Renault: Szigorúnak kell lennünk magunkkal

A Renault-nak muszáj szigorúan értékelnie saját eredményeit, és nagyon keményen hajtania a folytatásban, hogy visszavágjon a kiábrándító szezonkezdés után – jelentette ki határozottan a csapatvezető, Cyril Abiteboul.

Cyril Abiteboul (Fotó: XPB)

A franciák a három élcsapattal szembeni hátrány csökkentését tűzték ki célként az idei évre, Melbourne-ben viszont kellemetlen meglepetés érte őket: a középmezőny csapatai közül sem az ő autójuk volt a leggyorsabb, miután nem tudták kihozni a legjobbat versenygépükből, főleg az időmérő edzésen, ahol egyik versenyzőjük sem jutott be a Q3-ba.


Nico Hülkenberg végül hetedikként zárt a futamon, a haasos Kevin Magnussen azonban előtte végzett, miközben a másik Renault-val, a rajt után a mezőny végére csúszó Daniel Ricciardo a célig sem jutott el egy műszaki hiba miatt.




Daniel Ricciardo (Fotó: XPB) Daniel Ricciardo (Fotó: XPB)



A csapatot vezető Abiteboul egyértelművé tette, ennél többet vártak a szezonnyitón, most pedig remélik, az új fejlesztésekkel Bahreinben már nem kell csalódniuk. „A korábbi években elégedettek lettünk volna egy hetedik helyezéssel az év első futamán, idén viszont némileg csalódottak voltunk. Úgy érezzük, az autónk képes a középmezőny elején harcolni” – kezdte.


„Viszont ez nem volt mindig látható, amikor igazán számított, például az időmérőn és a futamon. Bízunk benne, hogy Bahreinben többet mutathatunk. Hangsúlyoznunk kell a motorral elért előrelépést, a második hétvége pedig jó esélyt is teremt erre. Több frissítést is bevetünk majd, akárcsak a többi futamon. Következetesen kell teljesítenünk a hétvége során, mindig a legjobb formánkat hozva. A cél, hogy két autóval pontot szerezzünk, és megmutassuk, mennyire kiváló csapattal rendelkezünk. Szigorúnak kell lennünk magunkkal és keményen kell dolgoznunk” – mondta.


A technikai igazgató, Nick Chester elárulta, a fejlesztések a hűtéshez kapcsolódnak majd, és mechanikai, valamint aerodinamikai elemeket is magukban foglalnak. Majd kijelentette, hiszi, hogy az autó jobban teljesít a hétvégén, mint Ausztráliában. „Az időmérőn gyengébbek voltunk, mint lennünk kellett volna, és volt egy műszaki hibánk is, amit már megértettünk. A középmezőny szoros, szóval egy kis hiba, és sok pozíciót bukhatsz. És minél messzebbről indulsz, annál nagyobb az esélye, hogy az autód megsérül. Másrészt, sok újítást kipróbáltunk és értékes adatokat gyűjtöttünk a hétvégén. De egyértelmű, hogy még sokat kell dolgoznunk” – fogalmazott.




Nico Hülkenberg (Fotó: XPB) Nico Hülkenberg (Fotó: XPB)