Elhunyt Charlie Whiting

Tragikus hirtelenséggel elhunyt a Forma-1 versenyigazgatója, Charlie Whiting.

Magyar idő szerint csütörtök hajnalban elhunyt a Forma-1 versenyigazgatója, Charlie Whiting. A 66 éves szakember halálát tüdőembólia okozta.

Whiting Forma-1-es karrierje 1977-ben indult a Hesketh csapatával, majd a ’80-as években a Brabhamnél tevékenykedett. 1988-ban csatlakozott a Nemzetközi Automobil Szövetséghez (FIA), ahol 1997 óta töltötte be a versenyigazgatói posztot.

„Nagy szomorúsággal töltött el a hír, hogy tragikus hirtelenséggel itt hagyott bennünket Charlie Whiting. Régóta ismerem őt, nagyszerű versenyigazgató volt, a Forma-1 központi alakja, aki megtestesítette sportunk szellemét” - búcsúzott kollégájától Jean Todt, a FIA elnöke, aki Ujvári Máté tudósítása szerint ottani idő szerint délután hat órára megérkezett a pályára, összehívta az összes FIA szakembert és beszédet mondott. A résztvevők megrendülten hallgatták a Nemzetközi Automobil Szövetség elnökét, majd egyperces néma csenddel adóztak Charlie Whiting emlékének. A beszéd után az FIA stáb fele elhagyta az épületet, a felsővezetés viszont további megbeszéléseket folytat, hiszen Whiting majdhogynem egyszemélyben vezényelte le a versenyeket.