Musorujsag
Élő Eredmények

A technikai igazgató állásába kerülhet a Williams késése?

A technikai igazgató állásába kerülhet a Williams késése?

Autosport, BBC
Nehezen akar beindulni a Williams 2019-es szezonja, az új autó késésével pedig máris bizonytalanná vált technikai igazgatójuk jövője.

A Williams hétfőn jelentette be, hogy szerdánál korábban semmiképpen sem fogja tudni megkezdeni a tesztelést, mivel az FW42-es kódjelű új autója továbbra sem készült el, még mindig az angliai gyárban dolgoznak rajta. Miközben eleinte még úgy tűnt (azzal érveltek), hogy igyekeztek az utolsó pillanatokat is kihasználni a tervezésre és fejlesztésre, és ezért kell kapkodniuk a gyártással, a két tesztnap kihagyása már komolyabb problémákról árulkodik.

Egyes hírek szerint a csúszás a rossz szervezés és tervezés eredménye, valamint annak bizonyítéka, hogy a múlt évet utolsóként záró csapat nem működik elég hatékonyan. Mások viszont azt is tudni vélik, hogy milyen problémák adódtak az új autóval. A BBC riportere, Andrew Benson forrásától úgy értesült, az idei modell a csapat előzetes szimuláció szerint nem hozta a várt teljesítményt, 2 másodperccel lassabb az elődjénél, és ezért döntöttek úgy, hogy inkább még dolgoznak rajta.

Akármi is igaz e pletykákból, a helyzet ezúttal a technikai igazgatót, Paddy Lowe-t állította célkeresztbe. A szakember 2016 végén hagyta el a Mercedest és írt alá a Williamshez, ahová azért szerződtették, hogy állítsa meg a csapat fokozatos süllyedését. Első teljes szezonja a 2018-as volt, autójukat a vezetésével teljesen újratervezték, ám javulás helyett teljes csőd lett az eredmény. Emiatt főtervezőjüket és aerodinamikai vezetőjüket is menesztették év közben, majd átszervezték a csapatot a 2019-es javulás reményében. Az új autóval való késlekedés egyelőre nem előrelépésről árulkodik.

Az Autosport és BBC szerint éppen ezért Lowe sorsa bizonytalanná vált, és már az esetleges menesztése is fölvetődött abban az esetben, ha az FW42-es valóban kudarcnak bizonyul. Előbbi lap szerint Lowe maga is fölajánlotta már a felmondását a Williamsnek, ha úgy éreznék, ez a helyes lépés. Beszédes, hogy amikor a csapatot erről kérdezték, csak egy „nem kommentálunk” válasz érkezett tőlük, vagyis szó sem volt határozott cáfolatról.

Fotó: XPB Fotó: XPB

A Williams helyzetét még kényelmetlenebbé teszi, hogy a múlt évi blama után idén mindenképpen szeretnék elkerülni az újabb kudarcot, és hosszabb távú jövőjük szempontjából is létfontosságú lenne, hogy emelkedő pályára álljanak.

Egyelőre kérdéses, mikor láthatjuk először pályán az új festést kapó versenygépüket. Az viszont már eldőlt, hogy a két nap kihagyással Nicholas Latifi tartalékversenyzőnek le kell mondania a hétre tervezett tesztjéről: új beosztásuk szerint szerdán és csütörtökön is a két állandó versenyző, George Russell és Robert Kubica osztozik a tesztnapon.

Borítókép: Paddy Lowe (Fotó: XPB)

További tartalmak