Hamilton: Nem mellébeszélés, amit formánkról mondtunk

Lewis Hamilton állítja, nem puszta mellébeszélés volt a Mercedes részéről a téli tesztek idején, hogy hátrányba kerültek a Ferrarival szemben.

Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

A címvédő csapat az első barcelonai teszthét felétől bizonytalanul nyilatkozott saját versenyképességéről, a második héten pedig már nyíltan hangoztatta: a Ferrari előnyre tett szert velük szemben. Toto Wolfftól Lewis Hamiltonig és Valtteri Bottasig mind a lemaradásuk ledolgozásáról, a nehéz helyzetükről és a rájuk váró nagy kihívásról, valamint a fél másodperces, akár még annál is nagyobb különbségről beszéltek – szinte már feltűnő nyíltsággal.


Nem is hitte el nekik mindenki, hogy olyan komoly a baj, mint amilyennek beállítják, és tartotta magát az elmélet, miszerint egyszerűen csak próbálják áthárítani az esélyesség terhét a Ferrarira, hogy aztán az első éles helyzetben mindenkit meglepjenek.


Lewis Hamilton a melbourne-i csütörtöki sajtónapon viszont egyértelművé tette, szó sincs blöffről a részükről, ők igenis őszintén beszéltek a helyzetükről. Az FIA sajtótájékoztatóján fölvetették, elég nehéz volt megítélni a tesztek alapján csapata, a Mercedes valós erejét, ám a címvédő erre cáfolni kezdett. „Nem hiszem, hogy olyan nehéz volt. Elég egyértelműnek tűnt. Azt persze valóban nehéz megállapítani, hogy ki mit csinált pontosan, erről csak az időmérő alkot majd pontosabb képet, és általában az első pár futam után derül ki igazán, ki hol tart. Mondtuk, hogy lesz munkánk. Nem beszélünk baromságokat, lesz munkánk” – tette egyértelművé az ötszörös bajnok, hogy igenis hátrányban vannak.


És nem csak ő véli így. Az elmúlt napokban Toto Wolff és Valtteri Bottas sem véletlenül emlegette azt, hogy nem lesz meghatározó az Ausztrál Nagydíj a szezon egésze szempontjából. Mindketten azt sugallták, felkészültek rá, hogy vereséggel kell indítaniuk az évet, ugyanakkor arra is, hogy mielőbb felzárkózzanak, ahogyan azt korábban is tették, amikor nehézségeik adódtak.




Lewis Hamilton (Fotó: XPB) Lewis Hamilton (Fotó: XPB)


„Ez egy hosszú szezon, nem hinném, hogy ez lenne a legfontosabb” – erősítette meg Hamilton is, hogy nem az év első futamainak eredménye fog dönteni a bajnoki cím sorsáról. „Az számít, hogyan zárod a versenyeket, aztán elemzel. Fontos, hogy minél több pontot gyűjts, de nem gondolnám, hogy ez lesz a meghatározó.”


Kiemelte, csapatuk idén összetételét és a technikai irányt tekintve is a folytonosságra épít, ami stabil alapokat biztosít számukra. „Versenyzői szempontból a folytonosság jól működik. Valtteri és az én együttműködésem évek óta jól megy, nincs szükség változtatni. A csapatot is nagyszerű emberek alkotják, és inspiráló látni, milyen elszántak. A kommunikáció jobb, mint valaha. A tesztek után Toto összehívta az egész csapatot, és jó volt látni, hogy mindenki ennyire szenvedélyesen szereti a munkáját, a versenyzést. Mindenki jobb akar lenni, javítani, és tudjuk is, hogy mit kell tennünk. Ők a katonák, az igazi harcosok, mindent beleadunk, hogy fejlődést érjünk el.”


Hamiltont kérdezték arról is, pontosan miben kellene fejlődniük, ám konkrét válasszal nem szolgált. Azt ugyanakkor kihangsúlyozta, hogy két fő riválisukkal, a Ferrarival és a Red Bull-lal ellentétben ők nem hoztak újításokat Melbourne-be, ami ugyancsak hátrány lehet számukra, hiszen ők így csak a részletek finomításával érhetnek el fejlődést a tesztekhez képest. „A tesztek után mindig van tér a fejlődésre. Az autó egyre jobban elhasználódik a sok tesztnapon, utána pedig kielemzed, pontosan hogy is állsz. Érkeznek az információk a szélcsatornából, a mérnököktől, az autó frissebb lesz itt, jobban is értjük – szóval mindenki fejlődik ilyen szempontból. Nekünk most nincsenek újításaink. Érdekes lesz látni, hogy a Red Bull fejlesztései hogyan válnak be. És úgy tudom, a Ferrari is hozott fejlesztéseket az első versenyre.”


KOZVETITESEINK