Musorujsag
Élő Eredmények

„Már az nagy siker, ha az F1-be jutsz” – három újonc egy cipőben

„Már az nagy siker, ha az F1-be jutsz” – három újonc egy cipőben

Motorsport-Total, Auto Motor und Sport
George Russellnek a Williams gyengélkedése sem tudja kedvét szegni, és már annak örülni fog, ha négy kerék marad az autóján. Két újonctársával egymást is segítik a királykategóriás beilleszkedésben.

„Az embernek csak egy F1-es bemutatkozása van – nem akarnak róla lemaradni” – indokolta George Russell, miért érkezik legidősebb bátyját leszámítva a teljes családja az Ausztrál Nagydíj helyszínére. A Forma–2 tavalyi bajnoka sokat köszönhet a karrierjére sok pénzt áldozó szüleinek, és az emiatt sok mindent elviselő testvéreinek, és most szeretne visszaadni nekik valamit azzal, hogy meghívta őket az első F1-es versenyére. „A szüleim az egész pályafutásomat tekintve legfeljebb öt versenyt hagytak ki. Nagyon támogatnak. A nővérem is itt lesz, mert az egyik legjobb barátja ide jár egyetemre, ezért itt él. És még a korábbi menedzserem, Harry Soden is jön.”

A Williams versenyzőjének nincs könnyű dolga. Az autójuk csak későn készült el, a tesztek egy részét ki kellett hagyniuk, aztán még a gépükön is kellett módosítaniuk, mivel az FIA Barcelonában szabálytalannak ítélte a visszapillantójukat és az első felfüggesztésüket is. Ezt a változtatást elvégezték, a két versenyző két autóját és a tartalékgépet is sikerült időre legyártaniuk, ám a csúszásuknak bizonyos hatásait még így is nyögik. Például kevés tartalékalkatrészük van. „Őszintén szólva fogalmam sincs, hogyan állunk ilyen téren, de nem tervezek ütközni. Az én feladatom, hogy a pályán maradjak, elvégre ezért fizetnek.” – mondta erről higgadtan Russell.

E szavak hűen tükrözik a céltudatos brit pozitív szemléletmódját. A debütálása miatti örömét sem hagyja, hogy befolyásolja a Williams helyzete, mivel még így is kiváltságosnak érzi magát. „Az autó problémáiról nem az én tisztem beszélni. Az én feladatom csak az, hogy minél gyorsabban vezessek” – mondta. „Természetesen nagyon várom már az első versenyt. Ez itt a Forma–1! Ezrével vannak emberek, akik arról álmodoznak, hogy az én helyemben legyenek. A Forma–1 nem olyan sportág, mint a futball, ahol az első ligában van húsz csapat, melyekben van húsz-harminc játékos. Ha nem jutsz az első ligába, mész az eggyel alatta lévőbe, vagy játszol más ország bajnokságában. A Forma–1-ben viszont csak a húsz legjobb versenyző van ott, szóval már az egy nagy siker, ha bejutottál.”

George Russell (Fotó: XPB) George Russell (Fotó: XPB)

Már annak örül, ha négy kerék marad az autóján…

Borítékolható – és a csapat sem tagadja –, hogy valószínűleg az utolsó helyek várnak rájuk Melbourne-ben, ám Russell szerint számukra ez most nem is annyira fontos. „Nem fogok harcolni Roberttel (Kubica) a tizenkilencedik helyért. Csapatként szeretnénk fejlődni, építkezni, hogy a jövőnk szebb legyen, és többért is harcba szállhassunk ennél. Van ennek előnyös oldala is: sem rajtam, sem a csapaton nincs nyomás. Mindenki arra számít, hogy az utolsó sor lesz a miénk, vagy hogy a garázsból kihajtva lerepül az egyik kerekünk… Emiatt úgy vélem, ha ennél többet érünk el, azt már sikerként értékelhetjük.”

Realista gondolkodásmód egy fiatal újonctól, ám Russell van olyan céltudatos, hogy lássa a nagyobb képet, és elfogadja, mielőtt másokkal szállnának harcba, előbb magukat kell legyőzniük. Ehhez a legrövidebb út, ha szembe mernek nézni a helyzetükkel. „Természetesen nem ideális ez számomra, de tavaly nehéz éve volt a csapatnak, és egyik napról a másikra ezt nem lehet megoldani. Lépésről lépésre kell haladni.”

A kilátásaikat még így is jobbnak ítéli, mint a csapat történetének leggyengébb eredményét (konstruktőri utolsó hely) hozó 2018-ban. „Az autó alapjai jók, a vezethetősége jó, a fiúk így arra összpontosíthatnak, hogy gyorsabbá tegyék azt, leszorítóerőt nyerjenek. Nem kell azzal foglalkozniuk, hogy rendbe tegyék az egyensúlyi problémákat, mint tavaly” – mutatott rá egy újabb pozitívumra Russell.

KOZVETITESEINK

Az új generáció: Norris Playstationön készült

Idén 2010 óta először a Forma–2 (korábban GP2) első három helyezettje egyszerre mutatkozhat be a királykategóriában, így a tavalyi bajnok Russell mellett a második helyezett Lando Norris a McLarennél, a harmadik Alexander Albon pedig a Toro Rossónál esik át a tűzkeresztségen.

Bár a wokingiak helyzete lényegesen jobb a Williamsénél, vérmes reményekkel Norris sem várhatja idei első versenyét. Az új McLarenen is van még mit csiszolnia. „Még nem minden tökéletes, az egyensúlyon dolgoznunk kell. Még nem találtuk meg a tökéletes beállítást, ami a lassú és a gyors kanyarokban is jól működik. A legjobb kompromisszumra kell törekednünk” – ecsetelte a mezőny legfiatalabb, mindössze 19 éves tagja.

Csapattársa, Carlos Sainz szerint az MCL34-esnek a hátulja instabil, ami számára nem ismeretlen jelenség, hiszen tavaly a Renault-nál egész évben hasonló problémákkal birkózott. Hozzátette azonban: „A Ferrarin, a Mercedesen és a Red Bullon kívül mindenkinek volt ezzel gondja. A fedélzeti kamerás felvételek alapján látszik, hogy mindannyian örülnénk a nagyobb tapadásnak hátul, hogy gyorsabbak lehessünk a kanyarokban.”

A McLarennek a hétvégére csak pár kisebb újítása van, ám abban bíznak, hogy ez javít az egyensúlyi gondokon. Norris érez előrelépést 2018-hoz képest. „Ez másfajta pálya, másfajta problémánk lehet rajta. De tudtunk javítani az egyensúlyon. Az alapok pedig jobbak, és ezt a mérnökök is megállapították. Sokkal jobb alapokról indulunk, mint az elmúlt években.”

Lando Norris (Fotó: XPB) Lando Norris (Fotó: XPB)

Norris számára Ausztrália ismeretlen terep, ám igyekezett a lehető legjobban felkészülni rá. Egyrészt a McLaren szimulátorában, másrészt az angliai lakásán, ahol szintén két szimulátor áll a rendelkezésére (lakótársával, az F3-as Sacha Fenestrazzal együtt). „Vagy hatszáz kört teljesítettem a szimulátorban Ausztráliában. Túl sokat nem is szabad, mert egy ponton túl már nem segít. De Az F1 2018-as játékkal is játszottam. Egyszer sem tudtam nyerni, de sokat segített az előzési pontok megtalálásában. A Playstationön ráadásul több ellenfeled is van, mint a szimulátorban, ahol csak Carlosszal és Oliverrel (Turvey) mérhetem össze magam” – magyarázta a nagy szimulátormániás tehetség.

A három rivális összetart

A harmadik F2-es újonc, Alexander Albon közülük talán a legjobb esélyekkel várja a melbourne-i hétvégét. A Toro Rosso megbízhatónak és gyorsnak bizonyult a téli teszteken, egykörös tempóban jobbnak a McLarennél.

A thaiföldi színekben versenyző, félig brit reménység hátrányát az jelenti, hogy riválisaival ellentétben korábban nem voltak F1-es tesztjei, így csak a téli négy nappal és a filmes napokkal a háta mögött érkezik élete első királykategóriás futamára.

„Az első versenyeken mindenekelőtt az lesz a cél, hogy célba érjek. Hogy emiatt óvatosabb leszek-e a rajtoknál, az csak azon fog múlni, hogy hogyan alakul az időmérőm. A hétvégémet lassan kezdem, lépésről lépésre fogok gyorsulni. Általában minden egyes edzéssel ráteszel egy lapáttal. Itt most mindenekelőtt azon lesz a hangsúly, hogy a lehető legtöbbet tanuljam” – vetítette előre Albon.

Alexander Albon (Fotó: XPB) Alexander Albon (Fotó: XPB)

Ő, Russel és Norris a tavalyi F2-es küzdelmük mellett már az alsóbb kategóriákban is gyakran találkoztak, és nagyon jól ismerik is egymást. Mi több, annak ellenére, hogy riválisok, jó barátságban is vannak. Albon elárulta, ez nagy segítség nekik az újonci izgatottság leküzdésében: egymást is támogatják.

„Segít, hogy mindannyian újoncok vagyunk. Gyakran cserélünk eszmét. Tegnap például George-dzsal vacsoráztam. Sokkal megnyugtatóbb érzés, amikor tudod, hogy más is a tidéhez hasonló problémával szembesül. És nem is annyira állunk a figyelem középpontjában, mintha csak egyedül lennénk újoncok. A szolidaritás megvan közöttünk. De a szezon során ez még biztosan fog változni” – magyarázta a Toro Rosso versenyzője.

Borítókép: Az F2-ből érkezett három újonc: George Russell, Lando Norris és Alexander Albon (Fotó: XPB)

További tartalmak