Musorujsag
Élő Eredmények

Már az EU is figyeli a dohánycégekkel összeállt Ferrarit és a McLarent

Már az EU is figyeli a dohánycégekkel összeállt Ferrarit és a McLarent

RaceFans
Már az Európai Unió figyelmét is fölkeltette a Ferrari és a McLaren F1-es csapatának gyanús együttműködése dohányipari partnereikkel.

A múlt héten látott napvilágot a hír, miszerint Ausztráliában két, egymástól független vizsgálat is indult a Ferrari és a Philip Morris új kampánya kapcsán. Az olasz csapat 2019-től hivatalos nevében és autóján is az amerikai dohánygyártó Misson Winnow elnevezésű kezdeményezését reklámozza, mely tulajdonképpen a cigarettával szembeni alternatívák népszerűsítésére irányul. A háttérben mind az ausztrál médiahatóság, mind az egészségügyi minisztérium bújtatott dohányreklámot sejt, mely sértheti az ezt tiltó törvényeket.

A napokban aztán a vörösök egyik riválisa, a McLaren is bejelentette, hogy együttműködésre lépett a British American Tobaccóval (BAT). Külön hangsúlyozták, hogy ők is a cigarettaellenes termékekre korlátozzák partnerségüket, ezért a Misson Winnow-hoz hasonló ’A Better Tomorrow’ (Egy jobb holnap) kampányt fogják propagálni, továbbá technológiai ismereteiket felhasználva az alternatív, „csökkentett kockázatú” termékek fejlesztésében fogják segíteni a BAT-ot.

Mindez arra utal, hogy a sportágat egykor szponzorként domináló dohányipari cégek lassan a kiskapun kezdenek visszaszivárogni a Forma–1-be, és ezt többen egyre nyugtalanítóbbnak tartják. Már Ausztrálián kívül is.

A RaceFans blog megtudta, hogy a megállapodások az Európai Unió figyelmét is fölkeltették. és az egészségüggyel, élelmiszer-ellenőrzéssel és az energiaunióval foglalkozó részlegük szorosan figyelni kezdte a Ferrari és a McLaren tevékenységét. Ennek oka, hogy az EU-ban egy 2003-as direktíva betiltotta a cigarettamárkák reklámozásának mindenféle módját, a tilalmat pedig egy 2014-es módosítással az elektromos cigarettákra és más, a dohányzást imitáló termékekre kiterjesztették. Fennáll tehát a lehetősége, hogy az F1 két legrégebbi csapata a jó szándék köntösét használva is tilosba, de legalábbis ingoványos területre tévedt.

Pályára igyekszik a BAR-Honda a 2005-ös Maláj Nagydíj edzésén (Fotó: xpbimages.com) A BAT éveken át volt előbb a BAR-csapat tulajdonosa, majd a Honda főtámogatója (Fotó: XPB)

„A Bizottság továbbra is szigorúan figyelemmel kíséri a Dohányreklámok Direktívája által megszabott tilalmak betartását a szponzoráció és reklámozás terén, a Forma–1 vonatkozásában is” – erősítette meg a blognak a szervezet szóvivője. „A Bizottság tudatában van annak, hogy mostanság milyen kezdeményezések indultak a dohányiparban. Ezek kapcsán alapos kivizsgálásra van szükség, és ha szükséges, a Bizottság le is folytatja ezeket.”

A Forma–1-et szabályozó FIA az EU direktívájára reagálva 2006 végétől tiltotta be végleg a cigarettareklámokat, ám viták még 2010-ben is voltak e kérdésben. A Philip Morris ezt követően is kitartott a Ferrari mellett, amely abban az évben a logójukat idéző emblémákat helyezett el az autóin. Azokat végül a tilalomra hivatkozva el kellett távolítaniuk.

A Mission Winnow továbbra is állítja, hogy nem szegett meg semmilyen előírást, kampányával semmilyen dohányipari terméket nem reklámoz. „Szeretném kihangsúlyozni, hogy a Mission Winnow egyetlen cigarettamárkát vagy nikotint tartalmazó terméket nem használ, és nem fog használni soha” – fogalmazott a cég szóvivője. Eközben a BAT embere megjegyezte, cégük „mindenkor megfelel a hatályos szabályoknak és törvényalkotásnak.”

Borítókép: Fotó: XPB

További tartalmak