Musorujsag
Élő Eredmények

Hamiltont és a Mercedest sokkolta az időmérős dominancia

Hamiltont és a Mercedest sokkolta az időmérős dominancia

Sky Sports, Motorsportweek, Crash, RaceFans
Sikerült önmagát is meglepnie a Mercedesnek 2019-es határozott belépőjével. Lewis Hamilton úgy érzi, csak mostanra állt össze az őket korábban komoly kétségek között tartó autójuk.

Megdöbbent az F1 mezőnye, és ez alól a Mercedes sem kivétel. Az Ausztráliában sorozatban hatodik pole pozícióját szerző Lewis Hamiltonnak az egyetlen ellenfele csapattársa, Valtteri Bottas volt az év első időmérő edzésén, a többiekkel valósággal felmosták a pályát. Sebastian Vettel a harmadik helyen már 7 tizedet kapott a brittől, aki összességében 8. alkalommal foglalhatja el vasárnap az első rajtkockát Melbourne-ben.

Történt mindez azok után, hogy ő maga még csütörtökön is a Mercedes lemaradásáról, a Ferrari esélyességéről nyilatkozgatott, mintegy előre a lehetséges vereségükre készítve a közvéleményt. A Mercedes előbb jól beetette az ellenfeleit, aztán keresztbe lenyelte őket – mondhatnánk. Ám az ötszörös bajnok szerint ennél azért összetettebb volt a helyzet, és szó sem volt tudatos félrevezetésről vagy taktikázásról a részükről.

„Egyáltalán nem számítottam ekkora különbségre. Tényleg hittük, hogy hátrányban vagyunk, és erre az eredményre semmilyen jel nem utalt” – jelentette ki pályafutása 84. időmérős sikere után. „A tesztekről visszatértünk a gyárba, és tudtuk, hogy sok munka vár ránk. Jó megérzéseim voltak, tudtam, hogy jó lehet a csomagunk, de azt is, hogy hátrányban voltunk. Tényleg! A tesztek alakulása azt mutatta, hogy le vagyunk maradva a Ferraritól. Azóta semmit nem változtattunk az autón, egyszerűen jobban megértettük, és módosítottunk a beállításain. Nem hoztunk ide fejlesztéseket, csak jól sikerültek a legutóbbi pályán töltött napok.”

Lewis Hamilton (Fotó: MTI/EPA) Lewis Hamilton (Fotó: MTI/EPA)

Ilyen dominanciáról csapattársa, a második rajtkockát 0,112 másodperces hátránnyal megszerző Valtteri Bottas sem mert álmodozni. „Elképesztett a mai teljesítményünk. Jónak tűntünk a péntek után, de azok csak szabadedzések voltak. A mostani volt az első téttel bíró edzés idén, és szerintem a csapatban senki sem gondolta volna, hogy ilyen helyzetbe kerülünk a tesztek után. De mindenki keményen dolgozott, hogy ez lehetővé váljon.”

Toto Wolff csapatfőnök is nehezen találta a szavakat. „Egészen megrendültem! A tesztek után egyáltalán nem úgy tűnt, hogy ez lesz. A csapat hihetetlen munkát végzett, mindenki minden kis részletből a legtöbbet hozta ki. Hihetetlen érzés ez! De két lábbal a földön kell maradnunk” – figyelmeztetett.

Hamilton kiemelte, bár már pénteken is hasonlóan nagy volt az előnyük a Ferrarival és a Red Bull-lal szemben, még a szabadedzések alapján is azt gondolták, szoros lesz a küzdelmük. „A Ferrari tegnap még ott volt velünk. Sok üzemanyaggal mentünk, és amikor csökkentettük az üzemanyag-mennyiséget, szemmagasságban voltunk. Aztán hirtelen a Ferrari visszaesett” – utalt a péntek délelőtti és délutáni két tréning különbségeire. „A ma reggel nem úgy alakult, ahogyan vártuk, ezért a mostani eredmény egy valóságos sokk volt. Nehéz pálya ez, piszkos, sok minden történhet rajta. Hálás vagyok, hogy ilyen nagyszerű autónk volt, de azt is tudom, hogy a Ferrari a folytatásban mindent meg fog tenni a javításért.”

Lewis Hamilton (Fotó: XPB) Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

A vereség ellenére jó kezdés Bottastól

Hamilton számára az időmérőn az egyetlen zavaró tényezőt Bottas jelentette, aki a Q3 első körei után előtte állt, méghozzá tetemes, 0,4 másodperces előnnyel. A mindent eldöntő körökben sikerült csak fordítania – bő fél másodpercet faragott saját legjobb eredményén.

„A második köröm egyértelműen sokkal jobb volt, mint az első, pedig nem mindig sikerül így. Az első körben vétettem egy tőlem szokatlan hibát. Kicsit leborotváltam a kerékvetőt, de mentem tovább. Ennél jobban nem is kezdődhetett volna a szezon! Valtteri elképesztő kört futott, ezért valami igazán különlegessel kellett előállnom a végén, hogy én maradjak elöl” – kommentálta a fordítást Hamilton.

Bottas nem rejtette véka alá a veresége miatt érzett csalódását, ám tekintve, hogy Melbourne sosem volt jó pályája, összességében nem lehet elégedetlen. Toto Wolff is erre hívta föl a figyelmet. „Valtteri bizonyított. Ez itt Lewis egyik kedvenc pályája, szinte legyőzhetetlen itt, de ő így is csak egy tizedre van tőle. Ez szép teljesítmény” – dicsérte a finnt.

Bottas a tavalyinál jobb formát ígért, és eddig tartja is magát ehhez. Igaz, megjegyezte, ez Ausztrália esetében nem akkora kunszt. „Tavaly a falban kötöttem ki” – emlékeztetett 2018-as időmérős bukására. „Általában nem szokott jól menni ezen a pályán, sosem tudtam igazán jó időmérőt összerakni itt, sem versenyt. Most sikerült jól építkeznem a hétvégén, a nulláról indultam, edzésről edzésre tanultam, simán ment a vezetés. Főleg a Q3-as első körömet élveztem, és az időeredményeim is jók lettek. Nyilván van még min javítani, ezt Lewis köre is megmutatta, de szoros volt, sokkal jobb, mint egy éve.”

Valtteri Bottas és Lewis Hamilton (Fotó: XPB) Valtteri Bottas és Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

Kísért-e Hamilton rossz helyzetkihasználása és a 2018-as baki?

A Mercedes toronymagas esélyesként várja a vasárnapi versenyt, ám a 25 pontot még azért korai lenne nekik adni. Egy éve ilyenkor is mindenki az időmérős fölényükön ámuldozott, aztán a futamon egy téves stratégiai döntésnek köszönhetően Sebastian Vettel megelőzte Hamiltont, és oda lett a győzelem. „Ezt már el is felejtettem. Az egy ’Hopsz!’ pillanat volt. De remélem, hogy egy hibát csak egyszer követünk el” – mondta Wolff.

Hamiltonnak a statisztikája sem olyan kecsegtető a verseny szempontjából. Bár 8 alkalommal indult már az élről az Albert Parkban, eddig csak kétszer (2008, 2015) tudott nyerni ott. A W10-es formája alapján van esély a harmadik sikerre. „A hosszú etapok jónak tűntek, de egyben kell maradnunk” – figyelmeztetett a csapatfőnök. „Hosszú lesz a verseny, ötvennyolc körös. A megbízhatósági gondok mindig fenyegetnek, mindig megvan a kockázata. Fontos lesz a jó rajt is. Örülhetünk az időmérő miatt, de a pontokat holnap fogják osztani.”

Borítókép: Valtteri Bottas és Lewis Hamilton (Fotó: MTI/EPA)

További tartalmak