Ferrari: Év elején Vettel lehet a kedvezményezett

Kész Sebastian Vettelre építeni a Ferrari az új szezon kezdetén, ha ezzel növelheti esélyeit a bajnokságban. Ezt Mattia Binotto csapatfőnök jelentette ki az istálló bemutatója után.

Sebastian Vettel és Charles Leclerc (Fotó: Ferrari)

Döntő szerepe volt a 2018-as világbajnokságban annak, ahogyan a Mercedes és a Ferrari a csapatsorrend kérdéséhez viszonyult. A címvédőnél nem egyszer Lewis Hamilton segítőjeként használták Valtteri Bottast, akinek Szocsiban még egy futamgyőzelemről is le kellett mondania csapattársa javára. A Ferrari ezzel szemben sok kritikát kapott év végén az ezen a téren mutatott határozatlansága miatt.


Hockenheimben Kimi Räikkönen körökön át tartotta föl a győzelemért hajtó, más taktikán lévő Sebastian Vettelt, és a csapatnak sokáig tartott, mire nagy nehezen a német elengedésére szólította föl a „Jégembert”. De nem ez volt az egyetlen alkalom, amikor a Scuderia félt nyíltan másodhegedűssé tenni a finnt. Monzában például előbb az időmérőn nem kértek tőle szélárnyékos segítséget Vettel számára, majd a verseny elején is hagyták küzdeni őket, amivel kiszolgáltatták a négyszeres bajnokot Lewis Hamiltonnak.


Ennek ellenére Räikkönen négy közös szezonjukban rendszerint alárendelt szerepet játszott Vettel mellett, ám Charles Leclerc érkezésével fölvetődött, hogy ez megváltozik, és a német már nem érezheti biztonságban magát.


Az új csapatfőnök, Mattia Binotto a pénteki bemutatójukat követően viszont előrebocsátotta: mivel Leclerc még fiatal és sokat kell tanulnia, van rá esély, hogy a szezon elején inkább Vettel mögé áll be a csapat, hogy maximalizálják esélyeiket. „Szerintem teljesen természetes, ha bizonyos helyzetekben Sebastian lesz a kedvezményezett, különösen a szezon korai szakaszában. Ő jelenti a biztos pontot számunkra a bajnokságért folyó harcban. De ez nem elfogultság, az elsőbbséget az élvezi, hogy nyerjen a Ferrari” – szögezte le a svájci-olasz.




A Ferrari SF90 (Fotó: Ferrari) Charles Leclerc, Mattia Binotto csapatfőnök és Sebastian Vettel a Ferrari SF90-es bemutatóján (Fotó: Ferrari)


Hangsúlyozta, ő nem tart attól, hogy Leclerc érkezésével vége a csapaton belüli harmóniának. „Ez a versenyképes páros nem probléma, hanem egy lehetőség. Sebastiannak már nem igazán kell bizonyítania, továbbra is ő lesz a viszonyítási pontunk. Charles-nak még tanulnia kell, ezt ő maga is kiemelte. De tudjuk, mennyire tehetséges. Szeretném, ha az lenne a problémánk, hogyan kezeljük a legjobb helyekért küzdő versenyzőinket.”


Kérdés, Leclerc is úgy érzi-e, van még ideje, ezért megelégedhet azzal is, hogy Vettel mögött halad. Korábbi Ferrari Akadémiá-s főnöke, Massimo Rivola a télen úgy fogalmazott, biztosra veszi, hogy a becsvágyó monacóit nem fogja érdekelni csapattársa hírneve vagy státusza, és maga Leclerc is azt nyilatkozta tavaly, hogy ha módja nyílik rá, a világbajnokságért is harcba indul.


A bemutató napján kikerülte az erre vonatkozó kérdést. „Én nem foglalkozom a bajnoksággal, túl sok a teendőm ehhez. Sebastiannak köszönhetően lesz egy jó viszonyítási pontom, de egyelőre semmi más célom nincs, csak dolgozni. Aztán meglátjuk, mi lesz belőle” – fogalmazott az ifjú tehetség.