Musorujsag
Élő Eredmények

Bottas: Végre nem voltam beteg a télen

Bottas: Végre nem voltam beteg a télen

Motorsport
Valtteri Bottas is örömmel fogadja az új súlyszabályokat, melyeknek köszönhetően sokkal egészségesebben készülhetett az új idényre: hosszú évek óta először telt el úgy a téli szünet, hogy nem szenvedett valamilyen betegségtől.

Miután az elmúlt években több versenyző is panaszkodott a régi rendszerre, idén új súlylimitet vezettek be a királykategóriában. Ennek értelmében a pilótáknak üléssel együtt 80 kilogrammot kell nyomniuk, és mivel ez a súlyhatár mindenkire vonatkozik, a könnyebb versenyzők ballaszttal pótolhatják a hiányzó tömeget.

Ezzel véget ért a „koplalás időszaka”, ami elsősorban a testalkatukból adódóan nehezebb versenyzőket érintette rosszul. Az új szabályok kapcsán nemrég Lewis Hamilton arról beszélt, most mindenki sokkal egészségesebben edzhet, és készülhet az idényre.

Lewis Hamilton (Fotó: Mercedes) Lewis Hamilton (Fotó: Mercedes)

A csapattárs, Valtteri Bottas osztja az ötszörös világbajnok véleményét. „Végre ehettem” – kezdte a finn versenyző. „Nagyon jó, hogy felszedhettünk egy-két kilót és közelebb kerültünk a természetes súlyunkhoz. Nagyszerűek ezek a szabályok. Könnyebb lesz a magasabb versenyzők dolga. Több pilótának hosszabb ideig a természetes súlya alatt kellett lennie” – magyarázta.

„Ilyenkor nagyon könnyen megbetegedhet az ember. Az elmúlt hat évben például minden télen volt egy hosszabb időszak, amikor beteg voltam. Most fordult először, hogy nem voltam beteg, influenzás. Többet edzhetek, és biztos lehetek benne, hogy az összes tápanyag jó helyre kerül. Jobban érzem magam” – folytatta, majd arra is kitért, hogy a korábbi szabályok sokkal nagyobb nyomást helyeztek a versenyzők vállára.

„Több edzőtáborunk is volt a télen, és ehettünk is, nem kellett azon gondolkodnunk, hogy egy-két kalóriával többet viszünk be, és a súlyunk gyarapodni fog. Szóval jó volt, hogy jobban készülhettünk. Jobban aludhattunk, jobban érezhetjük magunkat, kevésbé vagyunk betegek. Eddig egész F1-es pályafutásom során pár kilóval a természetes súlyom alatt voltam és folyamatosan a kilókkal küzdöttem” – zárta gondolatát.

KOZVETITESEINK

Borítókép: Valtteri Bottas (Fotó: XPB)

További tartalmak