Musorujsag
Élő Eredmények

A kavicsban kezdte, a végén mégis mosolygott Räikkönen

A kavicsban kezdte, a végén mégis mosolygott Räikkönen

RaceFans, Speedweek, Motorsport-Total
Új csapatát már megszokta, egy tréfát is megengedett magának, az autó fejlődését pedig máris dicséri az Alfa Romeo színeibe öltözött Kimi Räikkönen.

Pedig nem indult jól a napja. A 2007-es világbajnok már a barcelonai első tesztnap 5. percében előcsalta a piros zászlót, miután a kavicságyba csúszott az új C38-assal. A bakinak nem lett komoly következménye, Räikkönen 114 kört teljesített hétfőn, és bár egy utolsó percben történt leállással piros zászlós keretbe foglalta a napot, 5. legjobb időjével és a teljesített programjukkal is elégedett lehetett.

És annak is tűnt a nap végi sajtótájékoztatóján, melyen a magas körszámra célozva viccesen megjegyezte: „Ez egy ilyen idős embernek már talán kemény… De nem panaszkodhatok. A csapat jól felkészült, szóval nem ért minket meglepetésként, hogy több mint száz körig jutottunk az első napon. Tíz-tizenöt éve még más volt, de manapság nagyon megbízhatóak az autók, sokat tesznek ezért, mert fontos, hiszen minden versenyzőnek csak négy napja van a tesztelésre Ausztrália előtt, és minél többet kell megtudni az autóról. Boldog vagyok, hogy az időjárás jól alakult, így holnapután még jobban megismerhetjük az autót.”

Korai hibája kapcsán is tréfálkozott: „Sosem tanulunk a télből… Nem egyszerű hideg körülmények között kezdeni, de ettől eltekintve minden simán ment. Az autót nagyon jónak érzem, és bár még az elején járunk, de minden rendben volt eddig.”

Kimi Räikkönen (Fotó: XPB) Kimi Räikkönen (Fotó: XPB)

Elmondása szerint az autó a múlt év végi abu-dzabi teszthez viszonyítva sokat fejlődött. „Szinte alig nyúltunk a kocsihoz a nap során, csak pár dolgot próbáltunk ki rajta. Elégedett vagyok, a fiúk remek munkát végeztek a télen, ezzel a csomaggal lehet tovább dolgozni, és lehetünk vele jobbak. Minden természetesnek érződik, és a régi Sauberhez képest – mert ez már egy Alfa-autó – ez nagy előrelépés. Könnyen jött a jó köridő vele, amivel elégedett vagyok.”

Főnöke, Frédéric Vasseur is pozitívan értékelt. „Jól alakult az első napunk, de nem leszel az első napon világbajnok. A megbízhatóság rendben van, a tempó is jó, elégedettek lehetünk. A köridők még nem érdekelnek, a fontos az, hogy teljesítettük a programunkat, és jók az alapok. A tesztekre megvan a határozott tervünk, és tartjuk magunkat ehhez. Nem állítom, hogy az időeredmények nem számítanak, de senki sem tudhat még semmit arról, ki mit csinált. Csak később kezdünk foglalkozni az időkkel.”

Räikkönen az új aerodinamika előzéskönnyítő hatásáról sokat még nem tudott mondani. „Fölzárkóztam pár ellenfélre, de sosem voltam elég közel hozzájuk ahhoz, hogy ítéletet tudjak mondani. Még lesz pár tesztnapunk, melyen lesz alkalmunk jobban felmérni a helyzetet.”

Kimi Räikkönen (Fotó: XPB) Kimi Räikkönen (Fotó: XPB)

A csapatváltás jelentette változásról már több tapasztalatot szerzett, ám nagy újdonságot ezen a téren sem érzett. „Amikor új csapathoz kerülsz, mindig vannak benned kételyek, mert a kezdet lehet nehéz, de számomra az átállás eddig nagyon sima volt. Jó kis csapat ez. Nem olyan nagy, de jó emberek alkotják, és minden jól működik. Egy-két emberrel össze kellett ismerkednem, de a munka a pályán kívül is remekül zajlik. Nagyon jól érzem magam.”

2019-es célkitűzéseiről csak annyit mondott: „Én csak szeretném a legtöbbet kihozni az autóból, helyezéssel kapcsolatos különösebb célom nincs. Amíg mindent kihozunk a lehetőségeinkből, jó eredményeket érhetünk el, ebben biztos vagyok. Egyelőre minden úgy működik, ahogyan vártuk.”

Borítókép: Kimi Räikkönen (Fotó: XPB)

További tartalmak