Musorujsag
Élő Eredmények

Binotto: A Ferrari elfelejtette élvezni az F1-et

Binotto: A Ferrari elfelejtette élvezni az F1-et

Ferrari, Autosport
Új főnöke szerint annyira a Mercedes utolérésére koncentrált az elmúlt években a Ferrari, hogy elfelejtette élvezni a versenyzést. Lehet, hogy ennek visszahozása jelentheti az utolsó lépést a siker felé?

A Ferrari vezérkara a pénteki maranellói bemutatón egyértelművé tette, hogy maximálisan megbízik az év elejével csapatfőnökké kinevezett Mattia Binottóban. Van alapja e bizalomnak. A motormérnökként kezdő svájci-olasz 2014 után előbb a motorrészleget szervezte át és az első évben gyenge erőforrással ért el látványos fejlődést, aztán technikai igazgatóvá lépett elő, és a gyár újrastrukturálásával autójuk is versenyképessé vált.

Binotto hisz az úgynevezett horizontális struktúrában, melyben nem központi figurák diktálnak, hanem mindenki a maga képességei szerint tehet hozzá a közöshöz. Támogatja a kreativitást, mely a csapat egyedi megoldásaiból is látszik, és ahogy azt pénteken is hangsúlyozta, a csapategységben látja a siker kulcsát.

Binotto szerint van viszont még egy hiányosságuk, amit nem mérnöki módszerekkel kell pótolniuk: meg kell tanulniuk újra jobban élvezni, amit csinálnak. „Éveken át úgy dolgoztunk együtt, hogy lépésről lépésre, szezonról szezonra próbáltunk fejlődni. A mostani évben a célunk, hogy élvezzük is ezt. A múltban ez talán hiányzott. Nyilván élveztük a győzelmeket, de szeretnénk visszatérni ahhoz, hogy a puszta csapatmunkát is élvezni tudjuk” – fogalmazta meg, mire fog törekedni 2019-ben.

Mattia Binotto (Fotó: XPB) Mattia Binotto (Fotó: XPB)

Ami további főnöki teendőit illeti, szerinte drasztikus átszervezésekre nem lesz szükség, legfeljebb a szemléletük változik. „A csapatstruktúrában forradalmi változás nem lesz, de voltak változások, kezdve a részlegek közötti kommunikációval. Mindenki tovább akart lépni, másképp akart kommunikálni és viszonyulni a médiához.”

„Az én feladatom, hogy megteremtsem a folytonosságot. Az előző szezonokban nem nyertünk, de nem voltunk messze ettől, szóval nincs szükség forradalmi változtatásokra. Nem egy játékos dönt, hanem a versenyzők és a mérnökök csapata. Az utóbbi években én teljes mértékben a technikai oldalra fókuszáltam, most szélesebb körű a feladatom. Az elsődleges felelősségem, hogy a lehető legjobb feltételeket biztosítsam a versenyzőknek, hogy a legjobb formájukat nyújthassák. A cél, hogy nyugodt körülmények között dolgozzunk, és élvezzük is a munkát.”

Az új Ferrari (Fotó: Ferrari) Fotó: Ferrari

Vannak, akik féltik Binottót, mivel eddig technikai igazgatóként volt a csapat hasznára, a csapatfőnöki teendői pedig inkább elvonják a figyelmét ettől a területtől. „Való igaz, hogy más a két szerepkör. De szerencsés vagyok, mert egy erős csapatom van. Mindenki pontosan tudja, hogy mit kell tennie, szóval nem én adok nekik erőt, hanem ők nekem. Mi így szerveztük a csapatot, ez egy lapos struktúra, ami azt jelenti, hogy mindenki hozzátesz valamit a közös célért. Én próbálom koordinálni ezt, de a valódi munkát a csapat maga végzi” – kisebbítette saját szerepe változásának hatását.

Versenyzője, Sebastian Vettel szerint a Ferrarinál nem újbóli átalakulás vette kezdetét Binotto kinevezésével, hanem újabb lépést tett az évekkel ezelőtt kezdődő megújulásban. „Meggyőződésem, hogy az elmúlt két évben formálódott csapatunk jó alapokat jelent, és hogy versenyképesek leszünk a bajnokság során, mivel egy irányba húzunk. Ez meghatározó tényező a bajnoki sikerhez. Két éve kitűztük magunk elé a célt, és minden a jó irányba halad. Mattia csapat élére állítása nem forradalom, hanem a természetes fejlődés része” – kommentálta a változást a négyszeres világbajnok.

Borítókép: Fotó: XPB

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Mennyire új ez a Ferrari? Egy bemutató fontos üzenete
A téli vezetőváltás után a csapategység hangsúlyozása állt a Ferrari bemutatójának középpontjában. Elnök és ügyvezető békés és nyugodt körülményeket ígért a dolgozóknak, miközben ízelítőt kaphattunk Mattia Binotto módszerébe is. Ez valóban egy új Ferrari lesz?
Charles Leclerc