Musorujsag
Élő Eredmények

Sainz: A Renault-nál szerzett tapasztalat most sokat segít

Sainz: A Renault-nál szerzett tapasztalat most sokat segít

GMM
A McLaren spanyol versenyzője, Carlos Sainz úgy érzi, a Renault-nál szerzett tapasztalatok sokat segítenek majd neki az idei szezonban, hiszen a franciáknál egy a mostanihoz hasonló méretű, és egyező célokkal rendelkező csapatnál dolgozhatott, és magát is jobban megismerte.

Sainz a 2017-es szezon végén igazolt át a Renault-hoz, ahol aztán csak egy szezont töltött, a franciák ugyanis leigazolták Daniel Ricciardót, és mivel Nico Hülkenberggel hosszabbítottak, neki új munka után kellett néznie. Jövője talán egy percig sem volt bizonytalan, a McLarannel ugyanis hamar megegyezett, ráadásul egy hosszabb távú szerződésről.

Tudja, az első év mindenképp az építkezésről szól majd, csapatának ugyanis mélyről kell visszakapaszkodnia, őrá pedig kiemelten számítanak, hiszen a márkatárs, Lando Norris első F1-es szezonját futja majd, ezúttal tehát a spanyol lesz a rutinosabb.

Carlos Sainz (Fotó: XPB) Carlos Sainz (Fotó: XPB)

Ami a tapasztalatokat illeti, noha csak egy évet töltött a Renault-nál, az ott tanultak érzése szerint most nagy segítéségre lesznek. „A Renault-ra való váltás egy nagyszerű tapasztalat volt számomra, és most, hogy egy olyan csapathoz megyek, mint a McLaren, aminek hasonló erőforrások állnak a rendelkezésére, ez segíteni fog”- magyarázta. „Az által, amit egy év alatt tapasztaltam, csak még jobban megismertem önmagam” – tette hozzá.

„Eddig csak azt a Carlos ismertem, aki a Toro Rossónál versenyzett. Csak volt számára jó, mint versenyzőnek, ami a Toro Rossónál jó volt neki. Amit ott megtapasztaltam, abból a jó dolgokat tovább vittem, és próbáltam alkalmazni a Renault-nál, most pedig azt is továbbviszem, amit a Renault-nál tapasztaltam, és a Toro Rossónál tanultakkal együtt alkalmazni is igyekszem majd ezt a tudást. Versenyzőként rengeteg dolgot kell tenned, és azt a rengeteg mindent, amit tanultam, átvihetem magammal a McLarenhez” – magyarázta.

Kiemelte, külön hálás azért, hogy a Renault-nál megtapasztalta, hogyan működik egy nagyobb, gyári istálló azt követően, hogy három évig a Toro Rossót erősítette. „Ezért köszönettel tartozom nekik. Bármikor, ha kértem valamit, segítettek rajtam. Mindig megnézték, tehetnek-e valamit az ügyben. Versenyzőként kiváltság, ha látod, hogy a csapat mindent elkövet azért, hogy nyugodtan dolgozhass. Egymást segítettük a fejlődésben, és erre mindkét fél büszke lehet” – zárta gondolatát.

Carlos Sainz (Fotó: McLaren) Carlos Sainz (Fotó: McLaren)
Borítókép: Carlos Sainz (Fotó: XPB)

További tartalmak