Musorujsag
Élő Eredmények

Eljátszhatja Verstappen türelmét a Red Bull?

Eljátszhatja Verstappen türelmét a Red Bull?

Sky Sports, Motorsport-Total
Ha idén sem lesz módja bekapcsolódni a bajnoki címért folyó küzdelembe, Max Verstappennek el kell gondolkodnia a Red Bull elhagyásán – véli Jenson Button.

Nagyon fogadkozik az előző évet kiváló formában záró Red Bull 2019 előtt. Hiszik, a Honda télen elért fejlődése és egy újabb jól sikerült karosszériája együttesen bajnokesélyessé teheti őket. És ha így lesz, Helmut Markóéknak meggyőződése, hogy Max Verstappennel a megfelelő versenyzőjük is megvan ahhoz, hogy eséllyel pályázzanak a végső sikerre.

Az idén a brit Sky Sports csatorna állandó szakértőjének álló Jenson Button bízik benne, hogy idén már valóban három gárda küzd a címért, ám úgy véli, a Red Bull szempontjából lehet következménye annak, ha mégsem lesz így. Az okot a pályafutásával eddig villámléptekkel haladó Max Verstappen türelmetlenségében látja. „Maxszal nem egyszerű. Ő mindig megy előre, mindig keresi az újat. Beugrik a Red Bullba, és már az első versenyét megnyeri velük. Az idei év nagyon fontos lesz számára, mozgásban kell maradnia. Muszáj harcban lennie a bajnokságban, máskülönben szerintem elkezd elgondolkodni azon, hová mehetne a jövőben” – vetítette előre a 2009-es bajnok.

Tény, Verstappen valóban elvárja, hogy csapata jó rajtot vegyen és ezzel előrébb lépjen 2018-hoz képest. „Már az elejétől egy kicsivel közelebb kell lennünk, hogy később elkezdhessünk harcolni” – vetítette előre. „Az autónk a szezon során jó ütemben fejlődik, ami segítségünkre volt az előző és az azt megelőző szezon végén is. Csak ennél kicsivel korábban kell eljutnunk idáig, nem az év végén.”

Max Verstappen (Fotó: XPB) Max Verstappen (Fotó: XPB)

Hogy milyenek lesznek az esélyei, honfitársa, az F1-ben ugyancsak megforduló Robert Doornbos szerint elég hamar ki fog derülni. „Kíváncsian várom, milyen arcot vág majd az új autóval teljesített első körök után. Ha egyből csalódott lesz, akkor azt sem fogja eltitkolni” – jósolta, hozzátéve, bár tetszik neki Pierre Gasly elszántsága, kétli, hogy a francia problémát fog jelenteni Verstappen számára.

Button összességében arra készül, hogy a tavalyi három élcsapat idén még szorosabb versenyt produkál majd. „Elég sok változás történik a sportágban pillanatnyilag, és a sportnak éppen erre is van szüksége. Szerintem három csapat fog harcolni elöl, és ha így lesz, akkor fantasztikus csatákra van kilátás.”

Borítókép: Max Verstappen (Fotó: XPB)

További tartalmak