Musorujsag
Élő Eredmények

Teljesen átalakította autóját, de koncepciót nem vált a Mercedes

Teljesen átalakította autóját, de koncepciót nem vált a Mercedes

Auto Motor und Sport
Alapos ráncfelvarráson esett át a második teszthétre a Mercedes autója. A csapat nem váltott koncepciót, inkább az első hét után sokak által megkérdőjelezett úton haladt tovább, és intenzív fejlesztésbe kezdett.

Nem volt maradéktalanul elégedett a múlt heti teljesítményével a Mercedes csapata. Saját bevallásuk szerint legalább fél másodperces hátrányban kezdtek a Ferrarihoz képest, tempójukat látva pedig a hozzáértők máris arról kezdtek el találgatni, vajon nem nyúltak-e mellé azzal, hogy a Scuderiáéval gyakorlatilag ellentétes első szárnykoncepciót választottak, befelé irányuló véglapokkal, kifelé magasodó terelőlapokkal.

Amire számítani lehetett a múlt héten, az kedden be is bizonyosodott: az akkori kép csupán egy pillanatfelvétel volt, a Mercedes akkori autója pedig csak egy alapmodell, amit a második gyakorlásra sok újítással szereltek föl.

Teljesen új autóról talán nem beszélhetünk, de egy alaposan felturbózottról mindenképp. Az egyik nagy változást az első szárny véglapján figyelhetjük meg: a Mercedes beállt a sorba, és a függőleges elemeit kifelé görbítette, vagyis úgy döntött, hatékonyabb lesz az első kerekek külső oldala felé terelni a levegőt, ahogyan azt a többi csapat is teszi. Az első szárny koncepciója alapvetően nem változott, a féklapok továbbra is belülről kifelé emelkednek, viszont számos jel arra utal, hogy a mérnökök igyekeztek javítani a működésén.

Az egyik ilyen jel az orrkiképzés megváltozása: az orrkúp hegye szélesebbé vált, és az orrban helyet kapó úgynevezett S-csatorna is változott, annak rajtszám alatti kivezető nyílásánál két oldalt légterelő szarv tűnt fel. Míg az orr a szárny közepén keletkező káros légáramlatokat rendezi, a szarvak a felfüggesztésről érkezőket.

De hátrébb is történtek változások. Átalakultak például az oldaldobozok és az oldalsó légterelők, továbbá összetettebbé vált a padlólemez, melynek szélén kis tüskéket helyeztek el, melyek örvénygenerátorként a diffúzor működését hivatottak javítani, elősegítve az úgynevezett áramlatkisodrás folyamatát. Hátul eközben egy új T-szárnyat is elhelyeztek.

Az újítások tesztelése az első órában azzal kezdődött, hogy Lewis Hamilton autójára széles mérőrácsokat helyeztek el az első kerék mögé, vizsgálandó a légáramlatok viselkedését, a múlt héthez viszonyított változását.

Ezen újítások azt mutatják, nem volt alaptalan az autójuk koncepciója körüli találgatás, egyben viszont azt is jelzik, hogy korai volt még ítéletet mondani a W10-es erejéről, hiszen a valódi formáját csak mostanra nyerte el. Az előzetesen választott aerodinamikai koncepciójuk mellett határozottan kitartottak, a vele kapcsolatban felmerülő problémákat (a versenyzők szerint az első héten instabil volt az autó) pedig ilyen irányú továbbfejlesztésekkel, korrekciókkal próbálták megszüntetni.

Toto Wolff csapatfőnök a múlt héten azt nyilatkozta, Ausztráliáig már nem terveznek komolyabb változtatásokat a mostani teszthéthez képest, vagyis az előttünk álló négy napon mutatott teljesítményük fog pontosabb képet festeni arról, mire is számíthatunk tőlük a bajnokság kezdetén.

Borítókép: Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Rosszul választott koncepciót a Mercedes idei autójával?
2014 óta először rosszul választott volna a Mercedes? Nem meggyőző korai formájuk és az általánostól leginkább eltérő szárnykoncepciójuk súlyos kérdéseket vetett föl a címvédő kapcsán. A majdani válaszok a bajnokság arcát is meg fogják határozni.
F1 Hírek
Nem elégedett a Mercedes – valóban lemaradtak volna?
Az esélyesség hárítása és a szándékos megtévesztés sem áll távol a csapatoktól az előszezonban, ám az első három tesztnap után egyre többen érzik úgy, hogy a Ferrari valóban favorit, a Mercedes lemaradt.
F1 Hírek