Musorujsag
Élő Eredmények

A McLaren is F1-es kivonulással fenyeget a nagy találkozó előtt

A McLaren is F1-es kivonulással fenyeget a nagy találkozó előtt

Autosport, BBC, F1i.com
A Renault után a McLaren is lebegtetni kezdte a Forma–1-es kivonulásának lehetőségét. Mindkét gárda igazságosabb sorozatot követel.

Meghatározó találkozót rendez a Forma–1-es Stratégiai Csoport és az F1 Bizottság kedden Londonban. A Liberty Media és az FIA ezen a megbeszélésen fogja a csapatok elé tárni a 2021-es átfogó sportági reformelképzeléseit, részletezve a jó ideje vitatémát képező költségvetési plafon, az új pénzelosztási és szabályhozási rendszer és az autókra, valamint motorokra vonatkozó technikai szabályzat terveit.

Bár vannak, akik előre kétlik, hogy a sorsdöntőnek beharangozott megbeszélés minden eddig halogatott vitát lezárhat, a Mercedes főnöke, Toto Wolff bízik benne, hogy igenis lesz előrelépés. „Mindannyian nagyon várjuk már a 2021-es terveket, és úgy érzem, hogy most lendületet kapott a folyamat. A Mercedes szeretné, ha bevezetnék a költségplafont, de a kisebb csapatok alacsonyabb összeget akarnak, mint mi. A szabályok szintén fontos részét képezik a terveknek, és júniusig megoldást kéne találnunk. Meglátjuk, hogy alakul a találkozó, de amit eddig hallottam, az optimistává tesz” – fogalmazott az osztrák még Melbourne-ben.

Miközben a motorszabályok tervezetét már kézhez is kapták az istállók, az autókra vonatkozó szabályokon pedig Ross Brawnék folyamatosan dolgoznak, a reformcsomag egyik legmeghatározóbb részét a pénzügyek, a költségplafon és a bevételek elosztási rendszere jelenti. Ezen a téren nincs egyetértés a különböző érdekektől vezérelt csapatok között: a nagyok magasabb határösszeget és több bónuszpénzt szeretnének, a kicsik viszont nagyobb egyenlőséget, hogy felszámolhassák a teljesítmény tekintetében közöttük továbbra is meglévő szakadékot.

 

A McLaren távozhat, ha nem kapja meg, amit akar

A Renault ennek megvalósulásához elengedhetetlennek tartja a B-csapatos szisztéma felszámolását, míg a McLaren a Mercedes, Ferrari, Red Bull hármasának pénzbeli előnyét tüntetné el. A közös pont bennük, hogy mindketten az élre vágynak, de mindketten messze vannak a triótól. És az érdekérvényesítés terén most hasonló módszereket is követnek: a Renault után a McLaren főnöke is megpendítette annak lehetőségét, hogy ha az F1 nem biztosítja a nekik tetsző feltételeket, kivonulnak a sorozatból…

Lando Norris és Carlos Sainz (Fotó: XPB) Lando Norris és Carlos Sainz (Fotó: XPB)

„A McLaren két feltétel teljesülését várja el: gazdasági fenntarthatóságot, valamint igazságos küzdelmet és versenyképességet. Ha ezek nem teljesülnek, akkor komolyan át fogjuk gondolni a helyzetünket az F1-ben. Mi ezt szeretnénk elérni” – tette egyértelművé Zak Brown ügyvezető igazgató, majd figyelmeztetett, ez nem puszta helyezkedés a részükről. „Az emberek azt gondolják, ez csak tárgyalási stratégia, de nekünk gazdasági szempontból felelősségteljesnek kell lennünk, és versenyképes csapattá kell válnunk. Ha az új szabályok ezt nem teszik számunkra lehetővé, akkor felülvizsgáljuk, hogy továbbra is részt vegyünk-e az F1-es bajnokságban.”

Bár a McLaren is kap némi kiváltságos bónuszt a múltja és a korábbi eredményei miatt, Brown ettől függetlenül igazságosabb pénzelosztást szeretne. „Kiegyenlítettebbnek kéne lennie, és jobban kéne függenie a teljesítménytől. Kisebb mértékben kéne díjazni a csapatok múltját. Mind elismerjük, hogy a Ferrari a legnagyobb név, és ezt kell is díjazni, ám nem olyan mértékben, mint jelenleg. És ezt a pénzt nem is lenne szabad visszaforgatniuk a versenyzésbe. Ha ez kiegyenlítődik, az felgyorsítja a csapatok fejlődését. Az F1-nek mindig voltak domináns korszakai, de egy jó F1-ben nem dominálhat egyvalaki, és egy csapat nem nyerhetne négy-öt bajnokságot zsinórban, legfeljebb kettőt” – tette egyértelművé álláspontjukat.

Renault: Ha az F1 bekeményít, nem lesznek fenyegetések

A pénzelosztás tekintetében a Renault egyetért a McLarennel, a költségvetési plafon témájában viszont újabb veszélyekre figyelmeztetett. Cyril Abiteboul szerint ha az F1-es vezetők nem lesznek elég körültekintőek, a költségvetések korlátozása akár visszafelé is elsülhet, és növelheti a nagy gárdák előnyét, köszönhetően a szatelitcsapatos rendszernek, mely révén egy-egy élcsapat a partnere révén tehet szert extra fejlesztési lehetőségekre. Ennek érdekében a franciák a konstruktőri feltételek összhangba hozását sürgetik a költségsapkával, és a Haas vagy a Toro Rosso által követett modell felszámolását kérik.

Cyril Abiteboul (Fotó: XPB) Cyril Abiteboul (Fotó: XPB)

Abiteboul a költségplafont és a pénzelosztást tekinti a mostani tárgyalások sarkalatos pontjának. „A Renault teljes mértékben támogatja a költségvetési plafont, mert ez nélkülözhetetlen az F1 versenyképességéhez. Hogy ez-e a tökéletes válasz? Talán nem. Hogy ez-e a legjobb válasz? Lehetséges. Ezért is dolgozunk azon, hogy hatásos legyen” – fogalmazott.

Hozzátette, a Libertynek és az FIA-nak muszáj lesz keményebb hangnemre váltania, ha minden téren megoldást akar a kitűzött június végi határidőig. Ha nem teszik, akkor számíthatnak arra, hogy egyik-másik érintett újra a távozásával fog fenyegetőzni – bármelyik oldalon. „Ők most szeretnék összefésülni a különböző üzleti modelleket. Úgy tűnik, nem akarnak senkit sem csalódottá tenni. Ebben csak az a veszélyes, hogy valaki biztosan elégedetlen lesz. Ezért tart ilyen sokáig: mindenkinek meg akarnak felelni.  Értem, mi a céljuk ezzel, de a legfontosabb az lenne, hogy az F1 vonzó maradjon. Ők most félnek attól, hogy elveszíthetnek egy, kettő, akár három csapatot. De ennél fontosabb, hogy a félelem helyett javítsunk az F1-en, és vonzóvá tegyük azt elég csapat számára, hogy senki se tudjon zsarolni senkit” – összegzett Abiteboul.

Borítókép: Zak Brown (Fotó: XPB)

További tartalmak