Musorujsag
Élő Eredmények

Marko: A bónuszpont extra motiváció lesz az élcsapatoknak

Marko: A bónuszpont extra motiváció lesz az élcsapatoknak

Motorsport-Total
A legjobbakat ösztönözni fogja Helmut Marko szerint a leggyorsabb versenykörért járó pont, melynek ő a Red Bull sajátos bónuszrendszere miatt is tud örülni.

További 21 pont vár gazdára a 2019-es bajnokságban. Az FIA hétfő este jelentette be, hogy az idei szezontól már a futamon elért leggyorsabb körért is jár egy pont (feltéve, ha a legjobb tíz között végez az elérője), amivel a versenyeket kívánják megfűszerezni, a hajrákat érdekesebbé tenni. Tekintve, hogy az ilyen, utolsó pillanatban elfogadott szabályváltozásokhoz az összes résztvevő egyhangú beleegyezése szükséges, kitalálható, hogy a csapatok, a futamrendezők és szponzorok kivétel nélkül az újítás mellett voltak.

Ez alapján nem meglepő, hogy az első véleményezők pozitívan nyilatkoztak a gyors reformról. A Renault versenyzője, Daniel Ricciardónak akkor még voltak fenntartásai, amikor nem ismerte a top 10-es kikötést. „Elsőre nem tetszett az új szabály. Most viszont, hogy kiderült, a legjobb tízben kell végezni a pontszerzéshez, már több értelmét látom” – nyilatkozta a Melbourne-ben hazai versenyére készülő hétszeres futamgyőztes, hozzátéve, egy késői tét nélküli kerékcserével kivívni a leggyorsabb körért járó pontot, nem lett volna fair. „Akkor a tizenkilencedik hely pont ugyanannyit érhetett volna, mint a tizedik” – hívta föl a figyelmet.

KOZVETITESEINK

Ricciardónak tetszik, hogy a szurkolói felmérések alapján vezették be a szabályt. „Azt nem tudom, hogy tényleg ez volt-e a döntő. De tavaly volt pár leggyorsabb köröm, szóval nem bánom a dolgot” – tette hozzá mosolyogva.

A várható hatásokról egyelőre csak találgatni lehet. A bajnoki cím sorsát legutóbb 2008-ban befolyásolta volna, ha járt volna pont a leggyorsabb körért: akkor Felipe Massa legyőzte volna Lewis Hamiltont a végelszámolásnál. Érdekesség, hogy abban az évben a brazil 3, a brit 1 leggyorsabb kört jegyzett, míg Kimi Räikkönen 10-et, ám az ő helyezését ez nem befolyásolta volna.

Tavaly Valtteri Bottasé volt a legtöbb leggyorsabb kör, szám szerint 7. Ez 7 ponttal jelentett volna többet számára, amivel Kimi Räikkönent és Max Verstappent is megelőzte volna az összetettben, és a harmadik hely lett volna az övé. Úgy is, hogy futamot sem nyert.

„Már így is sok pontot lehet gyűjteni, de ha egy évben öt-hat leggyorsabb kört futsz, az öt-hat ponttal többet fog jelenteni. Meglátjuk, hogy a végén ez jelent-e majd bármi különbséget is” – vonta le a következtetést Max Verstappen a Sevus TV műsorában.

Kimi Räikkönen és Valtteri Bottas (Fotó: XPB) Valtteri Bottas elfoglalta volna Kimi Räikkönen helyét a leggyorsabb köreivel a tavalyi bajnoki tabellán (Fotó: XPB)

A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko szerint ha a végelszámolásra nem is, a versenyek képére mindenképpen hatással lesz a bónuszpont. „Ez új lehetőségeket jelent taktikai szempontból” – állapította meg, elismerve, hogy a késői tét nélküli kerékcserék még így is torzíthatnak a képen. „De ezt leszámítva ez csak motiválni fogja az élcsapatokat, hogy tényleg kiterítsék a lapjaikat.”

Az ő csapatuk esetében egyébként már jó ideje van komolyabb tétje a leggyorsabb köröknek: minél több legjobb kört jegyez egy versenyzőjük, annál több pénzt kap érte. „A versenyzőink szempontjából nagyon jó a bónuszrendszerünk. Egyszer beugrott a leggyorsabb kör ötlete, de PR-szempontból nem sokat hozott. Most viszont, hogy pont is jár érte, már van igazi létjogosultsága a prémiumnak, amit a versenyzőnk érte kap” – állapította meg elégedetten az osztrák.

Borítókép: Fotó: XPB

További tartalmak

Kapcsolódó hírek