Bemutatták az új Toro Rossót!

A Haas után a mezőnyből másodikként a Toro Rosso is bemutatta 2019-es új autóját, a Honda-motorral hajtott SRT14-et!


A faenzai csapat ezúttal megelőzte nagy testvérét, a Red Bullt. Miközben a Milton Keynes-iek csak szerdán ejtik meg idei versenyautójuk bejáratását, a Toro Rosso már hétfőn megmutatta a sajátj alkotását a nagyközönségnek.


Az STR14-es típusjelzést kapó négykerekű a gárda második olyan autója, melyben Honda-motor fog dübörögni, és emiatt, valamint a Red Bull-lal idén szorosabbra fűzött együttműködés miatt már csak azért is érdekesnek ígérkezett a mostani leleplezés, mert ez talán egyfajta ízelítőt is jelent abból, mire számíthatunk a tavalyi konstruktőri harmadik helyezettől.





Ahogyan már a Haas is tette, a Toro Rosso elsőként csak számítógépes grafikákat közölt, melyeken a 2019-es szabályváltozások hatására megváltozott szárnyakon kívül elsőre a rendkívül karcsúnak tűnő oldaldobozok, valamint az azok elé-mellé benyúló oldalsó légterelők szúrnak szemet.


Az autó festése a megszokott maradt: kék alapon ezüstszínben jelennek meg rajta a Red Bull logói.




A Toro Rosso SRT14-es (Fotó: Toro Rosso) A Toro Rosso SRT14-es (Fotó: Toro Rosso)




Az olaszok versenyzőfronton teljes sorcserét hajtottak végre 2019-re. Idén már nem egy (Brendon Hartley), hanem két korábban elküldött, most mégis visszafogadott versenyzőjük lesz. Pierre Gasly ülését az előléptetése után Danyiil Kvjat kapta. Az orosz 2014-ben velük mutatkozott be a Forma–1-ben, 2016-ban egy másfél évig sem tartó Red Bull-os kitérő után pedig hozzájuk tért vissza Max Verstappen miatt történt lefokozásával. Helmut Marko ezt ugyan önbizalomnövelő intézkedésnek szánta, a vége Kvjat teljes összeomlása lett: 2017-ben már a szezon vége előtt menesztették őt gyenge teljesítményére hivatkozva.


Kvjat az előző szezont már a Red Bulltól függetlenül, a Ferrari fejlesztőversenyzőjeként töltötte, menedzsere Nicolas Todt lett, aki végül segített visszahozni őt – ráadásul éppen a Red Bull kötelékébe. Marko újbóli szerződtetése kapcsán úgy fogalmazott, Kvjatnak jót tett az egy év távollét, és érettebbé, nyugodtabbá vált tőle.




Danyiil Kvjat és Alexander Albon (Fotó: XPB) Danyiil Kvjat és Alexander Albon (Fotó: XPB)


A másik autót a thaiföldi színekben versenyző, de félig brit Alexander Albon fogja vezetni, aki egyszer már szintén megtapasztalta, milyen érzés, amikor Helmut Marko kirúgja őt. Még 2012-ben, gyenge Forma–Renault-s teljesítménye miatt távolították el a Red Bull juniorprogramjából. Ezt követően pár évig a Lotus fiataljának vallhatta magát, ám miután a csapatot fölvásárolta a Renault, a franciák is útilaput kötöttek a lábára.


Albonnak így is sikerült összeszednie magát. 2016-ban az idén már Ferrari-versenyzőnek számító Charles Leclerc legfőbb ellenfele volt a GP3-as sorozatban, lecsúszva a bajnoki címről, majd a dadogósan, csak az összetett 10. helyét hozó első Forma–2-es szezonja után tavaly az összetett harmadik helyén zárta az F2-es idényt, négy győzelmet és három pole pozíciót szerezve, utolsóként harcban maradva a későbbi bajnok George Russell ellen.


Albont kortársai, Russell és Leclerc is alulértékelt riválisnak tartja – idén bizonyíthatja, hogy valóban több elismerés járna neki.




A Toro Rosso SRT14-es (Fotó: Toro Rosso) A Toro Rosso SRT14-es (Fotó: Toro Rosso)


A Toro Rosso idén már összeszokott párost alkot motorpartnerével, a Hondával, mellyel tavaly együttesen készítették elő a terepet a Red Bull-Honda házassághoz. Bár idényük nem volt sikeresnek nevezhető, hiszen csak a Williamst sikerült megelőzniük, munkájuk mégis kulcsfontosságú lehet a japán gyártó idei teljesítménye szempontjából. És ez a folytatásban is így marad: Franz Tost csapatfőnök előrebocsátotta, örömmel lesznek továbbra is a Red Bull és a Honda tesztlaborjai, mivel ez saját gyorsabb fejlődésüket is szolgálja.


Ezért cserébe a csapat számos 2018-as alkatrészt kap a Red Bulltól, melyek reményeik szerint versenyképesebbé teszik őket év elején, továbbá felszabadíthatják őket bizonyos munkák alól, hogy jobban összpontosíthassanak a múlt évben a gyengéjüket jelentő fejlesztésekre.


Képgaléria az SRT14-esről: