Musorujsag
Élő Eredmények

A Mercedes motivációja: elérni, amit még senki más

A Mercedes motivációja: elérni, amit még senki más

Sky Sports, Autosport, Speedweek
Újabb történelmi tettre készül Lewis Hamilton és a Mercedes, de úgy, mintha az előző öt év meg sem történt volna.

A címvédő csapat és versenyző már az elmúlt években is halmozta a sikereket, ám 2019-ben olyasmit vihetnek véghez együtt, amit még senkinek nem sikerült a Forma–1-ben. Ha ismét mindkét bajnokságot megnyerik, sorozatban hatodszor dupláznak, és ezzel Michael Schumacher korszakalkotó Ferrari-csapatát előznék meg az örökrangsorban.

Azt mondják, minél hosszabbra nyúlik egy sikerszéria, annál terhesebbé válik, annál nehezebb még tovább nyújtani. Az egyik fő veszélyforrás ilyenkor a motiváció és a lendület csökkenése lehet: a győzelembe is bele lehet fásulni. A Mercedes eddig mindent megtett a szinten tartásért, idén pedig éppen a rekorddöntés jelenthet számukra kapaszkodót.

Persze tudjuk, a legmagasabb hegycsúcsok felé mászva fokozatosan ritkul a levegő, és ezt Toto Wolff csapatfőnök is érzi. „Ez nagyon motiváló, hiszen korábban még soha senkinek nem sikerült. De oka van annak, hogy nem sikerült: nehéz. Olyan érzés, mint amikor harminc másodperccel a Super Bowl vége előtt el kell kapnod a labdát. Nem olyan egyértelmű, hogy az utolsó passznál elkapod a labdát és átviszed touchdownra. Ehhez hasonlít most ez az érzés. A Ferrari mindent elkövet annak érdekében, hogy ez ne történjen meg, és talán más csapatok is” – nyilatkozta az osztrák.

Lewis Hamilton az új Mercedes W10-essel (Fotó: Mercedes) Fotó: Mercedes

Velük együtt Lewis Hamilton is hasonló helyzetben van. Már 2017-ben azt mondták róla, hogy élete legjobb formájában van. 2018-ban erre is rá tudott tenni egy lapáttal, és idén is ugyanez a szándéka. Viszont közben az ellenfeleket is húzza magával. Sebastian Vettel két vereség után elszántabb, mint valaha, Valtteri Bottas szinte az életéért küzd az új szezonban, és törnek fölfelé a fiatal trónkövetelők, akik egyre nagyobb szeletet kérnének a siker tortájából.

Kétségünk se legyen afelől, hogy Hamiltont is a rekorddöntés vágya hajtja. Bár mindig elhessegeti, amikor Michael Schumacher 91 futamgyőzelméről és hét világbajnoki címéről esik szó, az már a tavaly év végén érezhető volt, hogy nagyon is gondol már a csúcsdöntés lehetőségére. Elég csak az utolsó futamgyőzelmeit említeni: korábban annyira kiengedett egy-egy bajnoki cím után, hogy nem is nyert többet abban az évben. Most viszont, amikor minden egyes újabb sikerrel faraghatott a Schumacherrel szembeni hátrányából, nem ismert pardont.

A helyzetet ő viszont másképp kezeli: motiváltságát a folytonos megújulással igyekszik fenntartani. „Nem is beszélek még a hatodik bajnoki címről. Mindig hajt minket az új, a határok feszegetése, hogy olyasmit tegyünk, amit korábban még senki. De én tudatában vagyok annak is, mennyi munka kell ahhoz, hogy ilyesmit elérjünk. Emiatt szó sincs arról, hogy azt mondjuk: igen, most a hatodikért megyünk. Ezzel csak ellazulnánk. Én emiatt még csak nem is foglalkozom ezzel. Ez egy új szezon, egy új év, egy új fejezet, és úgy viszonyulok hozzá, mintha az első lenne. Az első bajnoki címünkért szállunk harcba – én így fogom föl” – magyarázta a brit.

Lewis Hamilton (Fotó: XPB) Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

Ez a gondolkodásmód kellett neki ahhoz, hogy a télen mindent megtegyen a megfelelő felkészülésért és a továbbfejlődésért. Wolff szerint sikerrel járt. „Lewis erősebben, izmosabban tért vissza. Kiváló fizikális és mentális állapotban van, a legjobban, amit eddig láttam” – jegyezte meg róla.

Hamilton megerősítette, nem csak egy-két kilogramm izmot szedett föl, még ha „nem is volt célja Hulkká válni”. „Minden évben ugyanazok az alapok, és hasonló célokat próbálsz elérni. Én most igyekeztem emelni a lécen, mélyre ásni az edzésem más területein, és ez izgalmas kihívás volt. Egyik évben sem könnyű újra edzésbe állni, de próbálkoztam új módszerekkel, több szakemberrel is együttműködtem. Rég nem voltam már ilyen erős. Szívesen árulnék el erről többet is, de nem akarom, hogy az ellenfelek is olvassák” – mondta az ötszörös bajnok.

Ellenfeleinek ehelyett egy másik üzenetet címzett: „Erősebbnek és fittebbnek érzem magam, mint valaha, minden téren. Remélem, hogy ez a pályán nyújtott teljesítményemen is meg fog látszani.”

Borítókép: Lewis Hamilton (Fotó: Mercedes)

További tartalmak