Hiába volt Ticktum ázsiai „haknija”

Hiába nevezte a Red Bull az ázsiai Forma–3-as téli bajnokságba védencét, Daniel Ticktumot, a fiatal versenyző mégsem gyűjthet szuperlicenc pontokat, a széria ugyanis nem felel meg a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) kritériumainak.

Daniel Ticktum (fotó: fiaf3europe.com)

Miután Ticktum lecsúszott a Forma–3-as Európa-bajnokság aranyérméről, és így nem érte el az F1-es szuperlicenchez szükséges 40 pontos határt, a bikások eldöntötték, hogy Ázsiába küldik fiatal versenyzőjüket a téli F3-as sorozatba, hogy ott begyűjthesse a hiányzó licencpontokat. Tervük azonban meghiúsult.


Hiába szerepelt ugyanis az ázsiai F3 decemberben azon a listán, melyen az FIA a licencpontrendszerben résztvevő szériákat sorolta föl, a bajnokság végül nem felelt meg a szövetség kritériumainak, így nagyon úgy tűnik, nem járnak egységek az abban jól szereplőknek.




Daniel Ticktum (fotó: FIA F3 Europe) Daniel Ticktum (fotó: FIA F3 Europe)


Az FIA ugyanis csak azon sorozatokért ad pontokat, melyek legalább 5 versenyhétvégéből állnak és 3 helyszínen rendezik futamaikat. A szóban forgó F3-as széria viszont csak három fordulóból áll, versenyeket pedig csak Thaiföldön és Malajziában rendeznek. A szervezők a történtek kapcsán elmondták, mindvégig tudták, mik az FIA követelményei és el is juttatták a szövetséghez a bajnoksággal kapcsolatos információkat (például a versenynaptárat).


Ennek ellenére a bajnokság szerepelt a listán, éppen ezért most arra várnak, hogy az FIA mindent tisztázzon az üggyel kapcsolatban, a történteket pedig „szomorúan veszik tudomásul”. A szövetség képviselője később arról beszélt, amennyiben a listán szereplő bajnokságot teljesítik a feltéteket, járhatnak pontok a legjobbjaiknak, ha viszont nem, sajnos nem oszthatnak érte egységeket.


Nagyon úgy tűnik tehát, Ticktumot hiába nevezték a szériába, jó szereplés esetén sem lesznek meg neki a kellő pontok (ha eléri a határt, több teszten is indulhatott volna, és szükség esetén beugorhatott volna, ha a Toro Rossónak versenyzőre van szüksége). A brit egyébként a pontok körüli huzavona nélkül is messze került volna a céltól, a legutóbbi hétvégén ugyanis egy incidens és egy műszaki hiba is hátráltatta, így csak nyolcadik a bajnokságban az utolsó forduló (három futam) előtt, melyeken – a Motorsport információi szerint – a kialakult helyzet miatt már lehet rajthoz sem áll.




Daniel Ticktum (Fotó: XPB) Daniel Ticktum (Fotó: XPB)