Musorujsag
Élő Eredmények

Tavalyi Red Bull-alkatrészekkel szerelték föl a Toro Rossót

Tavalyi Red Bull-alkatrészekkel szerelték föl a Toro Rossót

RaceFans, Crash, Motorsport Week
Franz Tost biztos benne, hogy a Honda Red Bull-lal való együttműködésével a Toro Rosso is jelentős előrelépést fog tenni 2019-ben.

Bemutatta idei F1-es autóját a Toro Rosso. Az SRT14-es a második versenygépük, melyet a Honda erőforrása hajt, ám évek óta az első, amit a Red Bull-lal szoros együttműködésben fejlesztettek. Miután a motorjuk azonos lesz, az autó teljes hátsó részét (váltó, felfüggesztés, hűtés) a Red Bulltól kapták, és az első felfüggesztés is az ő munkájukat dicséri. Hasonló együttműködés ez, mint amit az utóbbi időben a Ferraritól és a Haastól láthattunk.

A modell az ő esetükben sikeres, és Franz Tost csapatfőnök bízik benne, hogy a Toro Rosso számára is az lesz. „Más csapatokhoz viszonyítva a Toro Rosso kevesebb emberből áll. A Red Bull Technology révén a nem listázott elemeket kapunk, és mostantól a Honda-motorunk is azonos lesz, vagyis az egyes munkacsoportjaink jobban összpontosíthatnak a részletekre. A részletekre való odafigyelés pedig nagy különbséget jelenthet, hiszen jobb teljesítmény lesz az eredményez” – vezette le, miért előrelépés a függőségük növekedése.

Mint rámutatott, korlátozott kapacitásuk miatt jelentős változás, hogy bizonyos területekkel nem kell annyit foglalkozniuk. „Jelenleg nagyjából négyszáz emberünk van, ők Faenzában és Bicesterben dolgoznak (itt 300-an, ot 100-an). A projektek együttműködésével úgy érhetünk el előrelépést, hogy nem is kell hozzá növelnünk az alkalmazottaink számát. Készen fogunk vásárolni bizonyos elemeket, így több agy és kéz foglalkozhat a tervezéssel és gyártással más területeken.”

Tost szerint e szorosabb kooperáció csak a normalitáshoz való visszatérés a Toro Rosso számára. „Dietrich Mateschitz azért vásárolta meg a csapatunkat, hogy képezhesse a fiatal Red Bull-versenyzőket, a technológiai központot pedig egyszerre két csapat ellátására használja. Valójában ez volt a filozófiánk egészen 2010-ig, amikor is az ellenfeleink megszavaztak egy szabályváltozást, mely véget vetett ennek a projektnek. E döntés következtében a Toro Rosso arra kényszerült, hogy kiépítse az önálló gyártói státuszhoz szükséges infrastruktúráját, hogy képes legyen minden alkatrészt házon belül gyártani.”

A Haas-modell viszont az utóbbi időben a másik irányba vitte a trendeket, és ebben a Red Bull is újra meglátta a lehetőséget. A szabályok jelenleg egyértelműen tisztázzák, milyen alkatrészeket, rendszereket kell egy csapatnak saját magának gyártania ahhoz, hogy a bajnokságban indulható konstruktőrnek minősüljön. Ezek a listázott elemek, melyeken fölül azonban engedélyezett a riválistól történő vásárlás.

Franz Tost (Fotó: XPB) Franz Tost (Fotó: XPB)

Szó sincs azonban arról, hogy az új Toro Rosso egy átfestett 2019-es Red Bull. Bár az azonos motor miatt nyilvánvalóan lesz hasonlóság a két masina között, Tosték több alkatrészből tavalyi specifikációt kapnak. „A motorhoz kapcsolódó alkatrészek ugyanolyan lesznek, mint a Red Bullé. A legtöbb ilyen részegységből a tavalyi verziót kapjuk a Red Bull Technologytől. A Toro Rosso továbbra is egy kicsi csapat, nem képes követni azt a fejlesztési és gyártási tempót, amit a nagyobb csapatok. Főleg nem úgy, hogy a tervezés valamilyen okból mondjuk késik, vagy csak a legutolsó pillanatban készül el. Az együttműködésünknek hála viszont gyorsabban fejleszthetünk idén.”

Az együttműködés jellegének megváltozása pletykák szerint kulcsszerepet játszott abban, hogy korábbi technikai igazgatójuk, James Key távozott a McLarenhez. Ezt a múlt év közben döntötte el, és kiválása strukturális szintű változtatásokba is belekényszerítette a csapatot. Talán ennek is köszönhető, hogy a fejlesztés nem ment nekik valami jól, igaz, már Key jelenlétében is voltak problémáik az autóval. Miközben a Honda előrelépéseivel elégedettek voltak, Tosték nem tagadták, hogy bajnoki eredményük és autójuk teljesítménye összességében csalódás volt. Csak a Williamst tudták megelőzni a konstruktőröknél.

Az osztrák bízik benne, hogy idén másképp lesz. „A cél mindig az, hogy javítsunk, a legmagasabb szinten versenyezzünk, és a mostani tél folyamán nagyon keményen dolgoztunk a belső szervezeti változtatásokon, melyek segíthetnek abban, hogy simábban meg tudjuk oldani a korábban tapasztalt hibákat. Kiértékeltük a belső folyamatainkat, hogy a maximumot hozzuk ki az erősségeinkből és visszaszorítsuk a gyengeségeinket.”

Az SRT14-es szerinte a versenyképesség szempontjából előrelépést fog jelenteni. „Hiszem, hogy így van. Jó technikusaink vannak, a megbízhatóságunk is javulni fog tavalyhoz képest, és gyorsabban fogunk fejleszteni a szezon során.”

Borítókép: A Toro Rosso SRT14-es (Fotó: Toro Rosso)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Bemutatták az új Toro Rossót!
A Haas után a mezőnyből másodikként a Toro Rosso is bemutatta 2019-es új autóját, a Honda-motorral hajtott SRT14-et!
F1 Hírek