják az erőviszonyokat, vannak, akik inkább úgy vélik, hogy miattuk csak még nagyobbá válik a szakadék az élcsapatok és a középcsapatok között, mivel az alkalmazkodás annak sikerülhet jobban, akinek több pénze, jobb háttere van.


Ezt a látszatot erősíti, hogy miközben a Force India szakembere erőteljes visszalépésről beszél, a Red Bull-os Helmut Marko már a múlt év végén magabiztosan állította: „A szimulációink szerint legalább olyan leszorítóerő-szinten fogjuk kezdeni az idényt, amelyen tavaly Barcelonában álltunk.”


Úgy hírlik, a nagy veszteséget már a Ferrari mérnökeinek is sikerült visszahozniuk – olasz értesülések szerint új autójuk a szélcsatornában máris jobb értékeket produkál, mint a 2017-es elődje. És minden bizonnyal a Mercedesnél is hasonló a helyzet.



Fölösleges pénzkidobás, vagy a rossz folyamat lassítása?


Az élcsapatok és a kisebb gárdák egyvalamiben mindenesetre ugyanazt tapasztalják: a 2019-es változások egy halom pénzükbe kerülnek. „Ez egy nagy kihívás. Ha megmaradtunk volna a régi Force Indiának, nagyon szenvedtünk volna” – ismerte el Green, csapata korábbi anyagi problémáira célozva. „Komoly változtatásokra lett volna szükség ahhoz, hogy tartani tudjuk a fejlesztési szintet az év során, és ez nehezen ment volna. Most már sokkal jobb helyzetben vagyunk, ami segítség.”


Marko eközben konkretizálta is a többletkiadás mértékét, és előrebocsátotta, cseppet sincs meggyőződve arról, hogy az egész megéri az áldozatot. „Egy teljesen értelmetlen szabályváltoztatás kerül tizenöt millió eurónkba. A leszorítóerő tekintetében máris a korábbi szinten vagyunk, az előzési problémára viszont semmi hatása nem lesz. Ameddig efféle döntések születnek, semmi értelme a költségvetési plafonról vitázni” – mondta kritikusan.




Kimi Räikkönen, Max Verstappen és Lewis Hamilton austini versenyfutása (Fotó: XPB) A Red Bull szerint hiába kerül sokba, az új aerodinamika sem könnyíti majd meg az előzéseket (Fotó: XPB)


Green is szkeptikus az előzésproblémát illetően. „Nem hinném, hogy észrevehető változás lesz a másik autó követésében. Remélem, hogy tévedek, és könnyebb lesz követni, de az elemzéseink azt mutatják, hogy egészen kicsi lesz a hatás.”


Pat Symonds, az F1 jobbá tételén dolgozó mérnökcsapatának egyik vezetője  ugyanakkor felhívta a figyelmet, ezen érvek nem feltétlenül állják meg a helyüket, mivel a 2019-es változások hatékonysága csak annak függvénye, mihez viszonyítunk. „A Forma–1 riasztóan nagy ütemben, könyörtelenül fejlődik, és ha semmit sem csináltunk volna, a 2019-es autókkal még nehezebb lett volna követni a másikat, mint 2018-ban. Várjuk meg az eredményeket! Nem számítok sorsfordító változásra, de higgyék el, enélkül csak rosszabbá vált volna a versenyzés” – érvelt a szabályreformjuk mellett, melyet ők egyébként is a nagyobb, 2021-es megújulás előkészítésének részeként kezelnek.