Musorujsag
Élő Eredmények

12 csapatosra bővítené mezőnyét az F1, új érdeklődők is vannak

12 csapatosra bővítené mezőnyét az F1, új érdeklődők is vannak

RaceFans, Autosport, Motorsport-Total
Kitűzte a 2021-es nagy szabályreformok ismertetésének határidejét a Forma–1 vezetősége. Terveik között egyebek mellett a mezőny 12 csapatossá bővítése is szerepel – és már érdeklődök is vannak.

Az Ausztrál Nagydíj pénteki két szabadedzése között az F1 vezérkara, Jean Todt FIA-elnök, Chase Carey F1-elnök és Ross Brawn F1-es sportigazgatót tartott sajtótájékoztatón, melyen többek között reformterveikről is beszéltek. A közelmúltban több csapat is hangot adott elégedetlenségének annak kapcsán, hogy miközben ketyeg az óra, a sportág tulajdonosa még mindig nem állt elő a 2021-re vonatkozó új szabályainak részleteivel. A technikai feltételeket év közepéig kellene véglegesíteniük, emellett viszont a költségvetési plafon és az új pénzelosztási rendszer témájában is dűlőre kéne jutniuk.

Todték elárulták, legközelebb március 26-án ülésezik a Stratégiai Csoport és az F1 Bizottság (a háromlépcsős szabályalkotási gépezet alsó két szintje), és terveik szerint addigra minden témában konkrét javaslatokat tesznek a résztvevők asztalára. „Olyan helyzetbe kell kerülnünk, hogy március 26-án már a végső szabálycsomagról kezdhessünk el vitázni. Ebbe beletartozik a kereskedelmi oldal, mely az F1 hatásköre, míg, mi az FIA a költségvetési plafonnal foglalkozunk, mellyel már sikerült előrelépést elérnünk. Már a motorszabályok is megvannak, ezeket a csapatok pár nappal ezelőtt már kézhez kapták. Ezek mind eltérő kérdések, de valamennyin dolgozunk” – mondta az FIA elnöke.

Miután 2021-es változtatásokról van szó, az új szabályok elfogadásának nem feltétele, hogy valamennyi résztvevő egyetértsen, ám Chase Carey jobban szeretné, ha mindenki elégedett lenne. Ugyanakkor ő sem naiv. „Az alapvető irány megvan, de a részletek még hátravannak. Ezekről tíz eltérő vélemény van, de ez nem rendkívüli egy olyan világban, amely a kompromisszumok kereséséről szól.”

Chase Carey (Fotó: XPB) Chase Carey (Fotó: XPB)

Mint kiderült, a már eddig is sokat emlegetett szabályváltozások mellett egyéb terveik is vannak a vezetőknek – például szeretnék növelni a csapatok számát. Jean Todt már a múlt heti Genfi Autoshow-n beszélt arról, hogy ő a 12 csapatos bajnokságot tartaná ideálisnak, ám megjegyezte, akadályba ütközhetnek e téren. A mostani sajtótájékoztatón ezt is részletezte. „A legjobb az lenne, ha tizenkét csapatunk lenne. Így viszont két további csapatnak kéne pénzt adni, ami azt jelentené, hogy mindenki kevesebbet kapna a bevételekből. Én jobbnak találom tíz erős csapattal versenyezni, és pillanatnyilag ez a helyzet.”

Carey ezzel szemben előrebocsátotta, 2021-re vonatkozóan igenis szó van a bővítésről, és mint elárulta, már érdeklődők is feltűntek a színen. „Az egyik stratégiai célunk, hogy szeretnénk vonzóbbá tenni a sportágat a potenciális új szereplők számára. A 2021-es szabályokkal ez a célunk, ezekhez kell igazítanunk a szabályokat. Több potenciális új résztvevő is jelezte érdeklődését, elsősorban a csapatok oldalán, nem a motorgyártókén. Abban az esetben érdekelné őket, ha egy olyan struktúrát kínálnánk, amelyben konstruktív módon debütálhatnának.”

Hogy milyen érdeklődők keresték föl őket, Carey arról nem beszélt, az viszont már biztosnak tűnik, hogy korábbi törekvésük, miszerint új motorgyártókat is a sportágba akarnak vonzani, egyelőre kudarcot vallott. Jean Todt ezzel is indokolta, hogy a motorszabályok terén nem várható jelentős megújulás. „2021-re vélhetően nehéz lenne már új motorgyártót találni. Beszéltünk erről sokat a gyártókkal, de nem találtunk olyat, aki igazán elkötelezné magát rövid vagy középtávon.”

Carey mindenesetre jelezte, ők továbbra is nyitottak a gyártók felé is.

Borítókép: Jean Todt és Chase Carey (Fotó: XPB)

További tartalmak