Musorujsag
Élő Eredmények

Hivatalos: 26 év után eltűnik a Sauber név a Forma–1-ből

Hivatalos: 26 év után eltűnik a Sauber név a Forma–1-ből

Sauber
Az Alfa Romeo 2019-től teljes egészében nevére veszi a hinwili F1-es istállót, így 26 év után végleg eltűnik a Sauber név a királykategóriából.

A Sauber a Forma–1-es mezőny negyedik legrégebbi csapatának számított, csak a Ferrari, a McLaren és a Williams előzi meg. Az 1993-as Dél-afrikai Nagydíjon mutatkozott be, és bár 2006-ban alapítója, Peter Sauber eladta az istállót a BMW-nek, az hivatalos nevében még gyári formájában is őrizte a svájci szakember nevét. Még az előző szezonban is, amikor az alapító már résztulajdonos sem volt, vagyis minden kötődését elvágta korábbi csapatával.

2019-ben viszont végleg búcsúznunk kell a Saubertől, pénteken ugyanis hivatalossá vált, hogy az F1-es csapat mostantól Alfa Romeo Racing néven versenyez tovább. Az olasz autómárka 2017 végén lett a csapat névadó szponzora és partnere, és már feltűnésekor beszélték, hogy hosszabb távon teljesen átveheti az irányítást. Teljes gyári szerepvállalásról ugyan nem lehet beszélni, hiszen az autót az Alfától független svájci-svéd tulajdonosok által üzemeltetett csapat gyártja, az erőforrásokat pedig a Ferrari, az Alfa pedig leginkább pénzt biztosít ehhez, a mostani névváltás mégis egy lépést jelent – a korábban egyébként még tagadott – teljes átalakulásban.

A hírt az Alfa Romeo anyacége, a Fiat Chrysler Automobiles (FCA) közleményben erősítette meg. „A 2019-es Forma–1-es világbajnokságban a motorsport két nagy múltú márkája, az Alfa Romeo és a Sauber visszatér a világ versenypályáira a 2007-es világbajnokkal, Kimi Räikkönennel és a fiatal olasz Antonio Giovinazzival, akik az Alfa Romeo Racingnél fognak versenyezni, vagyis a korábbi Alfa Romeo Sauber F1 Teamnél” – írta az FCA, aztán a volt Sauber is megtette a hivatalos bejelentését.

Frédéric Vasseur csapatfőnök elmondta: „Azt követően, hogy csapatunk 2018-ben együttműködésbe kezdett főszponzorával, az Alfa Romeóval, fantasztikus fejlődést ért el technikai, kereskedelmi és sportszempontból is. Ez lökést adott a csapattagok motivációjának, a pályán és a gyárban elvégzett munkának pedig az eredményekben is meglett a gyümölcse. A célunk, hogy tovább fejlődjünk minden téren, miközben tovább hódolhatunk szenvedélyünknek a versenyzés, a technológia, a tervezés és a versenyzés iránt.”

Az Alfa Romeo Racing csapatának új logója (Fotó: Alfa Romeo) Az Alfa Romeo Racing csapatának új logója (Fotó: Alfa Romeo)

Michael Manley, az FCA – Sergio Marchionne halála előtt kinevezett – ügyvezetője kiemelte, nagy múltú név tér ezzel vissza a sportágba. „Az Alfa Romeo Racingnek komoly története van a Forma–1-ben. Büszkék vagyunk a Sauberrel való együttműködésre, melynek révén az Alfa Romeo visszatérhetett hagyományaihoz a technológiai kiválóság terén, a motorsport csúcsán. Tévedés ne essék: Kimi Räikkönennel és Antonio Giovinazzival az egyik oldalon, valamint az Alfa Romeo és a Sauber szakértelmével a másikon azért vagyunk itt, hogy versenybe szálljunk.”

Az új Alfa Romeo Racing már a logóját is bemutatta, melyben büszkén hirdetik, hogy alapításuk, azaz 1910 óta jelen vannak a versenysportban. Puszta Alfa Romeóként legutóbb 1985-ben versenyeztek a bajnokságban, akkor 1979-ben kezdett második F1-es korszakukat zárták le. A sikeresebb időszakukat az 1950-es és 1951-es szezonok jelentették, mely során 10 futamgyőzelmet arattak és két világbajnoki címet szereztek Giuseppe Farinával és Juan Manuel Fangióval. Eddig összesen 110 versenyt teljesítettek, 26 dobogós helyük volt, 12 pole pozíciójuk és 14 leggyorsabb körük.

A csapat hivatalos bemutatóját csak február 18-án, vagyis az első barcelonai tesztnap reggelén tartja a katalán pálya garázsa előtt, az új, egyelőre ismeretlen nevű versenygép (nem véletlenül nem emlegették azt C38-ként) azonban várhatóan már négy nappal korábban pályára gurul egy fioranói bejáratáson.

Borítókép: Fotó: XPB

További tartalmak