Musorujsag
Élő Eredmények

McLaren: Norris úgy versenyzett, mint egy veterán

McLaren: Norris úgy versenyzett, mint egy veterán

Autosport
Noha a fiatal pilóta meglehetősen kritikusan értékelte saját teljesítményét első F1-es hétvégéje után, a McLaren sportigazgatója, Gil de Ferran elégedett Lando Norris debütálásával, aki véleménye szerint úgy vezetett Melbourne-ben, mint egy veterán versenyző.

Norris remekelt az időmérőn, a futamon viszont több pozíciót is bukott, miután beragadt Antonio Giovinazzi mögé. A leintést követően keményen értékelte magát: elmondta, túl későn előzte meg az olaszt, ezért úgy érzi, cserben hagyta csapattársait, az autó ugyanis jó lett volna a pontszerzéshez, ő viszont nem tudta beverekedni magát a legjobb 10 közé.

Főnöke, Gil de Ferran sokkal elnézőbb volt, sőt dicsérte is a csapat történetének legfiatalabb (jelenleg 19 éves) újoncát. „Összességében nagyon jó munkát végzett” – kezdte a sportigazgató. „Nem követett el komolyabb hibákat a hétvége során.”

Gil de Ferran (Fotó: XPB) Gil de Ferran (Fotó: XPB)

„Irányítás alatt tartott a versenyt és végig fegyelmezett volt. Egy ponton belekerültek egy vonatozós szituációba, ezt leszámítva azonban nagyon jól teljesített, több szempontból is olyan volt, mint egy veterán. A futam során támadnia és védekeznie is kellett, és szerintem mindkét feladatot nagyon jól hajtotta végre” – magyarázta a rutinos szakember.

Kiemelte, különösebben az sem zavarja, hogy Norris a futamon hosszú körökig beragadt olasz vetélytársa mögé. „Nézzék, ez még csak az első versenye volt! Biztosra veszem, hogy magában visszajátssza a helyzetet, és tanul belőle, akkor idővel még jobbá válik. Remek tulajdonságokkal rendelkezik. Az, hogy ennyire önkritikus és őszinte, összességében nagyon jó szolgálatot fog majd tenni neki a későbbiekben” – fogalmazott.

Végül elmondta, bár Norris a pontzónánk kívül zárt, élete első F1-es hétvégéjével bizonyította, van keresnivalója a királykategória mezőnyében. „Nem úgy tűnik, hogy ne lenne számára hely. Jó teljesítményt nyújtott, és nagy kár, hogy végül nem tudott bekerülni a pontszerzők közé” – zárta gondolatát de Ferran.

Lando Norris (Fotó: XPB) Lando Norris (Fotó: XPB)
Borítókép: Lando Norris (Fotó: XPB)

További tartalmak