Musorujsag
Élő Eredmények

Mick Schumacher még örül is, ha az apjához hasonlítják

Mick Schumacher még örül is, ha az apjához hasonlítják

Prema
Mick Schumacher felkészültnek érzi magát első Forma–2-es szezonja előtt, izgalmasnak találja a Forma–1 közelségét, és kicsit sem tiltakozik az ellen, hogy apjához hasonlítsák.

Március utolsó hétvégéjén a Forma–1 számára már a második 2019-es versenyt rendezik Bahreinben, a királykategória első számú betétsorozata, a Forma–2 számára viszont a szahíri jelenti majd az idénynyitó fellépést. A mezőnyben a Prema-csapat színeiben ott lesz a hétszeres Forma–1-es világbajnok, Michael Schumacher fia is, aki apja sisakfestését idéző fejvédőjén már a Ferrari emblémáját is viselni fogja.

Mick Schumacher tavalyi Forma–3-as Európa-bajnoki címével két nagy lépést is tett előre: az F1 előszobájába lépett, emellett a Ferrari Akadémia tagja is lett. Az F2-es előszezoni teszteken már túl van a német. Jerezben az ő legjobb idejével zárult az első hét, míg Barcelonában 6. és 11. legjobb időkkel abszolválta a tesztnapokat.

Bár tudja, újoncként sokat kell tanulnia, összességében felkészültnek érzi magát a bahreini első összecsapásra. „Ahogy minden versenyző, a télen sokat edzettem. Szörföztem, futottam, kerékpároztam, és persze sokat erősítettem, például a nyakamat, és minden olyan részt, ami a százszázalékos felkészültséghez szükséges. Én úgy érzem, száztíz százalékig fel vagyok készülve, és már alig várom, hogy autóba ülhessek” – nyilatkozta Mick Schumacher a Prema-csapat által közzétett videós interjúban.

Mick Schumacher (Fotó: Prema/FotoFormulaK) Mick Schumacher (Fotó: Prema/FotoFormulaK)

„Az idei legfőbb célom, hogy a lehető legtöbbet tanuljak. Össze akarok gyűjteni minden rendelkezésre álló információt, együtt fogok dolgozni annyi emberrel, amennyivel csak tudok, hogy tanulhassak. Más lesz ez a kihívás, az autón sokkal több ember dolgozik, ez jó érzés, de más is, különleges. Fontos lesz, hogy kialakuljon a kötelék velük, főleg az év elején.”

Ami a kategóriaváltást illeti, elmondta: „Az F2-es autó sokkal agresszívebb, és sokkal gyorsabbnak is érzed az F3-asnál, nagyobb is, élesebbek a vonalai, és sokkal jobban hasonlít egy Forma–1-es autóhoz. A gumikat száz százalékig értened kell. Ha ez megvan, akkor biztosan jó munkát végezhetsz. Ez lesz majd a legnehezebb része.”

Mick elmondta, azért tartott ki negyedik szezonjában is az őt már a második Forma–4-es évében foglalkoztató Prema-csapatnál, mert igazán otthon érzi magát náluk, és az évek alatt együtt fejlődtek, megbíznak egymásban. Annak, hogy idén már az F1 „árnyékában” szerepelhet, leginkább az előnyös oldalait látja. „Ezzel beléphetek a nagy rendszerbe. Megismerhetek olyan embereket, akik már ősidők óta ott vannak, de a hozzám hasonló új arcokat is. Én ezt nem tekintem nyomásnak, sőt, nagyon is várom már!”

Mick Schumacher (Fotó: Prema/FotoFormulaK) Mick Schumacher (Fotó: Prema/FotoFormulaK)

Hasonló lehetőséget lát a Ferrarival kötött szerződésében is, mely hamarosan (akár már a bahreini hétvégét követő kétnapos gyakorláson) F1-es teszthez is segítheti őt az olaszok juniorjaként. „Nagyon sokat tanulhatok a Ferraritól, mert nagy tapasztalattal rendelkeznek. Nagyon szívélyesen fogadtak, családként. Ők részét képezik az én családom életének, és ez nagyon pozitív kombináció volt.”

Bár azzal, hogy elkötelezte magát a csapathoz, mellyel édesapja a legnagyobb sikereit (5 bajnoki cím) érte el, az elvárások is megnőttek vele szemben, Micket nem zavarja, ha apjához hasonlítják, még örül is neki. „Számomra sosem volt probléma, hogy az apámhoz hasonlítanak. Nagyon egyszerű: nekem a célom, hogy az F1 történetének legsikeresebb versenyzőjéhez hasonlítsanak, ezt szeretném elérni, és megtiszteltetésnek érzem, hogy vele hasonlítanak össze, mert csak tanulhatok tőle, és fejlődhetek.”

Borítókép: Mick Schumacher (Fotó: Prema/FotoFormulaK)

További tartalmak