Musorujsag
Élő Eredmények

Ecclestone: Kubica erősebb lesz, mint valaha

Ecclestone: Kubica erősebb lesz, mint valaha

GMM
A Forma–1 korábbi ügyvezetője, Bernie Ecclestone biztosra veszi, Robert Kubica már világbajnok lenne, ha 2011-ben nem szenved komoly balesetet. Ami a visszatérést illeti, úgy érzi, a lengyel simán veszi majd az akadályokat, és erősebb lesz, mint valaha!

Valószínűleg Kubica visszatérése lesz az egyik legfelkapottabb téma a 2019-es szezon első felében, a lengyel története ugyanis nemcsak az F1, hanem a sportvilágában is különleges, hiszen nyolcéves kihagyás után tér vissza, azt követően, hogy a 2011-es ralibaleset kis híján az életébe került, jobb karja pedig komolyan megsérült.

Akkor egy fölfelé ívelő pályafutás tört ketté, a lengyel ugyanis már futamgyőztesnek mondhatta magát, ellenfelei mind elismerték, és a Ferrari is kiszemelte őt – a vörösökkel pedig akár a csúcsra is fölérhetett volna (2012-ben például Fernando Alonso nagyon közel került velük a diadalhoz).

Bernie Ecclestone (Fotó: XPB) Bernie Ecclestone (Fotó: XPB)

Bernie Ecclestone szerint nem kérdés, hogy a baleset nélkül Kubica ma már egy igen különleges „társaságba” tartozna. „Ha nem lett volna az a baleset, akkor Robert ma már világbajnok lenne” – nyilatkozta az F1 korábbi ügyvezetője egy lengyel sportlapnak, majd azt is leszögezte, szerinte a visszatéréssel sem lesznek problémák.

Erősebb lesz, mint korábban bármikor. Mentálisan most jobb, és szerintem agresszívebb is lesz, mint régen volt. Én csak jó dolgokra számítok tőle” – folytatta a 88 éves brit üzletember, aki korábban elmondta, a sportágnak is jót tesz majd a lengyel jelenléte.

Végül külön kiemelte, kár aggódni azért, hogy Kubica sérült karja miatt nem lesz megfelelő állapotban. „Ami a fizikai alkalmasságát illeti, hadd hozzak egy példát. Sok-sok évvel ezelőtt, amikor még csapatvezető voltam, volt egy Archie Scott Brown nevű versenyzőm, akinek nem volt jobb keze, mégis nagyon gyors volt. Sokkal rosszabb helyzetben volt, mint Robert. Sok sikert értünk el együtt. Szerintem Robertet sem fogja hátráltatni a helyzete” – fogalmazott.

Robert Kubica és Bernie Ecclestone 2008-ban (Fotó: XPB) Robert Kubica és Bernie Ecclestone 2008-ban (Fotó: XPB)
Borítókép: Robert Kubica (fotó: XPB)

További tartalmak