Musorujsag
Élő Eredmények

A 2019-es téli tesztidény összesített statisztikái

A 2019-es téli tesztidény összesített statisztikái

Boxutca
Ferrari-fölénnyel indult, a nagycsapatok rejtőzködésével folytatódott, végül minimális Ferrari-elsőséggel zárult a 2019-es F1-es tesztidény. Összesített statisztikák az elmúlt két hétből!

Jelentősen átrendeződött a téli teszteredményeket összesítő tabella a második hétre. Miközben az első négy nap után még a legjobb ötben sem szerepelt versenyzője a három élcsapatnak, a 8. nap leteltével a Ferrari és a Mercedes osztozott a legjobb négy pozíción.

Bár mindenki a maranellói csapat fölényéről beszél, Sebastian Vettel 1:16,221 másodperces péntek délelőtti köre mindösszesen 0,003 másodperccel bizonyult a tél legjobbjának, hála Lewis Hamilton a délutáni utolsó előtti óra végén futott idejének. De a harmadik helyre besoroló, a körét egy nappal korábban teljesítő Charles Leclerc-nek sincs miért szégyenkeznie, hiszen ő is csak 0,007 másodperccel maradt le a címvédőtől, megelőzve a Vettellel közel egy időben „időmérőző” Valtteri Bottast.

Az eltérő körülmények miatt az összevetés nem könnyű, és tovább bonyolítja a helyzetet, hogy sem a pontos üzemanyagszinteket, sem a kör során használt motormódokat nem ismerjük.

Annyi mindenesetre biztos, hogy Barcelonában a leggyorsabb gumi volt a leggyorsabb: a két hét során pályára hajtó 21 versenyzőből 20 az 5-ös számú, vagyis a legpuhább keveréken futotta legjobb idejét. Az egyetlen kivétel Max Verstappen, akit a záró napon műszaki hiba hátráltatott, ami miatt nem volt már módja lecserélni a 3-as keverékét.

Lewis Hamilton (Fotó: XPB) Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

A Red Bull valós erejét a 8 nap során így nem igazán mérhettük meg. Pierre Gasly ugyan csütörtökön az 5-ös gumival ment gyorsköröket, 11. pozíciója aligha a valós helyzetüket tükrözi.

A nagyok mögé péntek délutánra Nico Hülkenbergnek sikerült fölzárkóznia a Renault-val. Ő a kevés üzemanyaggal sokat köröző két Toro Rossót előzte meg, Daniel Ricciardo és közé pedig még befért a két McLaren, Romain Grosjean és Pierre Gasly is.

A mezőny második felébe csúszott az Alfa Romeo, és a haasos Kevin Magnussen, pedig csapataikat sokan inkább sorolnák a középmezőny elejére, a Renault közelébe.

A Racing Point és a Williams gyenge eredményei már nem annyira meglepőek. Előbbi gárda egy átmeneti autóval teljesítette a tesztidényt, utóbbi pedig két és fél napos késéssel vágott neki. A rózsaszínek ígérik, felturbózott gépük Ausztráliában teljesen más lesz, Robert Kubicáéknak viszont alighanem több időre lesz szükségük ahhoz, hogy javítsanak helyzetükön.

A teljes 2019-es tesztidény összesített eredménye:

 

Versenyző Csapat Legjobb köridő Gumi Nap
1. Sebastian Vettel Ferrari 1:16,221 C5 8.
2. Lewis Hamilton  Mercedes 1:16,224 C5 8.
3. Charles Leclerc Ferrari 1:16,231 C5 7.
4. Valtteri Bottas Mercedes 1:16,561 C5 8.
5. Nico Hülkenberg Renault 1:16,843 C5 8.
6. Alexander Albon Toro Rosso 1:16,882 C5 7.
7. Danyiil Kvjat Toro Rosso 1:16,898 C5 8.
8. Carlos Sainz McLaren 1:16,913 C5 8.
9. Romain Grosjean Haas 1:17,076 C5 8.
10. Lando Norris McLaren 1:17,084 C5 7.
11. Pierre Gasly Red Bull 1:17,091 C5 7.
12. Daniel Ricciardo Renault 1:17,114 C5 8.
13. Kimi Räikkönen Alfa Romeo 1:17,239 C5 8.
14. Lance Stroll Racing Point 1:17,556 C5 7.
15. Kevin Magnussen Haas 1:17,565 C5 8.
16. Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:17,639 C5 7.
17. Max Verstappen Red Bull 1:17,709 C3 8.
18. Sergio Pérez Racing Point 1:17,791 C5 8.
19. George Russell Williams 1:18,130 C5 7.
20. Robert Kubica Williams 1:18,993 C5 8.
21. Pietro Fittipaldi Haas 1:19,249 C5 3.

 

Hamilton egy motorcserével Bottas előtt; Albon a legszorgosabb újonc

Miközben az időtábla a Ferrarit sorolta előrébb, a megtett körök tekintetében egyértelműen a Mercedes versenyzői vitték a prímet. Lewis Hamilton és Valtteri Bottas mind a 8 napot felosztotta egymás között, és a régi Mercedes-módszer újfent hatékonynak bizonyult. A kettejük közötti 86 körös differenciát a finn szerdai műszaki hibája és motorcseréje eredményezte, ő akkor a teljes délutánját kénytelen volt föladni.

Hasonló okok miatt csúszott vissza a rangsorban Charles Leclerc is, aki kedden csak 29, szerdán pedig 1 kört teljesített a Ferrari problémái miatt. Sebastian Vettel jobban jött ki a nehézségeikből: szerdai balesete a műszakjának felét sem vitte el, pénteki leállásával pedig csak 2 és fél órát veszített. Összességében így sem maradt el sokkal Bottastól.

Charles Leclerc (Fotó: XPB) Charles Leclerc (Fotó: XPB)

A körszámok tekintetében Nico Hülkenberg és Kimi Räikkönen is elégedett lehet; az újoncok közül pedig Alexander Albon vitte a prímet, aki az előkelő 6. helyen áll a rangsorban. Ő közel egy versenytávval jutott messzebb, mint Antonio Giovinazzi, ás hárommal szárnyalta túl George Russellt.

A Williams szenvedéséből Robert Kubica egyértelműen rosszabbul jött ki. A csak két fél napot kapó Pietro Fittipaldit nem számítva a lengyelé a legkevesebb kör.

A versenyzők által a tesztidényben megtett körök, kilométerek:

 

Versenyző Csapat Kör Km
1. Lewis Hamilton  Mercedes 638 2969,890
2. Valtteri Bottas Mercedes 552 2569,560
3. Sebastian Vettel Ferrari 534 2485,770
4. Nico Hülkenberg Renault 509 2369,395
5. Kimi Räikkönen Alfa Romeo 497 2313,535
6. Alexander Albon Toro Rosso 489 2276,295
7. Carlos Sainz McLaren 473 2201,815
8. Charles Leclerc Ferrari 463 2155,265
9. Daniel Ricciardo Renault 452 2104,060
10. Danyiil Kvjat Toro Rosso 446 2076,130
11. Pierre Gasly Red Bull 439 2043,545
12. Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 425 1978,375
13. Romain Grosjean Haas 407 1894,585
14. Kevin Magnussen Haas 403 1875,965
15. Lando Norris McLaren 400 1862,000
16. Max Verstappen Red Bull 394 1834,070
17. Lance Stroll Racing Point 336 1564,080
18. George Russell Williams 299 1391,845
19. Sergio Pérez Racing Point 289 1345,295
20. Robert Kubica Williams 268 1247,540
21. Pietro Fittipaldi Haas 61 283,955

 

Lemaradt a Red Bull

Ami a csapatok mutatóját illeti, a Mercedes nagyjából 3 versenytávot vert a második héten sok problémába ütköző Ferrarira, míg a harmadik helyre az autója és motorja megbízhatóságával is elégedett Renault zárkózott föl.

A sok leállással szembesülő gárdák közül a McLarennek sikerült a legjobban a kompenzálás, ők a 6. helyet szerezték meg, mindössze 2 körrel megelőzve a számos műszaki nehézség által hátráltatott Haast.

Max Verstappen (Fotó: XPB) Max Verstappen (Fotó: XPB)

A Red Bullnak sokba került Pierre Gasly két balesete és Max Verstappen e heti két váltógondja, nem is tudtak elmozdulni a 8. helyről. 833 körük 12,6 versenytávnak felel meg, két fő ellenfelük, a Mercedes és a Ferrari 18-at, illetve 15-öt abszolvált a két hét során.

A mezőny végén a Racing Point és a Williams található. Előbbi csapat kevés köre mögött bevallottan némi taktikázás is állt (nem volt sok tartalékalkatrészük), utóbbi pedig a tesztidény több mint negyedét kihagyta.

A csapatok által a tesztidény alatt megtett körök, kilométerek:

 

Csapat Megtett kör Megtett km
1. Mercedes 1190 5539
2. Ferrari 997 4641
3. Renault 961 4473
4. Toro Rosso 935 4352
5. Alfa Romeo 922 4292
6. McLaren 873 4064
7. Haas 871 4055
8. Red Bull 833 3878
9. Racing Point 625 2909
10. Williams 567 2639

 

Nem tudott szabadulni az utolsó helytől a Honda

A Ferrari becsületét a motorgyártók listája mentette meg. Új erőforrásuk a 8 nap során 6-tal több versenytávot teljesített, mint a Mercedesé a három csapatuk autójában. A Williams és a Racing Point  gyér kilométertermésével ez viszont nem meglepetés.

A csak két csapatot ellátó Renault és Honda közül a franciák jutottak messzebbre. Bár az első héten még fordított volt a felállás, Max Verstappen pénteki semmittevése nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a japánok ezúttal is csak az utolsó helyen zárjanak, ahogyan az előző években (egy csapattal) mindig. Szégyenkezniük azért nem kell: pontosan egy versenytávval maradtak csak le, és elmondhatják, hogy egy erőforrásuk sem füstölt el a tél során, amire visszatérésük óta talán még nem is volt példa.

A motorgyártók által a tesztidény alatt teljesített körök, kilométerek:

 

Motor Megtett kör Megtett km
1. Ferrari 2776 12922
3. Mercedes 2382 11088
5. Renault 1834 8537
4. Honda 1768 8230

Borítókép: Sebastian Vettel (Fotó: Ferrari)

További tartalmak