Musorujsag
Élő Eredmények

A Mercedes és Hamilton is a Laureus-jelöltek között

A Mercedes és Hamilton is a Laureus-jelöltek között

Laureus
Az ötödik Forma–1-es bajnoki címét tavaly elhódító Lewis Hamiltont és csapatát, a Mercedest is jelölték a legrangosabb sportolói elismerésre, a Laureus-díjra. Ahogyan azt már megszokhattuk, a pilótának és az istállónak is rangos ellenfelekkel kell „szembenéznie”.

Csütörtök délután hozták nyilvánosságra azokat a listákat, melyek a 2018-as évben nyújtott teljesítményükért Laureus-díjra jelölt sportolókat, sportolónőket és sportcsapatokat ismertetik. Ahogyan azt előző években már megszokhattuk, a sorban több Forma–1-es érdekeltséggel is találkozunk – ezúttal az aktuális világbajnokkal és bajnokcsapattal.

A Mercedest zsinórban ötödször jelölték (tavaly pedig díjazták is) az év csapata díjra, amiért Franciaország világbajnok focicsapatával, Norvégia téli olimpiai válogatottjával, a Real Madriddal, a Golden State Warriorsszal és a Ryder-kupa győztes európai golfcsapattal kell megküzdenie.

Lewis Hamilton (Fotó: XPB) Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

Hamilton az év férfisportolója díjat hódíthatja el. A brit klasszist hatodszor jelölték, eddig azonban egyszer sem kapta még meg a neves elismerést, igaz, Laureus-díja már van, 2008-ban ugyanis megkapta az év áttörése díjat az újoncévében nyújtott teljesítményéért. Az év férfisportolója díjat az F1-esek közül eddig Michael Schumacher (2002 és 2004) és Sebastian Vettel (2014) kapta meg.

Hamilton mellett Novak Djokovic (teniszező), Lebron James (kosárlabdázó), Eliud Kipchoge (hosszútávfutó), Kylian Mbappé (focista) és Luca Modric (focista) neve szerepel még a jelöltek listáján. Közülük Djokovics (2012, 2015, 2016) korábban három alkalommal is nyert már.

Az év áttörése kategóriában találkozhatunk még egy, a motorsportok világából „érkező” jelölt nevével, a supersport 300-as kategóriában világbajnoki címet szerző Ana Carrasco személyében, aki első motorversenyző hölgyként ért el ilyen kiemelkedő eredményt. A díjátadó gálára február 18-án kerül sor Monacóban.  

Fotó: Mercedes Fotó: Mercedes
Borítókép: Lewis Hamilton és a Mercedes mexikói ünneplése (Fotó: Mercedes)

További tartalmak