Musorujsag
Élő Eredmények

Leclerc verhetőnek érezte Vettelt: Nem vagyok elégedett magammal

Leclerc verhetőnek érezte Vettelt: Nem vagyok elégedett magammal

Sky Sports
Egy ötödik rajthellyel nyitotta ferraris pályafutását Charles Leclerc, és ez egy kicsit sem tette őt boldoggá.

Esélye sem volt a téli tesztek alapján még favoritnak tartott Ferrarinak arra, hogy megszerezze az idény első pole pozícióját. Sebastian Vettel és Charles Leclerc csak a kvalifikáció bizonyos szakaszain tudta tartani a lépést Lewis Hamiltonékkal, a Q3-as hajrában a csillagosok robbantottak, és több mint 7 tizedet vertek vörös ellenfeleinkre.

Míg Vettel legalább a harmadik helyezéssel menteni tudta Maranello becsületét, új csapattársának le kellett nyelnie a békát: Max Verstappen az utolsó pillanatban megelőzte őt, így a második helyett a harmadik sorból várja pályafutása első ferraris futamát. A monacói 0,252 másodperccel maradt el Vettel idejétől.

A leintés után csalódottan állt a Sky Sports mikrofonja elé. „Nem vagyok elégedett magammal és a Q3-as munkámmal” – jelentette ki önkritikusan. „A Q1 és a Q2 a vezetés szempontjából nagyon pozitív volt – vagy mondjuk úgy, hogy csak pozitív. A Q3-as első köröm egészen rendben volt, de a másodikon elkövettem egy hibát, elfékeztem magam a kettes kanyarban. Nagyon zűrös kör volt ez a részemről.”

Leclerc a Q1-et még elsőként abszolválta (későn futott lágygumis körével), aztán a Q2-ben is le tudta győzni Vettelt. Meggyőződése, hogy a Q3-ban is képes lett volna erre, ha mindent jól csinál. „Nagy kár ezért, mert a legjobb háromba kerülésre egyértelműen volt esélyem. A legjobb kettőbe kerülésre már nem. De dolgozunk azon, hogy jobbá váljunk.”

Charles Leclerc (Fotó: MTI/EPA) Charles Leclerc (Fotó: MTI/EPA)

Látva a hozzá hasonló helyzetben lévő, már a Q1-ben búcsúzó Pierre Gasly, vagy a szintén csapatot váltó, Nico Hülkenberggel szemben alulmaradó Daniel Ricciardo esetét, Leclerc szempontjából kezdésnek így sem rossz az 5. hely. Hibái ugyanakkor megmutatják, miért is döntött úgy Mattia Binotto csapatfőnök már az idényrajt előtt, hogy a Ferrari Vettelt fogja inkább támogatni a kétes helyzetekben.

Leclerc is elismeri, sok még a tanulnivalója, és Ausztrália csúszós és rendhagyó „utcai” pályaként nem a legideálisabb egy új helyzettel ismerkedő rutintalan versenyző számára. „Nagyon bonyolult, mert minden kanyarkijáratnál műfű van, ami mindig nagyon csúszós. Tavaly nagyon sokat küszködtem ezen a pályán. Biztos vagyok benne, hogy egyre jobb lesz minden, de a magam részéről dolgoznom kell még, hogy össze tudjak rakni mindent úgy, ahogyan kell” – vonta le a tanulságot.

Borítókép: Charles Leclerc (Fotó: XPB)

További tartalmak