Miért ódzkodnak az F1-es topversenyzők a trénerek segítségétől?

Jackie Stewart számára nehéz megérteni, hogy az autóversenyzés csúcsát jelentő F1 legjobbjai hogyan zárkózhatnak el attól, hogy szakmai vagy mentális segítséget kérjenek szakemberektől. Azért pozitív ellenpéldák is léteznek.

Romain Grosjean (Fotó: XPB)

Döntő szerepük volt az egyéni hibáknak és az egyéni formának a 2018-as bajnokság alakulásában. Lewis Hamilton és Sebastian Vettel között az egyik legnagyobb különbség az volt, hogy míg előbbi mindvégig a saját komfortzónájában versenyezhetett, addig utóbbi csak kevésszer. A versenyzés mentális és pszichológiai aspektusai állandó témáját jelentik egy bajnoki párharcnak, mégis vannak, akik úgy érzik, a Forma–1 ezen a területen távolról sem számít még olyan profinak és fejlettnek, mint más szempontokból.


Miközben ma már alapvetőnek számít, hogy minden versenyzőnek saját személyi edzője van, aki levezényli a szükséges fizikai felkészülést, az év során pedig ügyel a megfelelő kondíció megőrzésére, a táplálkozásra és edzésmennyiségre, az még mindig inkább megy ritkaságszámba, hogy valaki vezetéstechnikai szakember vagy a mentáltréner segítségét is kérje a jobb teljesítmény elérése céljából. A paddockban jellemző hiúság miatt bevallani sem egyszerű, ha mégis így van.


A háromszoros világbajnok Sir Jackie Stewart kihagyott ziccernek látja ezt. Évekkel ezelőtt ő nem egy versenyző (például Juan Pablo Montoya) mellé beült, hogy kijavítson pár technikai hibát, vagy mutasson pár trükköt; és mai napig hiszi, hogy a versenyzők többre lennének képesek, ha nem zárkóznának el sem az efféle, sem a mentális oldalt érintő segítségtől. „Egyszerűen a mai napig nem értem ezt. A versenyzők annyira okosak, hogy nekik egyáltalán nincs szükségük trénerekre. Ez teljes tévút” – jelentette ki a skót.




Jackie Stewart (Fotó: Bearne / XPB Images) Jackie Stewart (Fotó: Bearne / XPB Images)


Tény, valahányszor e témáról kérdezik az olyan topversenyzőket, mint Lewis Hamilton vagy Sebastian Vettel, rendre azt felelik, nekik semmi szükségük szakemberek tanácsaira, mert az évek során már megtanulták és kitapasztalták, mi a jó nekik. A címvédő elmúlt két évben mutatott formája alapján akár azt is mondhatnánk, nemigen lett volna miben segíteni neki. Mégis elgondolkodtató: vajon nem ért volna-e el hamarabb hasonló szintet, ha már 2008-as első bajnoki sikere után támaszkodhat tanácsadókra? Nem lettek volna-e elkerülhetők számára a mély hullámvölgyet jelentő időszakok (ld. 2011), melyekben elveszettnek, fejben szétesettnek tűnt, nem találva önmagát és a „hangját”? Esetleg nem hozhatott volna ki többet Vettel is az előző bajnokságból, ha a nagy nyomás és az első hibák után lett volna kire támaszkodnia?


A versenyzőknek megvannak a maguk bizalmasaik, hogy fejben megfelelő állapotban legyenek, azért a csapatuk is felel, a technikai oldalon pedig ott vannak a mérnökök. Stewart szerint mégis érthetetlen, hogyan mondhatnak nemet olyan pluszsegítségekre, amelyeket más sportágakban előszeretettel vesznek igénybe az élsportolók. „Egyetlen olyan versenyző sincs, akin a képességei csúcsán ne tudna segíteni egy külső megfigyelő olyan tanácsokkal, amikre ő talán sosem gondolt volna” – vélekedett. „Legyen szó síelésről, golfról, teniszről vagy lovaglásról, náluk a tréner az egyik legfontosabb dolog. Az F1-es versenyzők már mind fittek, mellettük állnak az edzők, akik segítik fejleszteni a fizikai állapotukat, de a mentális képességeiket nem. És szerintem ez nagy hiba.”



Manapság még többet érne a segítség?


Stewartnak mindkét oldalról van tapasztalata arról, mennyit ér, ha valakit segítenek a képességei kibontakoztatásában és útba igazítanak bizonyos területeken. Utolsó F1-es szezonjában a tragikus körülmények között elhunyt utódjelöltje, Francois Cevert mentora is volt a Tyrrell-csapatnál, fiatalon pedig őt vették pártfogásukba egyes vetélytársai. 1965-ös bemutatkozásánál a BRM-es csapattársa, Graham Hill, valamint a szintén skót Jim Clark is nagy segítségére volt. „Nagyon vágytam arra, hogy tanulhassak másoktól, és voltam olyan szerencsés, hogy beszélgethettem Jim Clarkkal. Ő volt a legnagyszerűbb versenyző, aki ellen valaha is versenyeztem. Egy lakásban laktunk, sok időt töltöttünk együtt, és mindig próbáltam rájönni dolgokra, amiket ő már tudott, de amiket a pályafutásom azon szakaszában én még nem tudhattam.”




Jackie Stewart (Fotó: Price / XPB Images) Jackie Stewart (Fotó: Price / XPB Images)


„Aztán ott volt Graham Hill is, aki sosem tagadta meg a választ az általam föltett kérdésekre, legyen szó akár beállításokról, akár arról, hol kell fékezni, vagy milyen sebességi fokozatot kell használni. Manapság a telemetria egyértelmű, ám ha a versenyzők hallgatnának a trénerekre, azok el is tudnák magyarázni, mik jelentik a különbségeket.”


Stewart kiemelte, jó tanácsokkal nem csak az állhat elő, aki legalább annyira sikeres volt a szakmában, mint a versenyzője. „A síelő Franz Klammer edzője nem tartozott a síelők élmezőnyébe, sosem volt olyan gyors, mint Franz, de ismerte a technikákat és az érzelmi oldalt is, és tudta, hogyan kell egyben maradni fejben, mielőtt lesiklik. De mi most mégis mind olyan okosak vagyunk, hogy nincs szükségünk trénerre. Ez nagy tévedés. Sőt, manapság még fontosabb lenne, mert már ott van számukra a telemetria, amit megbeszélhetnének.”



Grosjean évét egy pszichológussal való beszélgetés mentette meg


Teljesen azért mégsem zárkózik el mindenki a sportág ezen oldalától. Ha nem is reklámozzák, sok versenyző kért már tanácsot vezetéstechnikai szakemberektől akkor is, amikor már sikeres volt; és a jelenlegi F1-es mezőnyben is vannak, akik nyíltan elismerik, hogy sportpszichológus is segíti a munkájukat. Az egyik első, aki beszélt erről, Felipe Massa volt, de példáját a 2012-ben válságos időket meglét Romain Grosjean is követte, míg Nico Rosberg 2016-os bajnoki győzelme kulcsának tartja, hogy szakember segítségét kérte, továbbá meditációs technikákat is elsajátított, hogy jobban bírja a nyomást. Charles Leclerc eközben már gyerekkorában látogatta a pszichológusát, mivel nehezen viselte a kudarcokat. Ma már vallja, ennek is köszönhető, hogy szinte immunissá vált a nagy nyomásra.




Romain Grosjean (Fotó: XPB) Romain Grosjean (Fotó: XPB)


Grosjean a 2018-as gyenge első féléve után közel került ahhoz, hogy a Haas elgondolkodjon az elbocsátásán. A fordulópontot elmondása szerint a németországi hétvégéje hozta el, amely után sikerült egyenesbe jönnie. Ebben egy olyan sportpszichológus is a segítségére volt, aki korábban olimpikonokat és üzletembereket is segített. „Németország előtt telefonon beszéltünk, mindenen végigmentünk, és közben rájöttem, hogy egy csomó dolog volt az év során, amit addig nem tettem rendbe, és ez teljesen elvonta a figyelmemet. Mindent tisztáztunk, átbeszéltünk, majd továbbléptem, és a telefonhívás után csak annyit mondtam a menedzseremnek: Németországtól visszatérek, olyan leszek, amilyen lenni szeretnék!” – mesélte a francia.


Nem meglepő módon Grosjean nagyon is meghatározónak tartja a külső szakembertől kapott segítséget. „Mindannyian különbözünk. Nekem az egyik gyengeségem, hogy bizonyos dolgok bántanak, és ha nem kezelem ezt, és csak félretolom, azt gondolva, hogy 'ez semmiség, ez semmiség', akkor egy idő után lesz egy kellemetlenül nehéz csomagom. Ez megfertőz. Sok mindenből jöhet ez, egy beszélgetésből, egy versenyből, abból, hogy apa vagyok és férj, vagy férfi. Csak kicsi dolgok, melyeket semmiségnek vélsz, mégis visszahatnak rád. A Forma–1-ben fontos szerepe van a szenvedélynek és az érzelmeknek, ezért ha a határon táncolva érkezel egy versenyre, tudod, hogy könnyen megnyomódhat a kioldó gomb. Ha viszont higgadt, laza, magabiztos és boldog vagy, akkor minden sokkal könnyebbé válik” – mondta tapasztalatairól a Haas rutinos versenyzője.