Musorujsag
Élő Eredmények

Alonso-show Daytonában: az ő csapatuk nyerte a 24 órást!

Alonso-show Daytonában: az ő csapatuk nyerte a 24 órást!

Racer, Autosport, ESPN
Küldetés teljesítve: tavalyi Le Mans-i sikere után Fernando Alonso három csapattársával a daytonai 24 órás versenyt is megnyerte. Az esős és csonka viadalon aratott győzelmükből ráadásul oroszlánrészt vállalt.

A múlt évben nem volt versenyképes az autója, ráadásul még sok balszerencse is sújtotta Fernando Alonsót Daytonában, ám a spanyol idén már némi sportautós tapasztalattal felvértezve, egy korábbi győztes istálló tagjaként tért vissza a híres amerikai versenyre – nem titkoltan győzelmi szándékkal. Célját pedig sikeresen elérte, ráadásul úgy, hogy a verseny egyik hősévé vált.

Alonso a Wayne Taylor Racing 10 rajtszámú Cadillacjével, Kobajasi Kamui, Renger van der Zande és Jordan Taylor csapattársaként, a hatodik rajtkockából vágott neki a magyar idő szerint szombat este rajtoló megbízhatósági versenynek, melyből aztán Daytona történetének egyik legfurcsább versenye lett, köszönhetően a nagyjából féltávnál, a hajnali órákban rákezdő, aztán már el sem álló heves esőzésnek. A körülményekről mindent elmond, hogy a számos biztonsági autós fázist hozó versenyt két alkalommal félbe is kellett szakítani piros zászlóval: egyszer vasárnap reggel egy és háromnegyed órára, másodszor pedig már öt perc híján két órával a leintés előtt. Utóbb már nem is került sor az újraindításra.

Hogy e csonka futamból végül Alonsóék jöttek ki győztesen, az némi szerencsének is köszönhető. A spanyol nem sokkal a megszakítást felvezető sárga zászlós jelzés előtt vette át – többedszerre – a vezetést az F1-et korábban szintén megjárt Felipe Nasrtől. Már jelentősen rosszabbodtak az időjárási viszonyok, amikor Alonso utolsó etapján elkezdte növelni a nyomást az akkor még élen álló brazil riválisán. Izgalmas üldözőversenybe bonyolódtak a nagy esőzésben, Nasr pedig nem is bírta cérnával: az első kanyarhoz érkezve elfékezte magát, a pályát is elhagyta, a kétszeres F1-es világbajnok pedig megelőzte. E hibát követően nem sokkal jött a sárga zászló egy másik baleset miatt, majd pedig a végleges megszakítás – ha nincs a kicsúszás, ezek vélhetően Nasrék győzelmét biztosítják be.

Fernando Alonso (Fotó: WEC) Fernando Alonso (Fotó: WEC)

Alonso mindenesetre nem csak a hajrában villogott. Már első etapján – még száraz pályán – magára irányította figyelmet azzal, hogy a 7. helyről vezető pozícióba hozta föl csapatát. Előnyét előbb egy biztonsági fázis nullázta le, aztán újraépítette azt, majd Kobajasinak sikerült is megtartania, mielőtt Van der Zande a rossz ütemű sárga zászlóknak köszönhetően vissza nem esett. Az éjszaka aztán jött az eső, Alonso pedig elemében érezte magát. Volt, hogy másodpercekkel autózott jobb köröket mindenki másnál, és vissza is vette a vezetést, ám előnyét többször eltörölték a biztonsági fázisok. Ezek után jött aztán az utolsó etapja a 21. órában, és a csata Nasrrel.

Alonso Daytona történetének harmadik olyan győztese lett Phil Hill és Mario Andretti után, aki F1-es világbajnok is volt korábban; 12 hónapon belül pedig a második nagy 24 órását nyerte Le Mans után. „Ez elképesztő érzés! Tökéletesen kivitelezett verseny volt. Nagyon nehéz körülmények mellett versenyeztünk, de minden szempontból versenyképesek voltunk, szárazon, vízen, éjszaka és nappal is” – nyilatkozta boldogan a spanyol

„Nagyon előkelő helyre rangsorolom ezt a győzelmet. Sokat jelent számomra, hogy egy ilyen megbízhatósági versenyt tudtam megnyerni egy annyira legendás helyszínen, mint Daytona. Nulla tapasztalattal és korábbi hosszútávú versenyek nélkül érkeztem ide egy éve, és ezek után ez egészen nagy dolog. Jókor voltam jó helyen, és ennek nagyon örülök” – tette hozzá, elismerve, hogy Nasr megelőzése után talán szerencséjük volt a verseny megszakításával, összességében mégis megérdemelték a már korábban is többször birtokolt első helyet.

Fernando Alonso (Fotó: WEC) Fernando Alonso (Fotó: WEC)

A csapat tulajdonosa, Wayne Taylor tréfásan megállapította: „A fiamnak, Jordannek ezzel ugyanannyi huszonnégy órás győzelme van már, mint nekem – ez kissé csalódás…” Aztán Alonsót sem felejtette el dicsérni: „Szavakba sem tudom önteni ezt! Egyszerűen minden összeállt, Fernandóval kilenc hónapomba telt megállapodni! Nagy köszönet jár Zak Brownnak azért, hogy lehetővé tette ezt. Fernando a leglenyűgözőbb versenyzők egyike, akit valaha láttam.”

Rajta és Nasrön kívül egy harmadik korábbi F1-es is felállhatott még a dobogóra: a harmadikként záró csapatot erősítette Alexander Rossi. Az LMP2-es kategória győztesei között eközben szintén volt egy ismerős név: Pastor Maldonadóé, aki összességében a hatodik lett Oreca-autójával.

Alonso tehát győzelemmel indította első F1 nélküli évét. Folytatás már a WEC-ben, majd májusban az Indy 500-on, ahol akár a hőn áhított triplakoronát is a fejére teheti.

Borítókép: A győztes Wayne Taylor Racing (Fotó: WEC)

További tartalmak