Musorujsag
Élő Eredmények

Jól sikerült az Alfa Romeo bejáratása

Jól sikerült az Alfa Romeo bejáratása

RacingFans
Pozitívan értékelték az Alfa Romeo bejáratását az alakulat vezetői. A technikai igazgató, Simone Resta a rövid programról is beszélt, majd azt is elárulta, hány kört teljesített az autóval a csapat finn klasszisa, Kimi Räikkönen.

Hivatalosan csak jövő hétfőn, Barcelonában debütál majd az Alfa Romeo (a korábbi Sauber) 2019-es autója, a mai napon azonban már sor került a gép bejáratására az olaszországi Fioranóban. A csapat nem próbálta „titkolni” az eseményt, sőt egy külön erre az alkalomra készített álcafestéssel is előállt (az ikonikus lóherés logó mellé a Valentin nap alkalmából szíveket festettek).

Később ők maguk osztottak meg képeket a bejáratásról, majd a vezetők még információmorzsákkal is szolgáltak arról, kiemelve, jól sikerült az első „teszt” (természetesen forgatási nap keretén belül gurultak pályára, betartva az arra vonatkozó szigorú előírásokat).

Igaz, sietniük kellett, az utolsó alkatrészt pedig ma kapták meg egyenesen a repülőtérről (az elemért a csapat újonca, Antonio Giovinazzi „ugrott el”), de a gép végül beindult, és Räikkönen összesen 33 kört teljesített vele a 2,997 kilométeres fioranói versenypályán. „Most futtattuk először az autót, így lehetőségünk nyílt arra, hogy a barcelonai teszt előtt felmérjük, milyen fejlődést értünk el” – nyilatkozta a csapatvezető, Frédéric Vasseur.

Az új Alfa Romeo (Fotó: XPB) Az új Alfa Romeo (Fotó: XPB)

„A csapat arra törekszik, hogy a lehető legjobb alapokkal vágjon neki a szezonnak. Az egész személyzet és a versenyzők is rendkívül motiváltak, és bízunk benne, hogy erős teljesítményt nyújtunk majd a bajnokságban” – folytatta a francia.

A Ferraritól érkező technikai igazgató, Simone Resta kiemelte, sikerült minden szükséges rendszerellenőrzést elvégezniük, ami fontos volt a tesztelés kezdete előtt. „Örömmel vittük pályára az autót a hosszú tél után. A fő hangsúly az aerodinamikai beállításokon, és a hűtés ellenőrzésén volt. 33 kört futottunk, és az adatok kielemzésével megállapíthatjuk, hogyan változott az autó viselkedése az új szabályok hatására. A teszteken már a teljesítményre is figyelhetünk” – mondta.

A bejáratást egyébként Räikkönen is pozitívan értékelte a maga szűkszavú stílusában. „Jó bejáratás volt. Jó érzéseim vannak az autóval kapcsolatban, és az első benyomásokra is szert tudtam tenni. Most az utolsó részleteken dolgozunk majd, mielőtt két hétig Barcelonában tesztelünk. Remélem, ott még jobban megismerem majd az autót” – fogalmazott 2007 világbajnoka.

Az új Alfa Romeo (Fotó: XPB) Az új Alfa Romeo (Fotó: XPB)
Borítókép: Az új Alfa Romeo (Fotó: XPB)

További tartalmak