Musorujsag
Élő Eredmények

Vettel és Hamilton sem rajong az újraaszfaltozásért

Vettel és Hamilton sem rajong az újraaszfaltozásért

RaceFans
A mezőny két legeredményesebb versenyzője, Lewis Hamilton és Sebastian Vettel sem rajong az Ausztrál Nagydíjnak otthont adó melbourne-i pálya újraaszfaltozásával kapcsolatos tervekért, hiszen úgy szeretik a helyszínt, ahogy.

Fölmerült, hogy a közeljövőben új aszfaltréteget kap a melbourne-i pálya, ami 1996 óta szerepel a Forma–1 versenynaptárában, ez alatt az idő alatt pedig sosem esett át hasonló „beavatkozáson”, ilyen szempontból tehát időszerűek lennének a munkálatok. Noha valószínűleg nem az ő véleményük dönt, az ötletért a Mercedes és a Ferrari klasszisa sem rajong.

„Úgy szeretem ezt a pályát, ahogy van” – jelentette ki határozottan Hamilton. „Ez egy nagyszerű helyszín, mert nincsenek hatalmas menekülőzónák. Ha rontasz, akkor azt általában megbosszulja, ami jó, és aminek így is kell lennie” – magyarázta.

Lewis Hamilton és Valtteri Bottas (Fotó: Mercedes) Lewis Hamilton és Valtteri Bottas (Fotó: Mercedes)

„A bukkanók a melbourne-i pálya részét képezik, ha ezt ki akarják vasalni, azzal sokat veszítünk” – utalt arra, hogy a huplis aszfalt hozzátartozik a pálya karakteréhez. „Így sokkal nehezebb a pálya, és nekünk, versenyzőknek erre szükségünk is van. Nem igazán szeretem azokat a pályákat, amelyek szuper laposak és szuper simák, és nem nehezítik meg a dolgunkat” – hangsúlyozta.

Vettel nála sokkal tömörebben fogalmazott, ugyanakkor a lényeg a Ferrari németjének a mondandójából is remekül átjött. „Nagyon remélem, hogy nem fogják újraaszfaltozni a pályát, hiszen a jelenlegi formája hozzátartozik a jellegéhez” – mondta.

Egyelőre azonban nem úgy tűnik, hogy a pálya marad olyannak, amilyen a főszervező, Andrew Westacott ugyanis kijelentette, legkésőbb 2021-re újra szeretnék aszfaltozni azt, de az sem elképzelhetetlen, hogy már a 2020-as évben elvégzik a munkálatokat. A döntés azt követően születik meg, hogy az illetékesek elolvassák a versenyigazgató, Michael Masi témába vágó jelentését.

Sebastian Vettel (Fotó: Ferrari) Sebastian Vettel (Fotó: Ferrari)
Borítókép: Sebastian Vettel és Lewis Hamilton (Fotó: XPB)

További tartalmak